Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)

Művészettörténet - Kovács Orsolya: Klein Ármin, a Zsolnay gyár tervezőművésze a JPM Zsolnay gyűjteménye alapján (1876–83)

KLEIN ARMIN, A ZSOLNAY GYÁR TERVEZŐMŰVÉSZE A JPM ZSOLNAY GYŰJTEMÉNYE ALAPJÁN (1876—83) KOVÁCS Orsolya Klein Ármin Veszprémben született 1855­ben. 1 Tanulmányait a bécsi Iparművészeti Fő­iskolán végezte. Innen került 1876-ban — ta­nárai javaslatára — Pécsre, a Zsolnay gyárba. Szobrász, festő és formatervező volt egy sze­mélyben. Tragikusan korán, 1883-ban bekövet­kezett haláláig jelentős részt vállalt a Zsolnay kerámia sajátos jellegének kialakításában. 2 Zsolnay Vilmos a 70-es évek végén éri el el­ső jelentős nemzetközi sikereit a porcelánfa­janszon alkalmazott magastűzű zománccal. A díszrnűáruk esztétikai arculatát illetően számos példát találunk átvételekre, utánérzésekre. A tudatos, sokirányú tájékozódásra vall a család kerámiagyűjteménye is, amely az egyszerű fa­zekas edényektől a reneszánsz ma jolikán ke­resztül a magyar fajanszig, a különleges kínai porcelánig terjed. Zsolnay Vilmos elődeitől el­térően nem igyekszik hasonulni egyik jelentős európai kerámiagyár arculatához sem. A mű­vészi színvonal emelésére irányuló törekvései­nek megvalósításához szüksége van képzett mű­vészek bevonására a gyár munkájába. Klein Ármin, a bécsi akadémiáról érkező fia­tal szobrász tanulmányai során és később a Zsolnay család révén közvetlen kapcsolatban állt a Bécset ekkoriban átható neoreneszánsz díszítőművészettel. A neoreneszánsz stíluseszmény az 1865—95 közötti évtizedekben döntő befolyást gyakorolt Nyugat-Európa iparművészetére. Kiindulópon­tul az itáliai reneszánsz szolgált, azonban az új stílus kialakításában szerepe volt a romanticiz­mus középkor-imádatának (John Ruskin). A 70-es években német nyelvterületeken elnyer­te sajátos nemzeti jellegét és szinte egységes nemzeti stílussá vált. Az új stílusáramlat számára jól előkészítette a talajt a rohamosan fejlődő művészettörténeti kutatás, amely a reneszánszot illetően éppen Németországban, Jakob Burckhardt munkássá­gával mutatta fel a legnagyobb eredményeket. A tudálékos pontossággal feldolgozott rene­szánsz motívumok nem kevéssé a sokszorosí­tott mintalapoknak köszönhetik elterjedésüket. Az iparban megjelenik a tömegtermelés fo­galma, egyelőre paradox módon letűnt korok stílusainak igénytelen másolásával. De elemi erővel tör fel az igény egy, az élet minden te­rületét átható stíluseszmény iránt, amely ki­fejezné a mind szélesebb és mind erősebb pol­gári réteg esztétikai ideálját. A rohamosan pol­gárosodó korszak a polgárság megszületésének idejébe nyúl vissza eszményekért és igazolás­ért. A készülődés ideje ez, amelyben a histo­rizáló eklektika esztétikai követelményei az ipari formatervezést készítik elő. Jakob von Falke, a bécsi Iparművészeti Mú­zeum igazgatója, aki maga is a mozgalom el­indítói és szellemi irányítói közé tartozik, a neoreneszánszról mint „egészséges, racionális, az új társadalomhoz végre méltó, nemes, gaz­dag" művészetről ír. 3 Eszményei, legalábbis részben, egybeesnek azzal a Gottfried Semper által megfogalmazott követelménnyel, amely a művészeti alkotást a használat oldaláról köze­líti meg. 1 A veszprémi zsidó egyházközség e korszakra vo­natkozó adatai hiányosak. Thieme— Becker Künstlerlexi'kon 20. 433—434. p. Leipzig, 1927. 2 Nitoelszky Géza: A Zsolnay gyár művészete. Pécs, 1959. 24. p. „Klein nevét a gyári könyvekben hiába kerestem, holott a 70-es évek közepétől közel kilenc évig volt szobrásza és tervezőmű­vésze a Zsolnay gyárnak. A bécsi iparművészeti iskoláit végezte, felfogása a bécsi akadémia stílusát tükrözte. Edényekre festett témái nem voltak ugyan másolatok, el­lenben az osztrák kaptafáira vont népábrázolás szellemét mutatták. A díszedényekre, kulacsokra, ivópoharakra, falitálakra került, sokszor nyaka­tekert, csavart derekú, tagbaszakadt, lendületvo­naiú festményei és szobrai — mint pl. a Tán­coló betyár és a Dudás cigány című szokrok tu­lajdoniképpen megfeleltek a derék „fünfMrcheni" (pécsi) polgárok ízlésének és sokszorosításban, mutatós kivitelben külföldre kerülve bizony ha­mis fogalmat adtak népünkről a kerámia útján." 3M. Kiss Pál: „A neoreneszánsz Ausztriában oly erős volt, hogy a kortársak az 1878. évi Párizsi Világkiállításon tapasztaltak nyomán osztrák nemzeti stílről be­széltek, és ezt Bécsben a francia ízlés alóli fel­szabadulásiként ünnepelték." A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve 35 (1990) : 201—215. Pécs, Hungária, 1991.

Next

/
Oldalképek
Tartalom