Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Muzeológia - Kiss Attila: Bándi Gábor (1939–1988)

BANDI GÁBOR (1939—1988) 307 Az ötvenes évek végén újjáéledő Eötvös-kollégium szellemétől indíttatva, majd a hatvanas években virágzó székesfehérvári múzeum hatására Bandi Gábor már ekkor egyre inkább a szervező munka és a szélesebb értelemben vett muzeológia felé fordult. Szívét, lelkét adta a pécsi állandó régészeti kiállítás megvalósításába, falumúzeumokat szervezett, írta és szerkesztette a nagyközönség számára írott „Baranya története az őskortól az Árpád-korig" című monográfiát. Szombathelyre kerülve, életének második periódusában régészként egyben menedzser-múzeumigazgató is lett, aki a délkeleteurópai aeneolitikummal és kora-bronzkorral foglalkozó nemzetközi konferenciák állandó aktív előadója és résztvevőjeként a hosszútávra tervezett velemszentvidi ásatásak vezetése mellett, а „Velemi beszélgetések" című tudományos konferencia-sorozat szervezésével, galéria építésével, a művészeti élet támogatásával, textil-biennalé és alkotó-tábor megalapításával, az újjászülető múzeum gazdájaként nemcsak Vas megye, hanem az egész ország közművelődésének ügyét szolgálta. Töretlen lelkesedése, lankadatlan optimizmusa akkor sem hagyta el, amikor terveihez, célkitűzéseihez Szombathelyen nem találva partnereket, Budapestre ment, hogy ott először a Művelődési Minisztérium Központi Múzeumigazgatóságán, majd a Művelődési Minisztérium Múzeumi Osztályának vezetőjeként átvegye az új feladatkörrel járó új munkákat. Tele tervekkel s azok megvalósítására irányuló bizakodással — néhány napi betegség után — boldog emberként halhatott meg, mert érezhette, hogy a muzeológus szakma mögötte áll, nem tudva, hogy betegségéből nincs felgyógyulás, s nem döbbenve még rá, hogy a gazdasági nehézségek mint telepednek rá, mint kötik gúzsba a kulturális életen belül a múzeumokban művelt tudományokat is. Sok terve volt még, sokat akart még a magyar muzeológiáért tenni... Amikor meghalt, még 49 éves sem volt... Kiss Attila: Begeistert vom Geiste des gegen Ende der 50er Jahre wiederbelebten Eötvös-Kollegiums und durch die Wirkung des in den 60er Jahren blühenden Székesfehérvárer Museums wandte sich Gábor Bandi immer mehr der organisatorischen Tätigkeit der Muséologie im weiteren Sinne zu. Mit Kraft und Seele arbeitete er an der Verwirklichung der ständigen archäologischen Ausstellung in Pécs, organisierte Dorfmuseen, verfasste und redigierte die für das Publikum herausgegeben Monographie „Die Geschichte Baranyas von der Urzeit bis zu den Arpaden". In Szombathely wurde er in der zweiten Periode seines Lebens — als Archäologe — auch zum Menager-Direktor des Museums, der ein ständiger und aktiver Teilnehmer und Referent der internationalen Konferenzen über das südosteuropäische Aeneolitikum und die frühe Bronzezeit war, und neben der Leitung der langfristig geplanten Ausgrabungen in Velemszentvid auch mit der Organisierung der wissenschaftlichen Konferenzreihe „Velemer Diskussionen" befasst war. Er setzte sich beim Bau einer Galerie ein, unterstützte das künstlerische Leben durch die Gründung der Textilbiennalen und des Künstlerzentrum in Velem, und diente als Direktor eines neuartigen Museums dem kulturellen Leben im Komitat Vas und auch im ganzen Land. Seine ständige Begeisterung und sein unerschütterliches Optimismus verliessen ihn auch dann nicht, als er in Szombathely — keine Partner für seine Ziele und Pläne findend — nach Budapest ging, um dort —• zuerst beim Zentralen Museumsdirektorat des Ministeriums für Kultur, dann als Leiter des Museologischen Abteilung des gleichen Ministeriums — neue Arbeitsgebiete und Aufgaben zu übernehmen. Er hatte zahlreiche Pläne und war voller Hoffnung auf deren Verwirklichung, als er nach einigen Tagen Krankheit starb. Er wird wohl glücklich gewesen sein, da er fühlen durfte, dass der Fachbereich Muséologie ihm beistehe, und da er nicht ahnte, dass es keine Heilung mehr von seiner Krankheit gibt, und dass die wirtschaftlichen Schwierigkeiten samt anderen Gebieten der Kultur, auch die Wissenschaft in den Museen fesseln. Er hatte noch viele Pläne, er wollte noch vieles für die ungarische Muséologie tun.

.. Als er starb, war er noch (keine 49 Jahre alt. A. Kiss