Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Muzeológia - Huszár Zoltán: Köszöntjük a 70 éves Andrásfalvy Bertalant

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve [46~-47 (2001-2002 1293-2961 Pécs, 2003 j Köszöntjük a 70 éves Andrásfalvy Bertalant HUSZÁR ZOLTÁN A néprajzi muzeológia eszközeivel feltárt világ, a népi kultúra bármely szeletének vizsgálata és bemutatása a jelent a múlttal kapcsolja össze, amely nemcsak érdekes és tanulságos lehet számunkra, hanem sok vonatkozásban pótolhatatlan is. „Új kultúra nem épülhet föl a népi kultúra múltjának alapos ismerete, értékelése nélkül, de a műveltség ismeretéhez hozzátartozik a társadalom történeti és elemző rajza is..." (Andrásfalvy Bertalan) Andrásfalvy Bertalan ahhoz a nagyformátumú tudós muzeológus gárdához tartozik, akik habitusuk, munkájuk alapján maradandó nyomot hagytak nemcsak a pécsi-baranyai múzeumok életében, hanem azokban az intézményekben is, ahol rövidebb-hosszabb ideig tevékenykedtek. Berci, vagy a fiatalabbaknak Berci Bátyánk őszinte emberségével, lenyűgöző tárgyi tudásával meghatározó személyisége lett minden olyan közösségnek, ahol megfordult. Andrásfalvy Bertalan 1931. november 17-én Sopronban született, de Budapesten érettségizett 1950-ben, és nyert felvételt az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol először magyar-román nyelv és irodalom szakon tanult, majd néprajz iránti érdeklődésének köszönhetően 1955-ben néprajz-muzeológus diplomát szerzett. A fiatal kutatóra az egyetemen és később is nagy hatást gyakoroltak tudós professzorai, közülük is különösen Tálasi István, Vargyas Lajos és Fél Edit. Andrásfalvy évfolyamtársai közül többen is a 20. századi magyar néprajztudomány meghatározó művelői lettek; Martin György, Pesovár Ferenc, Istvánovics Márton, Szabó Mátyás. Andrásfalvy Bertalan kutatói munkája már egyetemista korában elkezdődött; a budai hegyekbe kijáró „pátyi munkaközösség" tagjaként készítette el első tudományos közleményét 1954-ben „A pátyi Pincehegy" címmel. Egyetemi hallgatóként főként népköltészeti, néptánc kutatásokban vett részt. Később foglalkozott az egymás mellett élő, különböző műveltségű népcsoportok kérdéseivel, számos kisebb-nagyobb néprajzi csoport monografikus, sokoldalú, történeti néprajzával, valamint a néphagyomány értékeinek, felhasználásának problémáival az oktatásban és közművelődésben. 1955-től 1960-ig a szekszárdi múzeum muzeológusa, ahol a Duna-mentét, a sárközi falvakat, a tolnai dombokatjárta be, vizsgálva a fogyóban lévő sárközi őslakosokat, németeket és a második világháború után a térségben otthonra lelt bukovinai és moldvai magyar népcsoportokat. Itt kezdődött a Duna-menti árterek hasznosításáról folytatott kutatása, amely az ártéri gazdálkodás és élet évszázados gyakorlatát dolgozta fel jelentős levéltári, irodalmi kutatásokra épülő terepmunka alapján. 1963-ban szerzett egyetemi doktori címet, majd 1971-ben védte meg kandidátusi disszertációját a „Duna mente népeinek ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig" témakörben. Egy 1959-es albániai tanulmányútját követően megjelent „Formen des albanischen Weinbaues" (1962) с. tanulmánya a balkáni eredetű magyarországi vörösbor-kultúra elterjedéséhez szolgáltatott fontos adalékokat. 1960-1976 között a MTA Dunántúli Tudományos Intézetnek tudományos munkatársa volt Pécsen. Gyűjtéseinek és tanulmányainak tárgya kiszélesedett, amelybe beletartozott a népi építkezés, a népdalgyűjtés, a népművészet, állattartás, halászat ugyanúgy, mint a dunántúli és az alföldi pásztorkodás vizsgálata, vagy a mecseki bányavidék néprajzi jellegzetességei, hogy csak néhányat említsünk a széles palettáról. Az „Ellentétes értékrendek összeütközése a polgárosodás folyamatában" с összefoglalója az Antropológiai és Etnológiai Tudományok Világkongresszusán Chicagóban 1973ban annak ellenére jelentős sikert aratott, hogy Andrásfalvy személyesen nem tudott a tanácskozáson részt venni. Ezen tanulmányát, a magyaron kívül, angol, német és svéd nyelven is publikálták. 1976-1977-ben a Baranyai Megyei Levéltár volt a munkahelye. 1977-től 1985-ig a pécsi Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán osztályvezetőként dolgozott. Közvetlen és távolabbi munkatársai is tisztelték és becsülték, benne soha sem a munkahelyi vezetőt, a „főnököt" látták, hanem az olyan kutatót és kollégát, akihez mindig lehetett szakmai tanácsért, jó szóért fordulni. A jelen sorok írójának is először akkor segített Andrásfalvy Bertalan, amikor 1984-85 táján felhívta figyelmét a bányászattörténeti társadalomkutatásokban nélkülözhetetlen német nyelvű Szent Borbála szakirodalomra, és persze önzetlenül adta kezébe magát a tanulmánykötetet is. De Berci Bátyánk volt az a múzeumi vezető, aki