Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Régészet - Gábor Olivér: A dunai-lovasisten három újabb emléke Baranya megyéből

84 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 44-45 (1999-2000) a félköríves tetejűek, a III. csoportba az ötszögletűek (aedicula), a IV. csoportba a háromkaréjos tetejűek (szintén aedicula), az V. csoportba a kerekek, a VI. csoportba a függőlegesen oválisak, míg a VII. csoportba a vízszintesen oválisak tartoznak (TUDOR 1976 64-70). Ikonok a három újabb baranyai darabon Jelképként értelmezhető keret a két fémből készült darabon van, mindkettőn sérült. Az ólomtáblácska bal oldalán üres felületű oszlop minden valószínűség szerint aedicula-ábrázolás maradványa. A korong belső keretezőkörét analógiák alapján két kígyófej zárhatta egykor, de ma már ezek nem látszanak. Tudor szerint a felül elhelyezkedő, kertezést lezáró kígyófejek egyszerűen az égboltot jelölik, kapcsolódva a felső mező égi regiszteréhez (TUDOR 1976 221). A felső képmező tehát maga az égi jelenet. Táblácskánkon és korongunkon eredetileg feltehetően látható Sol (quadrigával, vagy anélkül), Luna és a csillagok ikonjai nem igényelnek bővebb magyarázatot. Olyan elterjedt és általános jelképek, melyek esetében kár lenne bármiféle külső hatást keresni, hiszen szinte minden vallásban előfordulnak. A korongok felső mezőjében az egyetlen problémát számunkra a Sol és Luna közt megjelenő, középső alak jelenti. Nem tekinthetjük őt a középső mezőből hiányzó istennőnek, hiszen az aquincumi korongon kívül olyan példányokon is szerepel, ahol az istennő még a helyén van (Budapesti Történeti Múzeum, Zagreb Museum). Hampel szerint női alak, míg Tudor Nemesisként meg is nevezi, (HAMPEL 1904 20, TUDOR 1969 92). Fontos alakok a lovasok. Hedwig Kenner 10 jelzőt sorol fel: donauländische-, thrakische-, dakischeReitergott, heroisierter Ahne, großen Nothelfer, magnus, invictus, sanctus, divus, augustus (KENNER 1973 100). Az eredetileg egyetlen lovas megkétszereződése a kutatás számára igen nagy fejtörést okozott. Hampel József nem teljesen tekinti isteneknek őket (HAMPEL 1903 306), de Cabir-Dioscur azonosításukkal mind ő, mind Buday Árpád egyetért. Tudor viszont kimondottan istenként ír róluk, ugyanakkor a Cabir-Dioscur jellegből, csak azok hatásait ismeri el, a lovasok velük való azonosítását nem (TUDOR 1976 283). A középső női alakról nem kétséges, hogy istennő. Buday Árpád magna materként nevezi meg (BUDAY 1928 78), Dumitru Tudor pedig végső soron kisázsiai eredetűnek tartja (TUDOR 1976 109). A kőtáblán és az ólomtáblácskán szoknyáját megemelve, valószínűleg a lovakat eteti. Ezzel a feltételezetten isteni eredetű lovasokról a hangsúly és a figyelem a lovak isteni jellege felé is fordul. A bronzkorongon azonban nemcsak a lovakat nem etetik, de még istennő sincs, mintha nem lenne kihagyhatatlan tényező a trio ábrázolásakor. Mindhárom tárgyunkon embereket tipornak el a lovak. A kőemléken és feltételezhetően az ólomtáblán is csak a jobb oldali ló, míg a bronzkorongon a bal oldali is. A dunai-lovasistent ábrázoló korai emlékeken talán még tekinthetjük őt a meghalt harmadik Cabirnak (BUDAY 1928 59), vagy a lovasok testvérének (ANTONESCU 1889 174), a későbbiekben azonban főleg mikor a másik ló alatt is felbukkannak - inkább valamely misztérium vallás dualista jelképének: a jó eltiporja a rosszat. Az ólomtáblácskán, a bal oldali ló lábai alatt egykor hal lehetett látható, amit Dumitru Tudor feltételesen a hajótörött, harmadik CabirDioscurral azonosít (TUDOR 1976 139). Ezen az emléken még kétszer fordul elő a hal: a legalsó szinten, a négy alapelem jelképei mellet, illetve a fölötte lévő szinten a „misztikus lakoma" tárgyaként. Fontossága tehát - mint leggyakrabban előforduló jelkép - nem tagadható. Minden regiszterben azonban más jelentéssel bír. A fő mezőben, a ló lába alatt ábrázolva egyelőre a lovasok egykori Cabir eredetére emlékeztető maradványként fogadjuk el. Az ólomtáblácskán a baloldali lovas mögött feltehetően egy pajzsos férfit ábrázoltak egykor, míg a jobboldali mögött jobb karját felemelő nőt. (A mi darabunkról sajnos töredékessége miatt a felső regiszterekkel együtt ők is hiányoznak.) Istenekként való megnevezésük véleményünk szerint egyelőre találgatás csupán. A beavatási szertartásokat mutató jelenet a bronzkorongon csak a kos nyúzását (criobolium), míg az ólomtáblácskán ezen kívül a misztikus lakomát is ábrázolja. A kos rituális megölése, vérének földre csorgatása, fejének maszkként való viselése alakoskodást, a kossal való azonosulás révén pedig a megvilágosodás lehetőségét jelenti, hiszen nem csupán állatáldozatról, de beavatásról is szó van. Dumitru Tudor szerint a kos a lovasokhoz tartozik, mondván, hogy eleinte az ő áldozatuk, és csak később kerül külön jelenetbe (TUDOR 1976 212 215). A hal a lakomajelenetben - mint a beavatási fokozatok egyik végső stádiumában - szinte a legfontosabb jelképként kerül középre, mely felé minden ott ülő ember mozdulata irányul, A hal ábrázolása természetesen önmagán túlmutatva, elfogyasztása által szintén az elérhető megtisztulást, a beavatottság elnyerését sejteti. Dumitru Tudor a halat a lovasok között álló istennőhöz érzi közelinek, így nem külső hatás jelentkezéseként értékeli, ugyanakkor Buday Árpád Cabir elemnek látja, azok tengerhez való kötődése miatt (TUDOR 1976 208 211, BUDAY 1928 59). Az ólomtáblácska kompozíciója sokkal átgondoltabb, mint a korongé. Itt a külön jelképek egy újabb, negyedik szintben, alul kapnak helyet, egymást értelmezve. A négy asztrológiai megfeleltetésű alapelemről van szó, melyek a lovasok szövetségesei (TUDOR 1976 219). Az oroszlán a tűz, a váza (vagy crater) a víz, a kígyó a föld, és a kakas a levegő ( OROSZLÁN 1943 151,