Mándoki László: Busójárás Mohácson. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 4. Pécs, 1963)

már úgyis öreg ember vagyok, a lábam is alig bírja, ilyen hős, fiatal vezérre volna szükségünk. Mátyás elfogadta a vezérséget, Tuna bácsi parancsot adott az uszkocsiknak, hogy fújjanak riadót, fújják meg a kürtöt. Ez a kürt három-négy méter hosszú volt, kettéhasított fűzfából vájták ki. Amikor meghallották a kürtszót, az uszkocsik mind siettek a gyülekező helyre. A fegyverük kiegyenesített kasza volt. Amikor összejöttek, Tuna bácsi elmesélte nekik, hogy mit végzett Mátyás, hogy megölte Kugát és Símót. Ezzel bebizonyította, hogy hős, vitéz ember. Javasolta, hogy válasszák meg közösen Mátyást, ő már úgysem sokáig bírja, súlyos sebet kapott a törököktől. Az uszkocsik el is fogadták, föleskették Mátyást, aki kezében felemelt karddal esküdött. Valahol megvan az eskü szövege is. Amikor folyt az esketés, a felhőkből látomás jelent meg előttük: Szűzmária, összetett kézzel, feje fölött .a korona, kiemelkedett a fellegekből. Amikor meglátták az uszkocsik, bizonyosra vették, hogy ez lehet az az égi jel, amiről Tuna bácsi már évek óta beszélt, most jött el szabadulásuk órája. Térdre vetették magukat, imádkoztak és énekelték: „Boldogasszony anyánk ..." - akkor ez volt a himnusz. Tuna bácsi éjjel egy odvas fatörzsben aludt. Rettenetes rossz álmot látott, valami szörnyalakot, még reggel is remegett az izgalomtól, olyan iszonyú volt a szörnyalak! Elmesélte az uszkocsiknak, hogy mit látott, és így szólt: - Emberek! Én is nagyon megrémültem, biztos vagyok benne, ha olyan rém alakjában támadnánk rá a z. „Török" sátor és „törökök" Mohácson, a Széchenyi téren ( 1962).