Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998)( Pécs, 1999)
Történettudományok - Radnóti Ilona: Temetkezési szokások a pécsi-baranyai zsidóság körében a dualizmus korában
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998) 181-192 Pécs, 1999 Temetkezési szokások a pécsi-baranyai zsidóság körében a dualizmus korában RADNÓTI Попа 1867 nem csak a magyar társadalom, de a hazai zsidóság történetében is új fejezetet nyitott. Hosszú küzdelem után megszületett az a mindössze két paragrafusból álló törvény 1 , mely az ország izraelita lakosait minden polgári és politikai jog gyakorlása tekintetében egyenlőnek mondta ki a keresztény lakossággal. Jóllehet korábban is történtek lépések a zsidóság középkori jogfosztottságának felszámolására 2 , az emancipációt kimondó törvény a még fennálló akadályokat is elhárította, és a zsidóság nagy tömegei előtt nyitotta meg a társadalmi felemelkedés útját. Néhány évtized alatt a magyarországi zsidóság arculata jelentősen átformálódott. Csupán a törvény biztosította keretek elégteleneknek bizonyultak volna a változásokhoz, ha a társadalom mozgásával, gazdasági-politikai átalakulásával egy időben, azzal párhuzamosan, magában a zsidóságban (legalábbis egy részében) nem lett volna erőteljes törekvés az átalakulásra. A hazai zsidóság múltját feltáró történeti kutatásokban kitüntetett helyet kapott a dualizmus kora, s számos nagy ívű tanulmányban került bemutatásra a zsidóság demográfiai-, települési- és foglalkozási szerkezete, részvétele a tőkés gazdaság kiépítésében és e tényezőkkel összefüggésben asszimilációja is 3 . Kevesebb figyelmet szenteltek azonban a zsidóság intézményeire, egyesületeire, holott azok nem csak tükrözték a zsidó közösségekben bekövetkezett változásokat, de különböző szinten és intenzitással maguk is alakították, befolyásolták - előmozdították vagy késleltették - a polgárosodás és magyarosodás menetét. Úgy véljük a vizsgálódás körét érdemes e területre is kiterjeszteni, mert működésük feltárásával árnyaltabbá tehető a zsidóság társadalmi integrációjának konfliktusokkal terhes időszaka, hiszen „belülről" is láttatni engedik e népességcsoport életmódjának, szokásainak formálódását, a zsidó-magyar, magyar-zsidó identitás kialakulásának folyamatát. Az alábbiakban a zsidóság sajátos intézményének, a Chevra Kadisának (Szent Egylet) működését tekintjük át néhány baranyai településen. A zsidó vallás, mely az élet minden területét szabályozza, a halál és a gyász esetében nem hagy egyéni megoldásoknak szabad teret, őrködik annak rendje felett is. E feladatra szerveződött a zsidóság egyik legősibb intézményeinek egyike a Chevra Kadisa, „az egyesület, mely az igaz jótéteményt gyakorolja", azaz ellátja a halott körüli teendőket, gondoskodik a temetésről, az ezekkel összefüggő rituális előírások betartása fölött őrködik. A zsidóság számára oly fontos intézmény volt, hogy megalakítását a Sulhan Áruch írta elő minden zsidó közösség számára, az a törvénykönyv, mely a vallásos zsidó ember által betartandó valamennyi törvényt, így a halottal való foglalkozás és a gyász szabályait is tartalmazza. Arra keressük a választ, miként alakult tevékenységük az emancipációt követő évtizedekben. Érintette-e azt a zsidóság polgárosodása és magyarosodása? Befolyásolta-e a temetkezésekkel kapcsolatos szokásokat a hitközségek jellege? Tükrözik-e a temetők az egyleti alapszabályokban lefektetett elveket? Találhatóak-e a temetőkben olyan jegyek, amelyek a zsidóság gazdasági-társadalmi pozícióiban bekövetkezett változásokat az alapszabályokban foglaltaknál markánsabban mutatják? Az asszimiláció folyamatát Hanák Péter a betelepedés, kettős kötődés, beolvadás skálán írja le, melyet gazdasági, politikai, szociális és szociálpszichológiai tényezők egyaránt befolyásoltak 4 . E többgenerációs és valamennyi etnikumra érvényesnek tekinthető folyamat a zsidóság esetében egy sajátos tényezővel egészült ki, a judaizmus népvallás jellegével. A zsidó vallás ugyanis nem pusztán hitbeli kérdéseket, elveket, normákat rögzít, hanem a mindennapi életet is szabályozza. Az aprólékos előírások, a vallási szertartások végsőkig pontos megtartása (ami a zsidók fő kötelessége volt) sajátos életmódot alakított ki, melynek során a zsidóság nem csak elkülönült, de el is zárkózott környezetétől. Az elkülönülés, minden hátránya ellenére, kedvezően is hatott a diaszpórában élő zsidóságra. Megakadályozta a más népekkel való keveredést, erősítette az összetartozás tudatát, és így évszázadokon keresztül biztosította a zsidóság fennmaradását. Az egyre szélesedő és mélyülő polgárosodás megváltoztatta a zsidóság környezetét. Az évszázadok során felgyűlt életszabályok lépten-nyomon megkötötték a zsidók életét, megtartásuk nehézségekkel járt, és elzárta a modernséghez vezető utat, gátolta a társadalmi felemelkedést. Mivel a polgárosodás menete min-
