Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52 (2005-2007) (Pécs, 2008)

Ferkov Jakab A mohácsi halászat változása

Ferkov Jakab: A mohácsi halászat változása A halászat, nagyobb távlatokat tekintve, szinte egyidős az emberiséggel. Az ember víz nélkül sohasem tudott megélni, és régen a vizekben hemzsegett a sok hal. Az ősember valószínűleg sokkal könnyebben jutott hozzá a halhúshoz, mint a nagyvadhoz. A messzi múltban kézzel, bunkóval, nyárssal fogta a halat és a tapasztalatszerzés nehéz útját kellett végigjárnia, amíg a mai értelemben vett halászatig eljutott. Mára a hal és a halászat a kézzel való halfogástól az elektromos halászaton át, a mitológiai jelképrendszerig, elmaradhatatlan része lett az emberi kultúra történetének is. Magyarország első írott halászati emléke 1001-ből való. Ekkor adott ki Szent István király egy olyan oklevelet, melyben a pannonhalmi apátságnak adományoz különféle „halasvizeket". Ezt követik 1008-ból a veszprémi püspökség, 1015-ből a pécsváradi monostor, 1019-ből a zalavári monostor adománylevelei, amelyek mind azt bizonyítják, hogy a halászat sokkal többet jelentett, mint a kezdetleges eszközökkel művelt, vagy töretlen földek tulajdonjoga. A XIII. században a halászó szolgák jogállása nagyon különböző volt. Voltak kifejezetten halászok, különböző elnevezésekkel, ami bizonyos differenciáltságot jelentett már: egyszerű halászok (piscatores), hálósok (retiferi), vízóvók (custodes piscium), már biztos, hogy ezek sem kizárólag halászatból éltek. A XIV. században már nem sorolják fel külön a halászokat, hanem együttesen emlegetik őket, mintha valami közösségben éltek volna, noha a céhek külföldön is csak később alakultak. Ezek a „mansiok" nyilván az egy szerszám kezeléséhez szükséges csoportokat (bokrokat) jelentik. Már a XIII. században voltak olyan halászfalvak, amelyek ugyan nemcsak halászattal foglalkoztak, de az uraság felé csak halászattal kapcsolatos szolgáltatásokra voltak kötelezve. A halászó szolga vagy jobbágyparaszt valójában a kezdetben szinte korlátlan halászati szabadsággal bírt, amit a szokásjog megerősített. Ez a széleskörű szabadság azonban a XIV. század végén korlátozódott. A hal fontos élelem lett az uraság asztalán, amit az egykorú szakácskönyvek mellett bizonyít az ebédhal beszolgáltatási kötelezettsége is. Táplálkozásban elfoglalt jelentőségét különösen növelte az a tény, hogy régen sokkal több volt a megtartott egyházi ünnep, így a böjt is, és ez utóbbi napokon a halhús volt az egyetlen megengedetten fogyasztható húsétel. Az 1300-as években a halkereskedelem is már szervezett formában zajlott. Előzőleg még a jobbágyhalászat fedezte ezt a szükségletet, miközben a nagy befektetést igénylő eszközök a földesúr tulajdonát képezték, de a XIV. században gyakori lett a haláA Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 106