Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Régészet - Gábor Olivér: A dunai-lovasisten három újabb emléke Baranya megyéből

GÁBOR О. : A DUNAI LOVASISTEN HÁROM ÚJABB EMLÉKE BARANYA MEGYÉBŐL 85 TUDOR 1976 227-231). Az oroszlán feltehetően a thráklovasisten ábrázolásairól került át a dunai-lovasistenhez is, bár Buday Árpád és OROSZLÁN Zoltán szerint inkább Mithras-elem (TUDOR 1976 225, BUDAY 1928 71, OROSZLÁN 1943 152). Az alsó regiszterben, mint „tűz" a vázát támadja, amely a „víz". A kígyó többször is előfordulhat egyazon emléken, akár a csillag, vagy a hal. Buday Árpád szerint Dioscurokhoz kötődik, Oroszlán Zoltán szerint viszont inkább a misztériumokhoz (BUDAY 1928 67, OROSZLÁN 1943 152). A kakast Tudor majdnem száz emléken találta meg, így az is alapelemnek számít. Általában az alsó regiszterekben ábrázolták (TUDOR 1976 216). A háromlábú asztalra tett hal ábrázolásával a készítő szándéka a víz jelképének megerősítése lehetett. A korongon - talán annak alakja miatt - valószínűleg célszerűbbnek tűnt az ikonokat a jeleneteket körülfogó, külső körben elhelyezni. Nem érezzük úgy, hogy ezek a jelképek egy-egy szinthez tartoznának, inkább általános jelképeknek látjuk őket. A korongon egyébként jóval több mellékikon szerepel. Az előbb felsoroltakon kívül háromláb (tripod), mécses, holló, ismeretlen négylábú állat (kos?), csillag, és karikák láthatók, melyek közül soknak magától értetődő a jelképisége, de éppen egyértelműségük és általánosságuk miatt egyben homályos is az. A mécses (lamp, lucerna) például elsődlegesen a fény győzelmét mutatja a sötétség felett. További jelentései viszont találgatások. A hollót általában Mithras-hatásként értékelik (TUDOR 1976 202). A csillag Buday Árpád szerint a Dioscurokhoz, vagy Cabirokhoz köthető elem (BUDAY 1928 58 61). A karikák esetleg kalácsot jelképeznek, mely felavatási kellék (BUDAY 1928 70 72). Összefoglalás: A baranyai tárgyak helye az emlékek között Eddigi ismereteink szerint sem a korabeli készítők, sem a használók nem kötötték konkrét istenekhez, a dunai-lovasisten ábrázolásaink fő mezőjében szereplő három alakot (istent), hanem inkább tudatlanok voltak e téren. Sem külön szentélyükről, sem külön oltárukról nem volt tudomásunk. Jelen adataink adnak először alkalmat arra, hogy erre gondoljunk. A kőtáblával van a legkönnyebb dolgunk. Anyagánál és ábrázolásmódjánál fogva valamivel korábbról eredeztetett típusba tartozik, mint a másik kettő, ugyanakkor a bronzkoronggal együtt, egy helyről előkerülve, esetleg szinkretisztikus házi szentélyre gondolhatunk, ahol egy időben volt használatban a dunai lovasisten ábrázolásának e két típusa. Innen ugyanis más, olyan szakrális tárgy nem került elő, ami bizonyíthatná, hogy a házi szentély nem a dunai-lovasistennek volt felállítva. A kőtábla Hampel József 6. típusába, Buday Árpád C/a típusába, a Tudor-féle osztályzás szerint pedig formailag az I., illetve tartalmilag a B. csoportokba sorolható (HAMPEL 1905, BUDAY 1928, TUDOR 1976). A bronzkorong esetében fontos tényezőnek tartjuk az istennő eltűnését. Hampel József ezt az egyetlen aquincumi példány alapján még véletlen technikai hibának tartotta, míg Dumitru Tudor úgy fogalmaz, hogy ábrázolása nem megfelelő, illetve, hogy látszik az istennő sziluettje (HAMPEL 1903 34-35 1904 10-11, TUDOR 1969 70 1976 99). Az istennő ábrázolásának alárendelt módjára utalnak azok a kőtáblák, ahol alakját csupán a lovak mellső profilja adja ki, pl. Dumitru Tudor osztályozása szerint: No. 65, 66, 184, stb (TUDOR 1969). A mi esetünkben azonban olyasmiről van szó, amihez hasonlót csak az aquincumi ólomkorongon láthatunk, mely a mi bronzkorongunknak majdnem teljes megfelelője. Ezen a két korongon tehát az istennőből már csak egy gömböcske és egy feltételezhető, de alig látszó függőleges vonal maradt. Az istennő nélküli korongok formája és mérete azonos, anyaguk viszont nem. Mindkettő Pannoniában került elő. Hampel József az aquincumi darabnak, annak különleges volta miatt, már 1904-ben 47 oldalas cikket szentel (HAMPEL 1904). A korábbi nézetekkel szemben azonban az nem a római kori gymnasiumból, hanem az Augustalium épületének területéről jött elő (NAGY 1970 447). A pécsi példány egy lakóházban, égett réteg alatt volt. Mivel ezzel már két pannóniai példánk is van az istennő ábrázolásának elhagyására (egy ólom- és egy bronzkorong), a jövőben el kell gondolkodnunk azon, hogy a dunai-lovasisten emlékein mennyire volt fontos az istennő megjelenése, és főleg mikor, mennyire voltak tisztában a készítők és megrendelők az egyes jelképek értelmével, fontosságával? Az ikonok számának gyarapodása, vagy csökkenése, helyük változásai, a fő alakok ábrázolásmódjának átalakulásai jelentősségükben nem mérhetők ahhoz a tényhez, hogy két pannóniai korongon az egyébként alapmotívumnak számító istennő alakja már nem is szerepel. Ehhez mérhető fontosságú változást csak az „A" típus egyetlen lovasának megduplázódása („B" típus), illetve a lovak eltűnése („C" típus) jelent. Amennyiben e két változás tipológiai különállást eredményezett, úgy szerintünk, az immár nem egyedülálló jelenség, ti. az istennő eltűnése szintén tipológiai elkülönítő elem kell, hogy legyen: „D" típus. így javaslatunk alapján, az eredetileg Hampel 6. típusába, Buday D/e. típusába, Iskra-Janosic IV/B. típusába, és Tudornál formailag az I., illetve tartalmilag a B. típusba sorolható darab számára az aquincumival együtt a Tudor-féle tartalmi osztályozást folytatva új csoport, a „D" csoport elkülönítése lenne megfelelő (HAMPEL 1905, BUDAY 1928, ISKRA-JANOSIC 1966, TUDOR 1976). Az ólomtáblácska megmaradt darabján semmi rendkívüli, az eddigi osztályzástól eltérő elem nem látható. A lelet Hampel 6. típusába, Buday D/c. típusába, IskraJanosic l/A típusába (Dalj típus), és Tudornál formailag