Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)
Néprajztudomány - Kiss Z. Géza: Ormánsági tűzkárjelentések a néptudomány kutatás szolgálatában (Drávacsehi, 1814.)
190 KISS Z. GÉZA gazdasághoz való szerszámai hamuhodtak öszve." Az istállóban égett meg 2 jó lova, 1 hasas tehene, 3 tinója, a kamrát is pótló pajtában pedig 10 kila búza — és 4 kila kukoricalisztje, 8 kila zabja stb. Kára: 635 forint. A kár bejelentése mindegyik esetben a bíró dolga volt. Híradása nyomán szállt ki a községbe az illetékes szolgabíró, s haladéktalanul hozzá is látott a tűz okának feltárásához. Irányításával kezdett munkához az elöljáróság is, hogy felmérje a kárt. A tűz időpontját, okát,' a kár, nagyságát, az esetleg szükségessé váló további intézkedéseket, valamint a károk hiteles listáját tartalmazza a szolgabíró jelentése. Az ember tárgyi környezetére éles fényt vető jelentések bekerültek a megyei közgyűlési iratok tengerébe, s ezért a tűz időpontjának à priori ismerete nélkül gyűjtésük nehézkes, megtalálásuk véletlen szerű. Drávacsehi kárlisták Tartalmi gazdagságával messze kiemelkedik társai közül a drávacsehi kárjegyzék. A jelentés teljes szövegének közlését azért tartjuk fontosnak, mert sok hasznos adatot kínál az ormánsági fertályos jobbágyok életkörülményeinek rekonstruálásához. A károsultak veszteségeit tartalmazó hitelesített lista kereteit az épületek, adatait pedig a bennük elpusztult berendezési- és vagyontárgyak adták. Ez indokolja, hogy ismertetését az épületegyüttes bemutatásával kezdjük. Az elhamvadt 10 lakóépület közül „talpra épült", „talpra fonyótt", „tölfatalpra épült" b, és csak 2 új ház fala volt „földbül verett". Szalma fedett 3, gyékény 2 házat, 1 ház teteje „gyékénnyel és zsúppal egyelest (sic)" volt, de a megmaradt 4 ház gazdái — a 19. század elején még új — zsúpozással fedték házaikat. A 7 kamra többsége is fatalpra épült és általában gyékénnyel, 1 esetben zsúppal és 1 esetben gyékénnyel vegyes gizgazzal volt lekötve. Két kamra fölött kukoricagóré is volt, s ezek egyikénél említik, hogy oldala deszkával volt körülvéve. Akad itt olyan új ház, amelynek még nincs külön kamrája, s akad olyan is, amelynek udvarán már ott volt az új, talpas kamrához szükséges „szerszámfa", 10 forint értékben. A leégett istálló mindegyike talpas technoló4 Az épületekhez Kiss Z. Géza: Az ormánsági települések változásai a 18—19. században. Baranyai Helytörténetírás 1987/1988. Pécs, 1988. 123 —157. 5 Vö. Lukácsy Imre: Ormánság népe. 1907. 20., és Kiss Géza: Ormányság, 1937. 35—36. — Az esetleges kimentési kísérlet reménytelen voltához giával épült, többségüket szalma fedte, méretüket az összeírok 4—5 ölesnek mondják. Kettőt közülük deszkával lepadoltak, s ezek egyikének fából voltak az oldalai is. A drávacsehi pajtákat az elöljárók különálló épületként írják le. Többségüket 4—5 öles tölgyfatalpakra építették. Ágasok, vagy lábak tartották a szalmával borított tetőt, oldalukat pedig leginkább vesszővel fonták be. Csak méretben különbözik tőlük a „Talpra fonyott tyúkól", a „sörtvés ól", és a hidas. Talpra épült az Ormánság keleti oldalán gyakori, deszkával fedett, udvari sütőkemence is/' Az elöljárók egy esetben sem említik külön a lakóház két részét, s ezzel mintegy arra emlékeztetnek, hogy a lakótér eredetileg egyetlen helység volt. A házba lépve az is feltűnik, hogy mennyire kevés volt ezekben az otthonokban a bútor. A tűz előtt az egyik házban „felterítve" állt egy jegenyefa asztal, másutt két hoszszú hátas paddal körülvett, vagy egyszerű „puhafából való asztal"-t látunk. Akad még karszék, szalmából való üléssel ellátott szék, néhány festett vagy festetlen fogas, kisebb láda, szökröny, és esetenként egy-egy ágy, vagy nyoszolya. Az ormánsági lakószoba berendezésének puritán voltát ismételten megerősíti a szakirodalom. 5 Mindenütt emlegetik viszont a fonás-szövés eszközeit: a gerebent, a fonáshoz használt rokkát, amelyet hol „új", hol „pörgő" jelzővel látnak el, de előfordul az is, hogy az „új" jelzőt a technikai változásra utaló „német" bővítménnyel egészítik ki. „A szüvő szék lenfona. Iástul", „6 borda", „3 új szüvő borda" kifejezések jelzik, hogy minden háznál otthonos volt a család ruházatát — és különböző textil szükségleteit előállító szövőszék. A rokka és szövőszék nélkülözhetetlen termelőeszköz az önellátó paraszti háztartásokban. Az árucsere lehetőségekkel fordított arányban játszott szerepük az Ormánságban a 19. század közepéig meghatározó, de a hagyományos civilizáció bukása után is találkozhatunk velük a jobbágyházak tisztaszobáiban. Szent Mihálytól (szept. 29.) Szent Pálig (jan. 25.) a rokkáé, onnan tovább Szent György napig (ápr. 24.) a szövőszéké a vezető szerep. 0 A tűznek köszönhetjük azt is, hogy Végi Ferencné tollba mondta hagyományos szökrönyé. nek tartalmát. A szüleitől kapott menyasszoBML Közgy. ir. 1810/1825. (ápr. 10.) sz. Siklós. A 109 lakóházat és több középületet megsemmisítő tűzben ropogva égtek a kerítések, gyümölcsfák, kútágasok és az utcára menekített holmik. c Kiss Géza, 1937—38. — További szerepéhez Kodolányi János: Baranyai szőttesek. Pécs, 1957.
