Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
RÉGÉSZET - Jakucs János – Voicsek Vanda: A Kr. e. 6. évezred második felének új kutatási eredményei Baranya megyében
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 148 litikum kezdetéhez köthető. Vinča–Belo Brdo-n a Vinča A1a–B1b periódusokban (9,3–6,9 méter között) fordul elő ( Schier 1995: 219., Abb. 120.). Hasonló kontextusban találjuk Közép-Szerbiában ( Vetnić 1990: Pl. I: 5, 7–8., Pl. II: 3,5., Pl. III: 4–12., Pl. IV: 1–7., Bogdanović 2006: Pl. I. 3.), a romániai Bánátban ( Lazarovici 1981: 178., Abb. 5., Luca 1991: Fig. 5. 2–3,7., Fig. 6. 3–4,,10., 12– 13.) és Erdélyben ( Suciu 2009: Fig. 121. 1–2., Fig. 122. 1–2,,4., Fig. 131. 6; Fig. 140. 3.). A dél-alföldi korai Vinča lelőhelyeken csak a Marostól délre ismerjük ( Banner – Párducz 1948: Pl. VI. 13., Pl. VII. 2., 5., 10., Pl. VIII. 13., Pl. IX. 1–2., 5.), míg attól északra, Maroslele–Pana hasonló korú lelőhelyén egyáltalán nem került elő. A díszítéstípus a közép-európai VK körében is megjelent, elsősorban a Dél-Dunántúlon és a Duna menti lelőhelyeken ( Kalicz 1994: 69–70.). Már a formatív VK időszakában megtaláljuk Szentgyörgyvölgy–Pityerdombon ( Bánffy 2004: Fig. 56. 2.), de a korai, Bicske-Bíňa stílusú leletek között a leggyakoribb, így például Alsónyék–Bátaszéken ( Oross et al. 2016b: 127., Fig. 4. 1–6.), Tolna–Mözsön ( Marton – Oross 2012: Abb. 5. 10., Abb. 7. 14.), Medinán, Barcson, Fajsz–Garadombon, Baján ( Kalicz 1993: Fig. 19. 8., Fig. 21. 14., Fig. 22. 13–15., Fig. 23. 1., 4., 5., 7., 8., 10., Fig. 26. 1., 6., 9., 10.) és Budapest–Aranyhegyi úton is ( Kalicz – Schreiber 1992: Abb. 9. 3.; Abb. 10. 4.). Hasonló díszítés a korai Sopot-kultúra (Sopot IB-IIA) egyes lelőhelyein, így például Golinci–Selište-n ( Čataj – Janeš 2013 : 172, 205, Fig. 3), és a Malo Korenovo típusú leletegyüttesekeben is előfordul ( Težak-Gregl 1993: Tab. 7. 6). A durvakerámián előforduló karcolt vonaldíszítés nem gyakori jelenség. Versenden az eddigi vizsgálatok alapján több ilyen töredék fordul elő, mint Szederkényben. Ezek főként gömbös testű nyakas edényeken előforduló spirális és meandrikus szalagdíszek (6. ábra/ b1–b2; 11. ábra/ 5–6; 14. ábra/ 5; 15. ábra/ 1–2, 6, 8; 16. ábra/ 8), melyek a közép-európai VK-val, első sorban a korai, Bicske-Bíňa és Milanovce kerámiastílusokkal hozhatók összefüggésbe ( Makkay 1978: Pl. XVI. 1a–c, Pl. XVIII. 1–2., Marton – Oross 2009: Fig. 4. 1–2., Kalicz – Schreiber 1992: Abb. 3. 3., Abb. 4. 14.). A finomkerámia, technológiai sajátosságait tekintve, meglehetősen egységes képet mutat mind a két lelőhelyen. A soványítása ritkábban finom szemcseméretű homokkal, esetenként kisebb mennyiségű pelyvával történt, de a leggyakoriabb az, amikor semmiféle soványító anyag nem figyelhető meg a kerámia anyagában. Az edények külső felszíne általában fekete vagy sötétszürke, ritkábban világosbarna, míg a csőtalpak szinte minden esetben oxidációs égetésűek, világos tónusúak. Az oxidációs égetésű edények törésfelületén megfigyelhető a fekete, redukciós belső mag. Előfordul a foltosra égetett, fekete-szürke, ritkábban világosbarna-fekete foltos edényfelszín is (10. ábra/ 1; 11. ábra/ 12; 16. ábra/ 11, 12). Megjelenik a fekete színű, magasan fényezett, ún. black burnished kerámia is (9. ábra/ 14; 16. ábra/ 13).
