Mándoki László: Busójárás Mohácson. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 4. Pécs, 1963)

törökökre, mint amilyet álmomban láttam, úgy megijednének, hogy azt se tudnák, hogyan meneküljenek el. Erre az uszkocsik hozzáfogtak, faragták a lárfákat, vagyis álarcokat. Azalatt, amíg faragták az álarcokat, Mátyás menyasszonya, Marica jött az örömhírrel, hogy Siklósnál a katonaság megverte a törököket, ott már nincsen török, csak itt vannak Mohácson. Amikor ezt hallották, még jobban siettek az álarcokkal, amelyeket nagyobb részt olyan pudvás fából csináltak, amit könnyű faragni, majdnem álarc formájuk is volt már, hol a füle, hol az orra megvolt, csak éppen utána kellett egy kicsit igazítani és már kész is volt minden lárfa. Fölöltötték magukra az álarcokat és elindultak Mohácsra. Amikor elindultak, két álarcos bitsu egy dorongra akasztva mindjárt a harangot is vitte, az volt az első gondjuk - nagyon vallásos nép voltak -, hogy a harangot mielőbb helyére tehessék. Kinek fokos a kezében, kinek vasvilla, kinek balta, kinek fegyver, kinek kiegyenesített kasza; fölfegyverkezve, álarcosán, a ködmö•nöket kifordítva, szővel kifelé vették fel, a gatyájukat kitömték szalmával, hogy olyan rettentő formájuk legyen, így indultak a város felé. Amikor odaértek a Dunához, üjra megfújták az óriás-kürtöt, ezzel jelezték a városban élő hozzátartozóknak, hogy ütött a szabadulás órája, jönnek és felszabadítják Mohácsot a török alól. Ahogy leértek a Dunához, beleültek a fatönkből kivájt csónakjukba, a csunba, •éjfél körül áteveztek. A sötétben kis viharlámpával világítottak, s ahogy átértek mindegyiknél ott a kezebeli, fokos, miegymás - rátörtek a török táborra. Buzogánnyal, "késsel öldösték a mit sem sejtő törököket, némelyik puszta kézzel fojtotta meg őket. A törökök megrémültek, menekültek; a busók felgyújtották a táborukat, hát még -nagyobb az ijedelem, amikor látják a szörnyalakokat. Babonás nép volt a török, azt hitték, hogy pokolbéli ördögök törtek rájuk, amikor látták a szörnyű, ijesztő álarcba bújt busókat, mindenki futott. A tisztek már nem voltak olyan ijedősek és babonásak, korbáccsal próbálták megállítani és visszafordítani katonáikat, de azok iszonyú félelmükben inkább a tiszteket vágták le, csak bogy menekülhessenek. Menekültek ész nélkül, a busók meg üldözték őket, mindenfele feküdtek a török hullák. A törökök, akiket Siklósnál megvertek, a Dráván túlra menekültek, ott volt a fő táboruk. A magyar sereg oda már nem üldözte őket, ott húzták meg magukat a törökök. Amikor innen, Mohácsról is odaértek a busók elől menekülő törökök, elmesélték, hogy milyen szörnyetegek támadták meg őket, és olyan rémületet keltettek a Dráván túli fő táborban, hogy az egész sereg megfutott. A győzelem örömére nagy mulatást csaptak a busók, ittak, táncoltak a gajdosok dudájára, kólóztak. Azóta is, ennek emlékét őrzi a busójárás, minden farsangkor felelevenítik a régi vitézek emlékét, akik kiverték a törököket Mohácsról. Bármilyen szép és bármennyire kedvesen hízelgő ez a beállítás a sokac nép öntudatának, a tudomány mai állása szerint ennek a mondának nincs valóság-alapja. Tudjuk, hogy a törököket Mohács térségéből £i győztes nagyharsányi csata, a második mohácsi „vész" után Szebenyi