Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998)( Pécs, 1999)

Régészet - Gábor Olivér: Későantik sírok Mágocson

GABOR О.: KÉSÓANTK SÍROK MÁGOCSON 117 alapján, a század első felére feltételezett, nyugati germán jövevények teóriáját (Baranya területére vonatkozólag: BURGER 1962 132-133, bővebb irod.: LÁNYI, MÓCSY 1990 367 90j) jórészt már megcáfolták (B. VÁGÓ, BÓNA 1976 168, LÁNYI, MÓCSY 1990 250). Az Ammianus Marcellinus által leüt, Sopianae környékére telepedő karpok tárgyi anyaga nem elkülöníthető, mivel keleti szálláshelyük holléte még vitatott. így azok a tárgyi analógiák is bizonytalanok, amit területünkön velük kapcsolatban kereshetnénk. Nagy Mihály Kr. u. 335 körül Jordanes alapján Pannoniába irányuló vandál betelepülést feltételez, amire közvetve, a 406-os események kapcsán a „pannóniai ellenség" kitétellel esetleg Jeromos is utalhat (NAGY Mihály 1994). Pannóniai leletanyaguk régészeti behatárolása azonban egyenlőre, az aprólékos tárgyi- és leletösszefüggésbeli felsorolás ellenére sem tekinthető még bizonyítottnak. Végül negyedikként az Alatheus és Saphrac-féle „foederati" jöhetnek szóba. Összekötésük a 4. század végi, besimított díszű kerámia megjelenésével, nem új keletű (bővebb irod.: MÓCSY 1990 364 38j). Ugyanakkor Ottományi Katalin meggyőzően kapcsolta e kerámiatípus egyes előfordulási helyeit inkább a késő rómaiakhoz (OTTOMÁNYI 1991). A mágocsi sírokban egyébként sem volt besimított díszű kerámia. Továbbá Alatheus és Saphrac népével kapcsolatban elfogadható az az érvelés, miszerint a birodalomnak egyáltalán nem állt érdekében hosszú ideig egy tömbben tartani e barbár csoportot, hanem inkább katonai céljainak megfelelően a limes mentén telepítette le őket (Kiss M. 1995). Szétszórásukban a provinciális és katonai adminisztráció minden bizonnyal döntő szerepet vállalt. Valeria területén való beolvasztásukra pedig, a hunok beköltözéséig, még volt egy fél évszázad. A mágocsi sírok esetében tehát, ha felmerül valamilyen külső, barbár hatás, akkor az leginkább e széttelepített, eredetileg foederati népességhez köthető, akikre nem annyira a sok helyen előforduló besimított kerámia, hanem azzal együtt a római szokások átvétele, illetve a római lakossággal való keveredés lehet a jellemző. Nem tudjuk tehát egyértelműen kijelenteni sem azt, hogy romanizált pannóniai lakosság sírjaival, sem pedig azt, hogy betelepedett foederati népesség emlékeivel állunk szemben. Azonban a baranyai temetők 4. század végi jellege alapján valószínűsíthető, hogy ekkor életmód váltás következett be. Annak ellenére, hogy Pannónia korábban (383) gabonát exportált Itáliába, Baranyában a földművelés helyett valószínűleg lassan mégis az állattenyésztés kezd dominálni. Utal erre a háborús történeti háttér és a pásztorkészségek (tűzgyújtó eszközök, harci kés) megjelenése a sírokban. A markomann háborúk után, barbár területen kialakított, Duna menti biztonsági zóna a 4. század elejére, a nagy szarmata sáncrendszer kiépülésével - immáron a szarmaták teljes területét bevonva - ütközőzónává vált. Ez az ütközőzóna a 4. század végére lassan elolvadt, és a keletről jövő támadások feltartóztatási helyévé már kimondottan Pannónia keleti fele vált. Ilyen körülmények között a földek nehezen védhetők, viszont az állatok könnyebben terelhetők, elrejthetők. Ezzel a ténnyel a vidéki népesség korszakoktól függetlenül mindig tisztában volt. Nyilván fokozottan érvényes mindez Mágocs tágabb környezetére, a Völgység és Hegyhát területeire, a Mecsek északi peremvidékén, mivel itt az akkor váltakozóan erdős és lápos talaj is inkább az állattenyésztést engedte meg (LOVÁSZ 1977 330-331). Mágocs, Templom tér 1997 augusztus l-jén, gázárok ásása közben faragott köveket, római téglákat és emberi csontokat markolt ki a munkagép a földből, a Templom tér 1. számú ház előtt húzódó úttest túlsó oldalán, a Flórián-szobortól 21 méterre D felé (2. kép). Mindezt Kozárovics úr, a művezető még aznap jelentette a múzeumnak. Kárpáti Gáborral a helyszínre kiszállva megállapítottuk, hogy egy bonyolult szuperpozícióban levő késő római festett sírkamra omladékai kerültek napvilágra. A sírkamrát egykori építői a domb tetejére helyezték. Alá az újkorban pincét vájtak be a domb nyugati oldala felől. (Később megnehezítette a rábontást, hogy ügyelni kellett a beomlás veszélyére.) A római kori romok fölé pedig a közeli templom elődje körüli temető középkori és újkori sírjai kerültek a földbe, feltehetőleg több rétegben. Az aszfaltút néhány évtizeddel ezelőtti alapozása ezeket a rétegeket vágta át, és ilyen, többszörösen összekevert állapotban markolta ki az első leleteket a gázárkot ásó munkagép, 1997 nyarán. A leletmentés során kiderült, hogy elsődleges helyzetben csak a sírkamra padlójának egy része, a beleépített, kilyuggatott római tégla és a sírládát a padlón leválasztó K-Ny-i irányú fal csonkja van meg (3. kép). Ezeken kívül valószínűsíthető, hogy súlyuknál fogva a padló téglájára süllyedt (vagy eleve oda helyezett) 12 kisbronz érme maradt meg eredeti helyén. Ugyanakkor több emberhez tartozó csontok is előkerültek, de összekeverve, összetörve. A sírkamrában eredetileg egy ember feküdhetett, de ennek csontjait nem tudtuk különválasztani a később oda-, vagy fölé temetett középkori, esetleg római kori emberek csontjaitól. A felmenő falak alakjára utaló semmiféle nyom nem maradt, csak faragott kövek, téglák és szórványos freskódarabok utaltak rájuk. Azonban a festett vakolat