Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Surján Miklós: Bibliával a gettóba. Egy elfelejtett pécsi tanárnő, Lénárt Franciska élete

158 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) sodik levelében említést tesz a hosszú hónapokig tartó betegségéről („Pedig az én dolgaimnak lelke volt! vajon új gazdájuk számára is élnek majd? úgy szólnak-e majd, mint hozzám szóltak a hosszú, álmatlan éjszakában, a betegség hosszú hónapjai alatt?") (6/2) Szanatóriumi kezelése idején történhetett valami súlyos esemény - talán tüdővérzés? - aminek következtében közel állt a halálhoz, „...és most talán nem fognak majd visszahozni, mint a szanatóriumból" (6/3) Másutt ezt írja: „Hiszen igaz, a szanatóriumi 'Zwischenfall' óta nem voltam egészen itt [t.i. az életben, a földön], s ez a dolog be fogja fejezni a megkezdett művet. Egészségem kissé megsínylette az izgalmakat, fáradalmakat, lázas lettem (pedig már nagyon régen nem ment 37 fölé). A szeles, hűvös idő nem használ. Nem baj...pár napig fekve maradok, majd elmúlik." (6/4) Mindezek alapján csak arra lehet gondolni, hogy tbcs volt, s hogy az 1938-as - vagy egy későbbi, a nyugdíjazását követő szanatóriumi kezelés során közel került a halálhoz. Teljes gyógyulására nyilván remény nem volt, ezért is nyugdíjba kellett mennie viszonylag fiatalon. Az utolsó hetek 1944. március 19-ét, a német megszállás napját követően már senkinek sem lehetett kétsége arról, milyen nehéz napok várnak a magyarországi zsidóságra. Különösen nem az olyan művelt, tájékozott embernek, mint aki Lénárt Franciska volt. Sorra jelennek meg a zsidóság megalázását, kifosztását, végső soron pedig a megsemmisítését célzó rendeletek. A Dunántúl с napilap (a Pécsi Naplót akkorra már betiltották) ápr. 28-i számában közli egymás szomszédságában a Führer köszönetét az 55. születésnapjára küldött jókívánságokért s a zsidó lakások igénybevételére, ill. a zsidók összeköltöztetésére vonatkozó kormányrendeletet.(31) Április 29-én hosszabb cikk foglalkozik a zsidórendeletek pécsi végrehajtásával, melyből megtudható, hogy Pécsett 4200 személyt köteleztek a megkülönböztető csillag viselésére, közöttük 800 olyant, akik korábban, vagy csak a közelmúltban keresztény hitfelekezetre tértek át. Ugyanebből a cikkből kitűnik, hogy a város vezetősége már foglalkozik a zsidó lakosság külön helyre történő kitelepítésének ügyével.(32) Adatszolgáltatóim közül többen is voltak olyanok, akik tudni vélték, Lénárt Franciskának nem kellett volna beköltöznie a gettóba, hiszen akkor már 24 éve keresztény volt, csupán édesanyja miatt ment be mégpedig önként, nem akarta őt elhagyni. Ez nagyon szépen hangzik, de nem fedi a valóságot. A Dunántúl május 5-i cikkéből megtudható, hogy az 1944. már с 22. óta kiadott zsidó rendeletek szerint még a félzsidónak számító, tehát két nem zsidó nagyszülőtől származó áttértek sem minden esetben mentesültek a zsidótörvények, ill. rendelkezések hatálya alól, nem hogy olyan valaki, akinek mind a négy nagyszülője zsidó, lett légyen bármily régen áttért keresztény.(33) A lap május 6-i, szombati száma jelenti be, hogy kijelölték a pécsi gettót, s hogy hétfőn, azaz máj. 8-án megkezdik a sárga csillagra kötelezett zsidók kitelepítését, amit egy hét alatt, máj. 15-ig kívánnak befejezni.(34) A kiköltöző 272 pécsi család helyére 3400 [!] zsidó személyt kívánnak elhelyezni. Ezen a hétvégén - vasárnap - írja Franciska Győrbe az első (általunk ismert) levelet. Valószínűleg már napok óta dolgozik: búcsúzik kedves tárgyaitól, amit lehet eléget, vagy elajándékoz. „Két nap óta a Tűzistennek áldozok... Mennyi emlék, mennyi élmény, mennyi reménység és mennyi csalódás esett már áldozatul - és még mindig van belőle... De a szívemben minden elevenen él és amíg dobogni fog, addig meg is marad benne." Achátz László 7 éves gyermekként, édesanyjával együtt meglátogatta a tanárnőt. Emlékezetében a mai napig sem halványult el az a délután. A Papnövelde u. 10. (korábban 8.) sz. ház nyugatra néző, első emeleti saroklakása, a szokatlan rendetlenség, összevisszaság. Franciska megkérdezi tőle, mit szeretne magával vinni emlékbe. S ő csodálkozva, hiszen nem érti, miről van szó, kiválaszt a vitrinből egy kis nyuszi-figurát, amelyet mindmáig megőrzött. (54) De ajándékoz másoknak is. Elküldi fényképét Bay Ferencnek és Albonak, s ugyanannak a fényképnek egy levelezőlap-méretű nagyítását adja Achátznénak is: „Bittinek és családjának emlékül hagyom szeretettel Franci. 1944. május. "(16) - olvasható a hátoldalán. Mint írja, nyugodt, „alapjában véve elszakadtam mindentől; azt mondják rám „hős vagyok", mert így tudom felfogni a dolgokat. Holott csak a végső konzekvenciákat vonom le én is, 24 esztendő tanulságai alapján." (6/1) Mindenre van gondja. Arra is, hogy további levelezésük során ne okozzon kellemetlenséget nem zsidó barátjának. Megszervezi, hogy szükség esetén Várkonyi Mária közvetítse a neki írt leveleket. Arra akkor még nem gondol, hogy a keresztényeknek nem engedélyezik majd a bejárást a gettó területére. Valószínűleg ezekben a napokban történik, hogy Lénárt Franciska megkísérli a lehetetlent: felkeresi Esztergár Lajos polgármestert, akit korábbról jól ismert. Feltételezhetően valamiféle kivételezett elhelyezést kérhetett, talán rossz egészségi állapota miatt. Az egyébként igen barátságos, segítőkész polgármester azonban kurtán elutasította. Többek véleménye szerint Esztergárt annyira sakkban tartotta a mindenbe beavatkozó német városparancsnok, hogy még a legjobb ismerőseivel is félt szóba állni. Hétfőn, május 9-én délután megkezdődik a gettó betelepítése. (35). A tervek szerint a költözést május közepéig be kell fejezni. 10-én a rendőrkapitányság vezetőjének rendelete jelenik meg a lapban a pécsi gettóról.(36) A zárt területen csak zsidó lakhat, kilépési lehetőségük igen korlátozott lesz - még gettón kívüli orvoshoz, vagy kórházba sem mehetnek, csak a gettóban lakó öt orvos egyikéhez. A gettóba pedig mindössze 50 kg súlyú személyes holmit vihetnek be magukkal egy széken és az ágyneműjükön kívül.