Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Muzeológia - Begovácz Rózsa–Huszár Zoltán: Köszöntjük a 80 éves Dankó Imrét

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve J 46-47 (2001-2002 1287-2901 Pécs, 2003 Köszöntjük a 80 éves Dankó Imrét BEGOVÁCZ RÓZSA - HUSZÁR ZOLTÁN Dankó Imre a muzeológus, néprajzos szakma ma élő nagy öregjei közé tartozik. Magyarország számtalan helyén megfordult, nemcsak tanárként, tudományos kutatóként, hanem tudományszervezőként, múzeumi vezetőként is maradandót alkotva. Dankó Imre Budapesten született 1922-ben. Tanulmányait a budapesti majd a debreceni tudományegyetemen végezte, ahol 1945-ben tanári, 1946-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1967-ben a történettudományok (néprajz) kandidátusa lett. Gimnáziumi tanár Hajdúnánáson, Kecskeméten, Szentendrén, gimnáziumigazgató Túrkevén. Muzeológus, ill. múzeumigazgató Túrkevén, Sárospatakon, Baján, Gyulán, Pécsett, Debrecenben. Két, hazai és nemzetközi viszonylatban is jelentős megyei múzeumi szervezet - a Baranya Megyei (Janus Pannonius Múzeum - Pécs) és a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága (Déri Múzeum - Debrecen) múzeumigazgatójaként is emlékezetes a munkássága. Debrecenbe kerülése után - múzeumi munkája mellett, és azt követően is - a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanáraként a néprajz szakos hallgatók generációit oktatta és nevelte a szakma szeretetére, megbecsülésére. Népi építkezéssel, kerámiával, valamint a vásárok és a kereskedelem néprajzával foglalkozik, a változás, váltás folyamatát vizsgálja a népi kultúrában. Kutatási területe a Hajdúság, valamint a szomszédos bihari és békési vidékek néprajza. Néprajzi tanulmányokat folytatott a Dél-Dunántúlon is. Történeti kutatásai a hajdúk, mint sajátos történelmi társadalmi csoport kialakulására és térbeli elhelyezkedésére irányulnak. Széleskörű tevékenységet végzett a múzeumszervezésben és a múzeumok közművelődési tevékenységének kiterjesztésében. Számos múzeumi kiadvány, évkönyv, helytörténeti-néprajzi tanulmánykötet szerzője, szerkesztője. Cikkei jelentek meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban, tanulmánykötetekben és évkönyvekben. Dankó Imre pécsi működése A fenti vázlatos életút megrajzolása után Dankó Imre baranyai, pécsi múzeumi működését mutatjuk be részletesebben, hiszen késői utódai mind a néprajzi szakterületen, mind a múzeumvezetésben számtalanszor találkoznak munkásságának napjainkig ható eredményeivel. Pécsi működését 1964. július 1-én kezdte. Máig nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a Baranya Megyei Tanács VB. elnöke, Palkó Sándor meghívta a pécsi Janus Pannonius Múzeum, illetőleg a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága vezetőjének. Bár Palkó Sándor tett egy tájékozódó látogatást előző munkahelyén, a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban, nyilvánvaló, hogy nem csak ezen egyetlen látogatása alapján hívta meg Pécsre múzeumigazgatónak. Gyulán - az egykori megyeszékhelyen - működött az ország egyik legrégebbi múzeuma (1865-ben alapították!). Itt szökkent szárba Dankó Imre tudományos megalapozottságú helytörténeti kutató és feldolgozó tevékenysége. Mind Gyulán, mind a szomszédos Békéscsabán elevenen élt és él ma is a Munkácsy-hagyomány, illetve az ezeket a hagyományokat őrző-fejlesztő kortársi képzőművészeti, művészettörténeti tevékenység. Mindezeket a hagyományokat folytatva, fejlesztve tette országosan ismertté a gyulai Erkel Ferenc Múzeumot mind tudományos, mind közművelődési tekintetben. Ebben a kifejezésben, hogy „országosan ismertté tette" az is benne van, hogy Pécsen, Baranyában is ismerték a gyulai múzeum és Múzeumbaráti Kör munkáját. Mindennek meghatározó szerepe lehetett Dankó Imre Baranyába invitálásában. Pécsre kerülve nagy lelkesedéssel és lendülettel fogott a munkához. El kell mondani, hogy Pécsett, a Janus Pannonius Múzeumban részben korábbról ismerős, sőt barát, illetőleg több vele rokonszenvező, készségesen együttműködő munkatársra talált. Mind a barátokat, mind az együttműködő munkatársakat az jellemezte, hogy mindannyian kiváló, önálló tudományos kutató és feldolgozó munkára alkalmas, jól felkészült, ambiciózus szakemberek voltak és egyértelműen, sőt mondhatnánk, hogy egyoldalúan tudományos eredményekre, sikerekre, elismerésre törekedtek. Ebből az alapállásból következtek aztán azok a nehézségek, amelyek bár esetenként megnehezítették munkáját, végül is áthidalhatóaknak bizonyultak. Ennek a „szembenállásnak" azért se lehetett komoly, káros következménye, mert személy szerint maga is efféle kétoldalúságban, de nem ambivalenciában élt, ahogy 1966-ban egyik munkatársa mondta. Dankó Imre Pécsett is értékes tudományos munkát végzett. Akkor népművelésnek nevezték azt a sokoldalú, sokrétű, a kor muzeológiai színvonalán álló A 80, 6ve$ Demko Imre