Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Néprajz - Lantosné Imre Mária: Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében. IV. Szentháromság emlékek és útmenti szobrok

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 144-45 (1999-2000) 151-163 Pécs, 2002 Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében IV. Szentháromság emlékek és útmenti szobrok LANTOSNÉ IMRE Mária A szakrális témájú faragott szobrok, kőemlékek a tájban: a határban, az utak mentén, valamint a települések belterületén sajátos üzenetet közvetítenek a vallásos közösség lokális kultuszáról. A szoborállítás indítékai és a kultuszkapcsolatok A hódoltságot követően a hitélet megújításának alapfeltétele a nyilvános istentisztelet helyszíneinek kialakítása volt. Elsősorban a romtemplomokat állították helyre, és a későbbiekben, főleg a kegyúri központokban, új templomokat, plébániákat is emeltek. A kezdeti időkben, a hívek a templomhoz kapcsoltan alakították ki az új kultuszformákat. A középkorban és a barokk művészet kialakulásának kezdeti szakaszában - különösen a Dél-Dunántúlon - az egyházi építészet és a kőfaragás még együvé tartozott. A vallásos témájú plasztikai munkák nem önállóan, hanem egyházi épületekhez kapcsoltan, társművészetek alkotásaként (kapuzatok, oltárok, síremlékek, stb.) váltak ismertté. A török uralmat átvészelt magyar és horvát népesség mellé nagyrészt katolikus németajkúak érkeztek, akik a szabad költözés jogán, a régión belül sok esetben többször is más lakóhelyet választottak. Ez a migráció a 18. század végéig tartott. Az etnikai elrendeződés így sem vált véglegessé, mert ezt követően is történtek kisebb népmozgások. A vallási táj kialakításának igénye csak jóval később, a 18-19. század fordulójától figyelhető meg térségünkben. Ez különösen érvényes a határbeli szakrális célú szoboremlékeinkre, melyek egyházmegyénkben nagyobbrészt a 19. század elején készültek. A vallásos népélet megújulásának elősegítői az egyházi (a pécsi püspök és a káptalan) és világi kegyurak (többek között Mercy Claudius Florimund, a Batthyány, az Eszterházy és a Dőry családok) mellett a missziós feladatokat is ellátó szerzetesrendek különösen a ferencesek és a jezsuiták - voltak

1

. Pasztorációjuk nyomán felélénkült a Szentháromság és Szűz Mária tisztelete, valamint a védőszentek kultusza. A Szentháromság-tisztelet kora középkorig visszanyúló hagyománya hazánkban a barokk időszakban, a 18. századi telepítésekkel újult meg. A Tridentinum jegyében a protestantizmus elleni harcban kiemelten fontossá vált az egylényegű három isteni személy kultusza. Az egymást követő járványok pusztításai nyomán megváltozott a vallásos gondolkodás, a hatékony kegyelmi erőben bízók felajánlásokat tettek. Ennek első jeleként, 1693-ban, a pestisjárvány elmúltával, I. Lipót császár fogadalomból emeltetett Szentháromság oszlopot Bécsben, a Grabenen. A gazdagon díszített barokk alkotás mintájára, a Habsburg tartományok területén számos helyen, főleg a városok felajánlásából és adományából állítottak hasonló fogadalmi emlékeket. A szabadtéri oltárral egybeépített emlékoszlopokhoz - különösen a 18. században - a templomokból vezeklő, kérő, hálaadó fogadalmi körmeneteket vezettek. A barokk pompával és nem egyszer látványos külsőségekkel szervezett tömeges áhítatról helyenként a plébániatörténeti leírások is beszámolnak. Az egyházi év során a Szentháromság oszlopot többször felkeresték, nemcsak Szentháromság vasárnapján, hanem a húsvéti körmenetek, és az Űrnapja ünnepén is ott adoráltak. A pécsi egyházmegye területén az 1940-es évek közepéig ez a gyakorlat mindenütt érvényben maradt. A szakrális táj emlékanyagában a Szűz Mária ábrázolás, néhány kivételtől eltekintve többnyire mint a Szeplőtelen Fogantatás, Immaculata látható

2

. Szűz Mária fenti titulusa, all. századtól, Szt. Gellért csanádi püspök által ismert a magyar egyházban. Sajátos magyar vonásnak tekinthetjük, hogy az Immaculatatisztelet a hazai kultusztörténetben idők folyamán kontaminálódott a Patrona Hungáriáé, a Regnum Marianum eszmeiségével. A 16-18.században az Immaculata, a török elleni küzdelem és az ellenreformáció szimbólumává vált, és számos 18.századi búcsújáróhely kegyképének ihletője lett. Szabadtéri szobrai a pécsi egyházmegyében Baranyában 7, Tolnában 8 településen láthatók. Nem véletlen, hogy a Szűz Mária szobrok állítása a pécsváradi, a szekszárdi, a bátai apát mint kegyúr, valamint az Eszterházy, a Batthyány-, és az Apponyi családok nevéhez fűződik.