Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Muzeológia - Kiss Attila: Bándi Gábor (1939–1988)

306 BANDI GÁBOR (1939—1988) régész-muzeológusként, majd 1970-től a Régészeti Osztály vezetőjeként tevékenykedett. 1973ban, pályázat útján a Vas Megyei Múzeumok igazgatója lett. Múzeumigazgató! teljesítményeit a régész szakma 1978-ban a Régészeti Albizottságbeli tagsággal, a muzeológia az Országos Múzeumi Tanácsbeli tagsággal, 1982-ben a Kuzsinszky Bálint emlékéremmel, 1983-ban pedig Móra Ferenc emlékéremmel ismerte el. 1985ben megvált szombathelyi stallumától, hogy a Művelődési Minisztérium Központi Múzeumigazgatóságának igazgatóhelyetteseként átvegye az ország új múzeumi kiállításainak rendezésével járó irányító munkát. 1988. május 1-én a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Osztályának lett vezetője, ahol a megnehezedő anyagi lehetőségek között, a szellemi erők koncentrálásával készült a magyar múzeumi élet újjászervezésére. 1988. július 26-án, váratlan hirtelenséggel meghalt. Eddig a hivatalos életrajz, s ami kimaradt belőle, az mindaz, ami Bandi Gábort azzá tette, aki volt, s amiért ma hiányát érzi a régészet és a muzeológia: töretlen munkaszeretete, felfokozott munkaintenzitása és állandó, megmegújuló tenniakarása. Ezek a tulajdonságai voltak azok, melyek élete első szakaszában, Pécsett, tudományos munkásságát ösztönözték. Ekkor tárta fel hosszú évek szívós munkájával a teljes Pécs — nagyárpádi kora-bronzkori települést, ami azokban az években kárpátmedencei léptékkel mérve is egyedülálló teljesítménynek számított; ekkor végezte földvárkutatásait a székesfehérvári múzeum által szervezett (munkaközösség keretében; ekkor írta meg és közölte számos tudományos dolgozatát a pécsi, székesfehérvári, szegedi múzeumok évkönyveiben, az Archaeológiai Értesítő, Acta Archaeologica stb. hasábjain; s ismertette kutatási eredményeit előadások formájában, belés külföldi konferenciákon egyaránt. A déldunántúli bronzkor avatott kutatója lett, aki ezekben az években a mészbetétes kultúra kialakulásához, elterjedéséhez és kapcsolataihoz nyújtott lényeges, merőben új szempontokat és adatokat. seurn, wo er zuerst als Archäologe-Museologe, dann ab 1970 als Leiter der Abteilung Archäologie tätig war. 1973 wurde er durch Wettbenerb Direktor der Museen des Komitates Vas. Als Anerkennung seiner Tätigkeit als Museumsdirektor wurde er 1978 zum Mitglied der Vorgeschichtlichen Unterkommission der Ungarischen Akademie der Wissenschaften gewählt, und zum Mitglied des Landesmuseumsrates, 1982 erhielt er die Bálint-Kuzsinszky-Gedenkmedaille, 1983 die Ferenc-Móra-Gedenkmedaille. 1985 kündigte er seine Arbeitsstelle in Szombathely, um als stellvertretender Direktor des Zentralen Museumdirektorats im Ministerium für Kultur die Leitung der Organisierung der neuen Ausstellungen des Landesmuseen zu übernehmen. Am 1. Mai 1988 wurde er Leiter der Museologischen Abteilung des Ministeriums für Kultur, wo er sich unter immer schwereren materiellen Bedingungen mit der Konzentrierung der geistigen Kräfte auf die Neugestaltung des ungarischen Museumslebens vorbereitete. Am 26. Juli 1988 ist er aber tragisch plötzlich gestorben. Das wäre der offizielle Lebenslauf, und all jene Elemente, die in dieser Gattung nicht erfasst werden, sind eigentlich die meist charakteristischen für Gábor Bandi, für jene Person, die sowohl von der Muséologie als auch von der Archäologie vermisst wird: die Eigenschaften des kontinuierlichen Arbeitseifers, die der gesteigerten Arbeitsintensität und der immer glühenden Tatkraft. Diese Eigenschaften waren bereits in der ersten Epoche seiner Tätigkeit da, die seine wissenschaftliche Tätigkeit in Pécs motivierten. Er hatte in dieser Epoche die Freilegung der Siedlung aus der Frühbronzezeit in Pécs—Nagyárpád geleitet, was in jenen Jahren — mit den im Karpatenbecken gegebenen Massstäben gemessen — als eine alleinstehende Leistung galt ; derzeit führte er die Ausgrabungen der Burgwälle im Rahmen der vom Székesfehérvárer Museum organisierten Arbeitsgemeinschaft; in dieser Periode verfasste und veröffentlichte er seine zahlreichen wissenschaftlichen Beiträge in den Jahrbüchern der Museen von Pécs, Szeged, und Székesfehérvár, in der Archaeológiai Értesítő und in der Acta Archaeologica u. a., wo er die Ergebnisse seiner Forschung darlegte, wie auch in zahlreichen Vorträgen auf in- und ausländischen Konferenzen. Er wurde zum anerkannten Forscher der südtransdanubischen Bronzezeit, der in diesen Jahren mit wesentlichen und neuen Daten und Gesichtspunktes Bedeutendes zu den Kenntnissen über Herausbildung, Verbreitung und Kontakte der Kultur der Inkrustierten Keramik leistete.