Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)
Néprajz - Lantosné Imre Mária: Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében. IV. Szentháromság emlékek és útmenti szobrok
152 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 44-45 (1999-2000) A Szűz Mária-tisztelet családi öröksége nyomán az Eszterházyak birtokán található a legtöbb emlék ebből a csoportból. Az egyházmegye területén a szenttiszteletben helyenként felfedezhetők bizonyos etnikus specifikumok, melyek kialakulását a történelmi tényezők is elősegítették. A katolikus horvátok (bosnyákok) már a hódoltság során kapcsolatban álltak a boszniai ferencesekkel, akik a dél-dunántúli tájon tevékenykedtek. Ezért nem véletlen, hogy az itt élő horvátok körében már a 17. századtól nagy megbecsülésnek örvendett a ferences rendi szent, Páduai Szt. Antal, Mohácson és környékén, valamint a Dráva mentén. Tiszteletére - a későbbiek folyamán, elsősorban a templomokban - állítottak szobrot. Szabadtéri emlékei (Palotabozsok, Szulimán, Gerde, Szakcs, Tolna, Závod stb.) rendszerint a falvak főutcáján, valamint a templomok előtt láthatók. A védőszent népszerűségére vall a 19. században több patrocinium ill. kápolna- dedikációja is. A 16-17. században, az ellenreformáció idején a középkori szentek „társaságához" újabbak csatlakoztak, többek között Szt. József és Nepomuki Szt. János. Szt. József tisztelete is kapcsolódik a szerzetességhez. A ferences szerzetesből pápává választott IV. Sixtus 1479-ben avatta a szent nevenapját hivatalos ünneppé. Kultusza Magyarországon csak jóval később, a 18. századtól elsősorban osztrák hatásra, a karmeliták, a ferencesek és a jezsuiták közvetítésével terjed el szélesebb körben vidékünkön. Szt. József a családok, valamint a famunkások ; az ácsok, asztalosok, védőszentje. Hozzá fohászkodnak a jó halál kegyelméért 3 . Nepomuki Szt. János a jezsuita rendi szent, az úton és vízen járók patrónusa 3 . Tisztelete bajor földről, osztrák - szudéta-német közvetítéssel érkezik hozzánk. Kezdetben elsősorban a városokban és a kegyúri birtokok központjában állítanak szobrokat emlékezetére, és csak később válik népszerűvé vidéken, a falusi lakosság körében. 30 A népi szent-tiszetelet vonatkozásában országosan meghatározó jelentőségű a veszprémi püspök, Padányi Bíró Márton, Szt. Vendel kultuszát népszerűsítő törekvése. A nyájak és pásztoraik védőszentjének első magyar életrajzát a hazai népélet okulására, maga a püspök adta ki, magyar nyelven, 1763-ban 4 . Hatására a Dél-Dunántúlon másutt is, így a pécsi egyházmegyében többfelé állítottak szobrot Szt. Vendel tiszteletére. Itt említenénk meg, hogy Padányi Bíró Márton püspök hasonlóan nagy gondot fordított a Szentháromság tiszteletének terjesztésére is. A szabadban álló szobrokhoz vezetett, nem egy esetben barokk pompával kísért körmenetek szokását is ő szorgalmazta. Ennek gyakorlata a Dél-Dunántúlon a történeti veszprémi egyházmegyéből terjedt el. A 17-18. századi pestisjárványok pusztításait követően Nyugat-Európában, a katolikus vidékeken megsokasodtak a fogadalmi célú szoborállítások. Ezeken általában az ún. "pestis-szentek" (Sebestyén, Rókus, Rozália) alakját ábrázolták külön-külön, valamint csoportosan. Másutt a három szentet rendszerint Szűz Mária vagy a Szentháromság együttesével jelenítették meg. A korabeli tájról és megmaradt emlékeiről egy német kutató Wolfgang Müller úgy véli: „...Kevés falu maradt fogadalmi kereszt vagy útmenti vallásos ábrázolás nélkül... Ezen kőemlékek legtöbbjén felirat is olvasható..., ...az ide írt sorok imádságra hívták fel az arrajárót". 5 A szakrális táj formálása a korabeli egyházlátogatási feljegyzések tükrében arról tanúskodik, hogy legkorábban a kegyúri központokban emeltek a szabad térben, kőből, szakrális témájú szobrokat, Szentháromság oszlopot, stb. Ezek formai megoldása adott példát az uradalom távolabbi településein felállított emlékekhez. A kőfaragókról Baranya területén számos helyen található jól faragható homokkő, melyet évszázadok óta használtak. Ennek ellenére a rendszeres kőfejtésre és a helyi kő felhasználására vonatkozó írásos adatokkal csak elvétve rendelkezünk a 18. században. Ezt tükrözi az 1785-ben készült, baranyai összeírás is 6 . Anyakönyvi vizsgálatokból kitűnik, hogy a nagyobb uradalmi központokban helyenként működtek kőfaragók. A pécsváradi apátság birtokán Steinmecz Jakob kőfaragó (1727-1737), Kettler Sebastian kőfejtő (1748), Siklóson Volger Bemard kőfaragó (1746-ig) dolgozott. A kedvező nyersanyagadottságokat felismerve csak lassan körvonalazódott a kézművesek tevékenysége. Az ún. táji munkamegosztás és az iparosok rétege is csak későbben, a 19. század elejére alakult ki 7 . A pécsi püspök birtokán, Mecseknádasdon, a 19. század elején iparengedéllyel csak Johann Schneider, valamint Árpád Schwarzvallner kőfaragók nevét említik 8 . Az első, kőfaragókat és kőműveseket egyesítő céhszervezet privilégiumát a pécsi püspök, Franz Wilhelm Nesselrod adományozta 1715-ben. A céh korai megalakulása összefüggött a pécsi székesegyház helyreállítási munkálataival, ahol számos kőfaragó dolgozott 9 . Javarészük német és olasz földről érkezett. Sokan vidékről, az egyházmegye területéről szerződtek a
