Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-1997 )(Pécs, 1998)
Néprajztudomány - Begovácz Rózsa: „Az örök világosság fényeskedjék neki...” A végtisztesség megadásának alakulása a Dráva mentén
150 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 41-42 (1996-97) „csöndítéssel" jelezték az érkezésüket. Az utcán várakozó asszonyok letérdeltek, míg a pap elment mellettük. A család erre az időre már elvégezte az előkészületeket. A haldokló ágya mellé egy kis asztalra feszületet állítottak, egy üvegben szenteltvizet, egy pohárban pedig bazsalikomot (bosiljak). Az asszonyok a pappal együtt imádkoztak, majd kimentek arra az időre, míg a beteg meggyónt, megáldozott. Az utolsó kenet feladása után egy kicsit imádkoztak. Úgy tartották, hogy a haldoklón legjobban az imádság segít. A haldokló kezébe gyertyát, olvasót és imakönyvet tettek, hogy velük együtt ő is részt vegyen az imádságban. Ha a beteg már nem tudta a kezében egyedül megtartani, akkor a kezével együtt fogták a rózsafüzért. Felsöszentmártonban azért égették a gyertyát, hogy a távozó lélek lássa a mennyországba vezető utat. Nem sírtak. Sírással nem nehezítették a haldokló távozását. Úgy vélték, kevesebbet szenved az, akinek tiszta a lelkiismerete. Szép halállal az halt, aki szépen is élt. A halál tényét a halottkém állapította meg. Régen őt hívták ki a házhoz, nem az orvost. A halottkémet minden halotthoz kihívták. Ő döntötte el, hogy lehet-e temetni. Öltöztetéskor a földre leterítettek egy lepedőt, ráhelyezték a halottat és letörölték az egész testét. A mosdóvizet a nyugati telekhatárra öntötték ki, vagy ahol nem jártak a családtagok. A férfi halottat meg is borotválták. A borotvát használat után elásták. A halott állát egy kendővel felkötötték. A szemére pénzt tettek, hogy ne nyíljon ki. Azt a ruhát, ágyneműt, amiben meghalt, egy zsákba csomagolták és a cigányoknak adták 21 vagy elásták 22 . Az idősebb asszonyok előre elkészítették maguknak a gyászruhájukat. Kb. 1965-ig a Dráva menti horvát asszonyok népviseletben temetkeztek. Az idős asszonyok fehérben, a fiatalabbak korosztályuknak megfelelően 23 . Előre megvásárolták a fejkendőt is, mert a halott asszonynak mindig kendőt kötöttek a fejére 24 . Ha fiatal halt meg, fiatalosan öltöztették. A halott nagylányt tiszta fehérbe, mint a menyasszonyt, koszorúval a fején. Tótújfaluban a halott leányt édesanyja menyasszonyi koszorújával temették el. Itt a pártában maradt elhunyt lánynak nem járt koszorú. Potonyban a 12-30 éves hajadonoknak és az ennél idősebb, pártában maradiaknak is kijárt koszorú, de csak a ravatalon. Amikor a koporsóba helyezték, akkor a koszorút a jobb kezére húzták, hogy így vigye a túlvilágra, hogy ott is kapjon koszorút. Potonyban a halott hajadon koszorújának megkötése a bérmakeresztanya feladata volt, ha az még hajadon volt. Ha a bérmakeresztanya házas lett volna már, akkor a rokonságból két hajadonnak kellett elkészíteni, ám ezt a munkát csak párban végezhették. A fiatal leányhalott fejére két koszorút tettek. Az alsó koszorú télizöld meténgből készült, a felsőt pedig a boltban vásárolták 25 . A férfiakat egyszerű sötét ruhába öltöztették és a kalapjukat melléjük tették. Lábbelit nem húztak a halottra, csak harisnyát. Halott leány vagy legény lakodalmának megüléséről nem találtam már adatot. Valamikor bizonyára ez a szokás itt is élt 25 *. A halott öltöztetésénél pálinkával kínálták a jelenlevőket és a következőt mondták: „Pokoj viőni daruj njoj Gospodine, nekpoíiva и miru bozjemu i svetlost vikoviöna пек njoj sveti, amen." (Adj uram örök nyugodalmat neki, nyugodjon békéban és az örök világosság fényeskedjék neki!) Felsőszentmártonban napjainkban új szokás van kialakulóban. Azok a már idős korú asszonyok, akik leánykorukban még népviseletben jártak és azt a szekrény mélyén megőrizték, a haláluk esetére úgy rendelkeznek, hogy ezt a ruhájukat helyezzék a lepedő alá a koporsóba, és ezzel együtt temessék el őket 26 . Ravatalozás és virrasztás A ravatalozás régebben a halottasháznál történt. A lakószobában, a mestergerenda alá székeket helyeztek, erre deszkákat és szalmazsákot raktak. Ezt fehér lepedővel letakarták, erre terítették a szőttes ágy terítőt (ponjava, vilan), majd erre fektették az elhunytat. A szőttes színét az életkor határozta meg. A szőttes színe gyermekeknél piros, középkorúalnál piros-fekete, az időseknél fekete csflcmintás volt. Ha az elhunytnak nem volt még keresztgyereke, akkor mindkét keze a test mellett kinyújtva pihent. Aki már keresztszülő is volt, annak kezét a mellén összekulcsolták, erre helyezték a rózsafüzért. A lakást nem rendezték át. Maradt minden a helyén, hiszen régebben az egy lakószobával rendelkező házakban a családtagok is ebben a szobában aludtak. Csak a tükröket takarták le fehér szőttes kendővel, ezt a halotti tor végén szedték le. Amíg halott volt a háznál, a szobát nem fűtötték be. Tótújfaluban, amíg a halott a házban volt, nem volt szabad felseperni sem a szobát, sem az udvart 26 *. A halál tényét valamelyik családtag jelentette be a jegyzőségen, majd a papnak. A pap egy templomi feszületet adott a hozzátartozónak, amit az hazavitt. Ez a feszület a temetésig a halott mellett volt. A Dráva menti horvátoknál 1960-ig a koporsókat általában a falubeli harangozó vagy ács készítette, a későbbiekben már vették. Tótújfaluban a harangozó egy kenyeret kapott a koporsó készítéséért. A koporsó festet-
