Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 3./1987 ősz (Pécs, 1987)

A barcsi tájvédelmi körzet

A Barcsi tájvédelmi körzet Hadd kezdjem egy személyes vallomással: szenvedélyesen szeretem a természetet gyerekkorom óta. Akár egyszerű turistaként, akár kutatóként kerültem vele közeli kapcsolatba, mindig mélységesen vonzott, már több, mint négy évtizede. Amikor és ahol csak szerét ejthettem, igyekeztem a civilizáció időnként már nyűgös terheit magam mögött hagyva belemerülni a természet szertelen szépségébe, de könyörtelenül logikus rendjébe. Néhány közeli tájnak fái, bokrai, virágai szinte személyes ismerőssé vagy jóbaráttá váltak. Gyakran felkerestem a Kőszegi-hegység vagy a Bükk-fennsík igazi hegyvidéki tájait, Zala vagy a Zselicség szelíd dombságát és az alföldi szikesek szépségét is felfedeztem. Ha ezeket a szépségeket sorba kellene állítanom, bizony, bajban lennék. Az egyik közülük azonban különösen a szívemhez nőtt: a Somogy megye délkeleti szögletében elterülő Barcsi tájvédelmi körzet. Ez a vidék a nagyobb helyektől távol, szinte ismeretlenül lappangott az országot-világot ismerők előtt. Bár a harmincas években Boros Ádám botanikus felfigyelt rá, a területről írt tudományos közleményei nem keltettek különösebb figyelmet és a hetvefies évekig alig tudtak róla többet, mint négy évtizede, annak ellenére, hogy egy kis részét törvényes védelem alá helyezték. Ha Barcs és Darány között akár vonaton, akár autón utazunk, hirtelen egészen idegenszerű tájra jutunk. Egyesek az északnémet ,,Heide"-vidéket (száraz gyepekkel váltakozó fenyő- és nyírligetek), mások a finn vagy az orosz táj nyíreseit vélik felfedezni benne. Az bizonyos, hogy hazánkban és környékén ilyen különleges, érdekes — és tegyük hozzá, hogy nagyon szép — erdős vidékkel nem találkozhatunk. A 34 km--es, ma már természetvédelem alatt álló terület, amelyet a hetvenes években „Barcsi ösborókás" néven ismert meg jobban a közönség, minden ízében sajátos táj. Maga az erdő is különleges: a leggyakoribb lombosfa itt a nyír és az éger, a tűlevelűek közül pedig az erdei fenyő és a boróka. Az utóbbi faj tulajdonképpen országszerte elterjedt erdei tűlevelű cserje, szinte eltűnik az erdők aljnövényzetében. A tájvédelmi körzetben viszont 6—8 méter magas, akár évszázados példányai sem ritkák, helyenként összefüggő állományt alkotnak. A borókás tisztásain gyér füvű, jellegzetes növényzetű gyep borítja a homoktalajt. Csodálatosan gazdag növényzetű és állatvilágú mocsarak rejtőznek az erdő mélyén. Közülük a legszebb a Nagyberek és környéke. -Itt, a Tündérrózsás-tavon júniusban a fehér tündérrózsa egzotikus szépségű virágjai borítják a víz felszínét, közöttük még sokféle ritka vízinövény pompázik. Többek között itt is él egy „ragadozó" növény, a rovar- és rákocskaevő rence, amely leveleiből képződött kis víz alatti varsáival ejti zsákmányul az apró állatokat. A part mentén tőzegmoha-állományokba süpped bele az arra vetődő vadak patája. Sajnos, a tőzegmoha mint egy letűnt kor hírnöke napjainkban is pusztulóban van, újabb és újabb foltjai mennek tönkre vagy zsugorodnak össze. A változatos növényzetnek megfelelően az állatvilág is sokszínű és különleges. Az itt folyó tudományos kutatások során igen sok, országszerte nagyon ritka vagy csak itt előforduló fajt sikerült felfedezni. Számos különleges lepke, légy, bogár, tegzes, szitakötő, fürkészdarázs és egyéb rovar találja meg létfeltételeit ebben a tájvédelmi körzetben. A nyugalom, a csend a fészkelő madarak sokaságának kedvez. Az általánosan elterjedt fajok mellett a holló, időnként a réti sas, fenyves cinege, fekete gólya is otthonra lel a tájvédelmi körzetben. A tájvédelmi körzet tudományos feltárása során 1200 növény és 3000 állatfaj előfordulása bizonyosodott be. Az állatfajok száma ennek többszöröse lehet, de minden csoport kutatása nem fejeződött még be. A kirándulók is élvezhetik a terület szépségét. Részükre pihenők, sétautak készültek. A szigorúan védett területek azonban csak külön engedéllyel látogathatók. Itt fészkelnek a legritkább madarak, itt vannak a tájvédelmi körzet legféltettebb növényeinek szép állományai. A nyugalomba, a természet harmóniájába azonban néha aggódó hangok is vegyülnek. Több mocsár ment tönkre az utóbbi években, kétszer kiszáradt már a Nagyberek is. Bár sok mindent megtesznek a terület és élővilágának védelméért, a kívülről jövő hatásokat elkerülni egyelőre nem tud-