Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Muzeológia - Begovácz Rózsa–Huszár Zoltán: Köszöntjük a 80 éves Dankó Imrét

288 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) ismeretterjesztő munkát, amely fokozta a pécsi és a baranyai múzeumok szakmai jó hírét, általános elismertségét. Az elmondottak valóra váltása érdekében első feladatának tekintette a Pécs-Baranyai Múzeumbarátok Köre újjászervezését. Ezt már 1964-ben elkezdte. Minden alkalmat és lehetőséget felhasznált arra, hogy általában a muzeológiát, a múzeumügyet, sajátosan pedig a pécsibaranyai múzeumokat népszerűsítse, el- és megismertesse. Ennek a törekvésnek a szolgálatába állította, immár az újjáalakult Pécs-Baranyai Múzeumbarátok Köre támogatásával is, az 1964. október 3. és november 2. között megrendezett Pécs-Baranyai Múzeumi Hónapot. A Múzeumi Hónap nyitó ünnepségeiként emlékeztek meg a Janus Pannonius Múzeum fennállásának 60. évfordulójáról. Ez az 1964. évi Múzeumi Hónap egyúttal mintarendezvény is volt. A következő 1965. évi, az 1966. évi, az 1967. évi és az 1968. évi múzeumi hónapokat ugyanilyen tartalmi és formai szervezésben, gazdag, a szaktudományok szerint és muzeológiailag kimagasló értékeket jelentő rendezvényekkel (állandó-, időszaki és vándorkiállítások, tudományos ülések, előadások, előadássorozatok, tanácskozások, kirándulások, emlékművek és emléktáblák állítása, tárlatvezetések, kiállítási vezetők megjelentetése stb.) tették teljessé. Itt, a Múzeumbarátok Köréről szólva meg kell említenünk, hogy 1965 januárjában megjelent a Múzeumi Körlevél, a Múzeumbarátok Köre informatív „folyóiratocskájának" első száma. Hagyományosan nagy gondot fordított a nyomdákkal, a sajtóval való együttműködésre. Pécsi munkásságáról is elmondható, hogy éppen a nyomdákkal, a sajtóval való konstruktív viszonya következtében az egész tevékenysége jól dokumentált. A JPM évkönyvsorozatát, az állandó kiállításokhoz készült nagyszerű ismertető, kalauz füzetekkel együtt a régi struktúrával tovább folytatta, de megteremtett egy, nemcsak a pécsi-baranyai kérdésekkel foglalkozó, sőt esetenként a dunántúli tudományosságon is túlmutató kiadványsorozatot, a Dunántúli Dolgozatok-at. Tudatosan törekedett a pécsi és baranyai testvér, vagy rokon intézményekkel való szoros együttműködésre. Kiváló, sok esetben baráti kapcsolatokat alakított ki, vagy fejlesztett tovább a Dunántúli Tudományos Intézettel, a Baranya Megyei Levéltárral, az Egyetemi Könyvtárral, a Tanárképző Főiskolával, az Idegenforgalmi Hivatallal, a Műemlékvédelmi Felügyelőséggel stb. A múzeumi tevékenység, illetve irányultság eleinte kimondottan régészeti jellegű volt a baranyai múzeumokban. Az intézménybe kerülve szerette volna a néprajzot, mégpedig a történeti néprajzot, a nemzetiségi tagoltságra tekintettel lévő társadalmi néprajzot felvirágoztatni. Ennek a tendenciának minden feltétele adott volt, nemcsak a kiváló munkatársakban, hanem a nagyszerű gyűjteményben is, és az akkor előtérbe került tervekben is; szabadtéri néprajzi múzeum létrehozása, a Baranyai Néprajzi Atlasz felgyűjtése és elkészítése, Országos Fejfa Archívum létesítése stb. Azonban másként alakult a fejlesztés-fejlődés iránya. A 1960-as évek végére, a többi gyűjtemény mellőzése, vagy hátrányos helyzetbe hozatala nélkül, az energikus, a Megyei és a Városi Tanács messzemenő elvi és anyagi támogatását élvező képzőművészeti, művészettörténeti muzeológia (gyűjtés, gyűjtemények megszerzése, az anyag magas szintű muzeológiai ellátása, feldolgozása) került előtérbe. Dankó Imre valamiféle egyensúlyt szeretett volna kialakítani és állandósítani. Ezen törekvései jegyében hozatták rendbe a Természettudományi Múzeum épületét és rendeztek meg egy nagyszabású, korszerű természettudományi állandó kiállítást. A megye területén lévő múzeumok, kiállítások, kiállítóhelyek eléggé mostoha körülmények között éltek. Első feladatai közé tartozott, hogy a megyebeli múzeumokat, kiállítóhelyeket rendbe tegye, fejlessze. Ezen a téren legjelentősebb munkájának tartotta és tartja ma is, a mohácsi múzeum újjászervezését (új, önálló épület szerzése, főhivatású muzeológus alkalmazása, nagyszerű új helytörténeti állandó kiállítás létesítése stb.). Pécsváradon és Szigetváron az ottani várakban folyó ásatások, majd felújítási és rekonstrukciós munkálatok miatt a muzeológiai munka háttérbe szorult, sőt bizonyos időszakokban szünetelt is. Mindkét helyen később, már Pécsről való elkerülése után készültek nagyszerű állandó és időszaki kiállítások. A siklósi várban is állandó felújítási munkák folytak, bár pár helyiségben volt néhány történeti enteriőr (például börtön). A vár nagy kiállító termeit pedig a JPM Képző- és Iparművészeti Osztályához tartozó, vagy azzal szakmai kapcsolatban álló nagyszabású időszaki kiállítások foglalták le(például országos kerámia pályázati kiállítások stb.). Az itt különösen jelentős klasszikus komplex helytörténeti muzeológia a vár falain kívülre, a Siklósi Várbarátok Körébe szorult. Legjobb állapotban volt az akkor nem régen létesített, tehát újnak számító Komlói Múzeum. Tormáson falumúzeumot, Ibafán pedig Pipamúzeumot létesítettek. Kedvenc terve volt, hogy Sellyén megszervezzék és azonnal működőképes állapotba hozzák a Kiss Géza Ormánysági Múzeumot. Sellyén nagyon jól álltak a helyi vezetők is a múzeumalapításhoz. Múzeumi célokra megkapták az egyik volt iskolaépületet, a benne lévő szolgálati lakással együtt. A helyi tanács nagy lelkesedéssel végzett önkéntes munkával megépíttette az ormánysági talpasház hiteles rekonstrukcióját, majd annak udvarát, minden korábban meglévő melléképületével együtt. Terve csak részben valósult meg. Egy eléggé gazdag állandó kiállítást létrehoztak ugyan, de nem sikerült - lakás felajánlással sem - muzeológust szerezni, aminek többek között az lett volna a következménye, hogy létrejön egy ütőképes ormánysági komplex helytörténeti gyűjtemény is. Ott vártak rá a szépen előkészített raktárhelyiségek... Ami pedig mindezek mögött a saját munkáját illeti; pécsi éveit egyik önéletrajzában így foglalta össze: „1964. július l-jétől kezdődően a Baranya Megyei Múzeumi к