Mándoki László: Busójárás Mohácson. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 4. Pécs, 1963)

. . . „Százával, ezrével lepik el az utcákat a maskarába öltözött álarcosok. Kétféle felvonulási helyök van. A szabadabb és merészebb tréfákat is elbíró Busó tér és a velencei korzóként szolgáló mohácsi korzó, a Kaszinótól a Koronáig. Amott meg lóháton jön egy levente, s hogy az ötletességből semmi se hiányozzék, a ló homlokára is álarc van kötve. Közben pojácák hancúrozása, ablakos és drótostótok, abroncsos- és dézsás oláhok, székkötők és csernyőesinálók maszkjainak felvonulása, - amott meg egy hatalmas, rojtos bundába öltöztetett medve, az ő táncoltató cigányával. Majd meg következik egymásután, egy tetőtől-talpig lisztes perecespék, döcögő, szekérből fabrikált automobilon soff őrök, veres bohóc, két félkofferes lengyelzsidó utazó, abronicás (vízhordókápás) sokac leányoknak öltözött fiúk, fotográfus, éjkirálynő, bosnyák nőnek öltözött fiú, matróz, indiánus, liliputi házaspár, török boszorkány, japán admirális, cigányleány, kiöltözött szakácsné, elhízott, groteszk férfi és női alakok, cilinderes, félcipős, frakkos gigerlik, nagyszakállú professzor, kóser henteslegény. Lóháton jön egy Don Quixotte s előtte apró, díszruhás apród lépdel. Tarka egymásutánban követik: kéményseprők, kukták, a plakátragasztó, turbános arab, csuklyás barát, japán ellentengernagy, sánta koldus, Kátsa cigány, magyar és sokac viseletű lányok és legények egész serege s ezeknek álarcai alatt úgy mondják: sok úriasszony és leány is felismerhető volt, csinos apró lábacskáik révén. De talán a legérdekesebb volt az ágyúmintára konstruált, körben forgó busókerék, melyet az idén lovak húztak s a melyen három pojáca alak forgott kelepgyorsasággal". (Rátkay István: Karnevál. - Mohácsi Hírlap II., 17. szám; 1912. február 25.) Ez a kép már tagadhatatlanul karneváli jellegű, szinte csoda, hogy megőrződtek mellette, illetve benne a régi busójárás elemei is, mint például az utolsónak említett busó-kerék (7. kép). Ez az instrumentum lovakkal és eketaligával (ornice) húzatott hosszú rúd, amelynek végébe bevert szögön, mint tengelyen, vízszintesen, de inkább ide-oda billegve egy kerék forog. Amikor a földhöz ér, meg-meglódul a busó-kerék (torcsák) a rajta ülő busókkal, akik a nézők még nagyobb mulatságára időnként le is esnek róla. Csalog a szokásba nem illő, karneváli elemnek tekinti, de ha tudjuk, hogy pontosan ilyen szerkezetet láthatunk a csíki székelyek farsangi szokásaiban, mindjárt rájövünk, hogy ez is szerves (de még ki nem derített értelmű) része volt a régi busójárásnak. E busó-kerék a harmincas években ment ki a divatból, azonban a busójárás filmezésekor felújították, s talán ennek a hatására, a tavalyi, 1962-es busójárásban újra megjelent, tehát felújulhatnak a régi busójárás elemei is.