Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
RÉGÉSZET - Jakucs János – Voicsek Vanda: A Kr. e. 6. évezred második felének új kutatási eredményei Baranya megyében
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 150 analógiáját a Vinča kultúra (A–B1) leletei között találjuk ( Garašanin – Garašanin 1979: Tab. XXXI 3., Tab. XXXVII 3–4., Draşovean 2006: Pl. VI, 9., Lazarovici 1979: Pl. XVI. A/5). A protomés peremű tálak legkésőbb a Vinča A2 periódustól (8,9 métertől Vinča–Belo Brdo-n) fordulnak elő, és a Vinča C1 időszakig megtaláljuk őket, elsősorban a Morava-völgyében, a Szerémség területén és a Duna-Száva torkolatvidék környékén gyakoriak ( Stanković 1986: Tab. X. 6–8., Sapsić – Crnobrnja 2014: Fig. 2–3.). Egy szintén protoméval díszített tál Podgorač–Ražište-n is napvilágra került ( Marković 1985: Taf. 2. 1.). Mindkét lelőhelyen előfordulnak kettős kónikus vállú, a váll vonalában megvastagodó falú tálak. Szederkényben igen gyakori, alapvető elemnek számítanak a keleti és középső településrészen (9. ábra/ 1, 2, 3, 5, 6; 10. ábra/ 6, 7; 11. ábra/ 7, 13), míg a nyugatin teljesen hiányzik. Versenden is csak a keleti teleprész bizonyos épületeinek leletanyagában fordultak elő (14. ábr/ 1, 3, 10, 11; 15. ábra/ 3, 4; 16. ábra/ 2, 3, 4, 14). Ezek a legtöbb esetben feketére vagy fekete-szürke foltosra égetettek, fényezettek, de gyakoriak a black topped/red slipped darabok is. Igen gyakori a váll síkján megfigyelhető függőleges vagy ferde irányú besimítás, és a vállvonalon elhelyezett hegyes bütykök. Előfordul csőtalpas változatban is (9. ábra/ 5). Ez a táltípus a korai Vinča kultúra egyik legjellemzőbb edényformája ( Lazarovici 1981: Abb. 3., Schier 1996: Fig. 5., Brukner 2006: Fig. 7.). A tipológiailag legkorábbinak tartható típusai Vinča– Belo Brdon a 7,8–9,3 méter közötti rétegekben (A1a-B1a) fordulnak elő ( Schier 1995: 42–43., Abb. 10–11., Schier 1996: 145., Fig. 5., Schier 1997: 159., Abb. 3,). A kettős kónikus testű, élesen megtörő hasvonalú, rövid (ún. Lippenrand ) peremű edényforma Szederkényben a keleti és középső teleprészeken (9. ábra/ 7, 8, 10; 10. ábra/ 1, 2, 3, 4), Versenden a keleti épületcsoport leletanyagában gyakori (14. ábra/ 2; 16. ábra/ 7, 11). Az edények felső része közel egyenes vagy enyhén domború kialakítású, és általában függőleges, ferde, vagy váltakozó irányú, besimított, finom kannelúrával díszített (9. ábra/ 7, 8, 10; 10. ábra/ 11). Nagyon sok esetben csőtalpon álltak. A black topped égetés, illetve a csőtalpas példányok esetében a vörös bevonat igen gyakori. Ez a forma is elsősorban a korai Vinča kerámiastílus jellegzetessége ( Lazarovici 1981: Abb. 3., Schier 1996: Fig. 5.), Vinča–Belo Brdo-n a Vinča A1a–A3 időszakban fordul elő, de leggyakoribb az A1a-A2 periódusokban ( Schier 1996: 145., Fig. 5, Schier 1997: Abb. 3.). A vonaldíszes és korai Vinča kerámiastílusok keveredését mutató Tisza-Maros-szögi ( Horváth 1994: 99., Abb. 3. 9–11., 16., Paluch 2011: 57., Abb. 76. 8–13., Abb. 77. 1–10., Abb. 78. 2., 4,, etc.) és tolnai-sárközi lelőhelyeken is gyakori ( Oross 2016b: Fig. 5. 1., 7., Marton – Oross 2012: Abb. 6. 4–5.). A hasonló formák megjelenését a dunántúli (közép-európai) VK edénykészletében a korai Vinča kultúra hatásával magyarázták ( Makkay 1978: 30–31.), bár a csőtalpas változat ebben a kontextusban meglehetősen ritkának számít ( Marton 2008: Fig. 2. 6).
