Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36 (1991) (Pécs, 1992)
Régészet - Kiss, Attila: Zur Zeitstelling des „münzdatierten” awarischen Fürstengrabes von Kunágota
84 A kunágotai éremmel „keltezett" avarkori fejedelmi sír időrendjéhez KISS Attila Az 1857-ben megtalált — arany fülbevalópárt, aranygyűrűket, aranyveretes övet, aranyveretes kardot, ezüst edényeket, ezüst, rojtos kantárveretes lótemetkezést és halotti obulusként egy 545 és 565 között vert Justinianus könnyű solidust tartalmazó — kunágotai sírlelet keltezésének megítélése még a legutóbbi 25 esztendőben is élénk vita tárgya volt, s a sír keltezése a „keltező" solidus jelenléte ellenére is egy kb. 100 esztendős időközön belül ingadozott. A jelen dolgozat, éppen abból kiindulva, hogy a kutatásban felmerült érvek alapján már senki sem véli, hogy a sírleletet a Justinianus solidus valóban pontosan keltezné, ezért úgy vizsgálja meg a sírleletet, mintha az nem is tartalmazná a solidust és kizárólag a sírlelet többi tárgyának kapcsolatai (vö. 1. táblázat) alapján törekedett a keltezésre. A részletes elemzés alapján a kunágotai sír legkésőbbi tárgyainak készültét, ill. a temetés időpontját a szerző a VII. sz. III. negyedére vagy III. harmadára, a közép-avarkor elejére, a protobulgár vándorlás utánra keltezi. Ez úgy is megfogalmazható, hogy a kunágotai sírban eltemetett férfiú a Kunszentmiklós—bábonyi kagánnak(?) és a bócsai fejedelemnek^) volt fiatalabb alattvalója, ül. kortársa; a Malája peresícepinai sírban eltemetett Kuvrat kagánnak volt fiatalabb kortársa; így még az általunk kora-avarkornak nevezett korban vásárolta meg arany fülbevalóit(?), aranyveretes kardját, fémedényeit, lószerszámát, majd a protobulgár vándorlás korát megélve már az általunk közép-avarkornak nevezett korban vásárolta meg bizánci típusú arany veretes övét, s temetésekor családja egy ugyancsak régi, több, mint 100 éves Justinianus solidust tett sírjába halotti obulusként, mely a sût így valójában egyáltalán nem keltezi. Ez a — régészeti adatok alapján — korántsem páratlan eset, amikor a sírban talált érem csak a legtágabb post quem értelemben keltezi a sírt, is mutatja, hogy mennyire fontos szerepe van a régészetben is a forráskritikának. (A véletlen fintorának lehet betudni, hogy a legkorábban (1857) megtalált, s ráadásul a legkorábbi bizánci éremmel (545—565),.keltezett" avarkori sír oly' hosszú ideig téves következtetések levonására adott módot.) A dolgozat négy függeléket tartalmaz: Az 1 .függelék kísérlet — a kunágotai sír új kronológiai helyzete alapján — a sírlelet lappangó fülbevaló párjának beazonosítására (1. kép, 2. táblázat). A 2. függelék ugyancsak a kunágotai sírlelet megváltozott keltezése alapján a kora-avarkori kardok időrendjét kívánja tisztázni. Eszerint az egyenes záródású, keresztvas nélküli, P-alakú f üggesztő-f ülű kardtípus (Szegvár—Sápoldal—Kiszombor—0—2 — Deszk—D—8 típus) a teljes kora-avarkorban használatban volt, míg a karikás-markolatos, rövid, fémborításos keresztvasú, háromkaréjos függesztőfülű kardtípus (Csengéié—Bocsa—Kecel típus)—a Duna—Tisza köz területén, a kagáni környezetben — 620/630 és 670/680 között volt használatban (3. táblázat). A 3. függelék a kora- és közép-avarkori füles fémkorsók időrendjével foglalkozik, s arra a következtetésre jut, hogy éppen a kunágotai lelet kronológiai helyzete alapján csak a kora-avarkor utolsó szakaszában (1. 3) és természetesen a közép-avarkorban lehet a korsók meglétével számolni. (Az ennek ellenkezőjét, ti. azok korábbi meglétét bizonyítandó adat félreértésnek bizonyult.) A 4. függelék azt tárgyalja, hogy a kora- és középavarkori fém- vagy fémkeretes, ill. üveg ivókürtök sírba helyezésekor—az eddig ismertté vált adatok alapján — szigorú temetkezési szokások érvényesültek: fém- vagy fémveretes ivókürtök csak férfi, üveg ivókürtök csak női sírokban kerültek feltárásra.
