Füzes Endre – Mándoki László: Baranya népe. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 5. Pécs, 1963)

lott galyak szedése, a rőzsegyűjtés, a szegényebb családok így szerzik meg a téli tüzelőt. Az 1872. évi vadásztörvény a parasztságot csaknem teljesen kiszorította a fegyveres vadászatból, a vadfogás kezdetleges módjai azonban tovább éltek. A vízimadarakat elmés szerkezetű hurokkal fogták. (Lásd a tabló rajzát.) Hurkos madárcsapda volt az is, amit kukoricacső felhasználásával készítettek. A csövet földbe vert rúdra tűzték fel és lószőr-hurkokat erősítettek rá. A rászállt madár belelépett az erős hurokba és fogva maradt. Nagyobb vadra puskával vadásztak. Ennek az emlékei a szarvasagancsból készült háromágú lőportartók. Karcolt díszeik - mint pl. a füzet hátsó borítóján látható csápos fogaskerék - szerencsét hozó jelek voltak, mágikus értelmük azonban már elhomályosult. Az itt látható különféle csapdákat elsősorban a ház körüli kártevők ártalmatlanná tételére használták. Az egérfogók többsége rugóval működik. Jóval egyszerűbb és ma is használt egérfogó a féldióval feltámasztott virágcserép. Elterjedt volt a vasból kovácsolt rókacsapda és a ládaformájú patkányfogó, egyiket-másikat még ma is használják. A cukorgyárak létesítése és a gyári cukor elterjedése előtt a paraszti táplálkozásban fontos szerepe volt a méznek. Mézzel édesítették a süteményeket, a kuglófot, magában a gyermekek csemegéje volt. Megyénk tájai mindig kedveztek a méhészetnek, és jelentőségét az is bizonyítja, hogy a jobbágyok adói közt már a középkorban is jelentős tétel volt a méz. A múlt század derekán Haas Mihály és Hölbling Miksa is megemlékezett a jelentős méhészetről. 1884-ben 14112 méhcsalád volt a megyében, legtöbbje paraszti kezelésben. Egérfogó és patkánycsapda IO