Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Történettudomány - Cserdi András: Komló falu birtokszerkezetének alakulása a 19. század második felében III.

KOMLÓ FALU BIRTOKSZERKEZETE, III. 87 Bár hangsúlyozzuk ismét, hogy itt nem személyekre bontott részletezéssel állunk szemben, feltételezzük mégis, hogy az átlag feletti birtoknagyságú részekkel az egyes dűlőkben az összességében is átlag feletti nagyságú gazdaságok rendelkeztek, míg az átlag alatti gazdaságrészeket az összességében is kisebb gazdaságok mondhatták magukénak. Egy-egy esetben lehetett ez alól kivétel, de az összehasonlításra szolgáló 16 dűlő hozzávetőlegesen 1600-1600 birtokdarabja tekintetében már nem. Látható, hogy már 1864-ben is jelentős távolság volt az átlagon felüli és az átlagon aluli birtokrészek között. A legjelentősebb volt az eltérés a falu egyik legnagyobb határrészén, a Szalay tetőn, a legkisebb pedig a Káposztás nevű dűlőben. 1890-re a falu már meglevő polarizációja még tovább erősödött. Az átlagos eltérés 1758,9 négyszögölről 1963,4 D-re növekedett, azaz 204,5 D-lel. Ennek megfelelően a falu egyes határrészeiben az erősen eltérő kép mellett általában az átlagos méretű birtoknagyság feletti és alatti kategóriák további távolodása volt a jellemző mozzanat. A falu 16 dűlőjében mindössze 5 olyan esetet regisztrálhattunk, ahol az átlagnagyságú birtokok közti különbségek csökkentek, közülük csak a Kölesföld nevű határrészben volt jelentősebb ez a mennyiség. A csökkenés jelentősebb oka a területrész szegényedése volt. Csökkent a dűlő területe, ezzel ellentétben növekedett ott a birtokosok száma, és az átlagos birtoknagyságot ez a két egyirányban ható tényező erősen csökkentette. Ennek a következménye lett, hogy a nagyobb és a kisebb birtokok közti különbségek átlaga is csökkent. A szűk határrészben ugyanis a szokottnál kevesebb parasztnak nyílott alkalma földet felhalmozni. így pl. mindössze 6 gazdának volt Kölesföldön 2000 D-öl feletti birtokrésze, Kölesföld kivételével a csökkenés sehol sem volt jelentős. A gazdaságok polarizálódásának jelentősebb voltára utal továbbá az a tény is, hogy a 16 dűlőből 11 esetben növekedett az ott található birtokrésznagyságok közti távolság átlaga. A felhalmozás és birtokaprozódás folyamata a legerőteljesebben Nagy Tőfa és Beltelek határrészek esetében jelentkezett. Ez utóbbi érthető is, hisz a lakóépülethez, gazdasági épülethez, településközponthoz közel eső föld értéke magasabb, mint az attól távolabb esőé. A tehetősebb gazdák tehát igyekeztek a Beltelken minél több földet megszerezni, ami a birtokszerkezet másik pólusán a földvesztés folyamatában jelentkezett. Jelentősebb földfelhalmozás valósult meg a már említett Nagy Tőfa, Cseresnyág és Dávidföld dűlőkben, amit - mivel különösebben távol és közel sem voltak a központhoz, mint a többi dűlő - az itteni föld viszonylagosan jobb minősége magyaráz. A nagyobb gazdaságok életképesebb voltára utaló további tény az, hogy a vizsgált 26 év alatt az átlag feletti gazdaságok átlagterülete 14 dűlőben növekedett tovább, és csak kettőben (Berek és Kölesföld) csökkent. Az átlag alatti gazdaságokról ugyanez nem mondható el, legalább is nem ilyen egyértelműen. Miként azt korábban, már más szempontból vizsgálva a kérdést, láttuk, hogy az egyes gazdasági kategóriák földterülete növekedett. Itt is tapasztaljuk az ennek megfelelő jelenséget. A vizsgált 26 év alatt az egyes dűlőkben található gazdaságrészek közül az átlag alatti gazdaságok méretei 8 dűlőben növekedtek, 8 dűlőben pedig csökkentek. Ezek közül azokban a dűlőkben, ahol az átlag alatti birtoknagyságú részek területe növekedett, általában azt tapasztalhatjuk, hogy a birtokosok száma csökkent (Hajdútemető, Somági rét, Somágköz, Szalay tető). Palántág esetében nem változott a birtokosok száma, Kölesföld esetében pedig növekedett. A gazdaságok számának csökkenése nagyobb életteret jelenthetett a megmaradó gazdaságoknak, de nem egyértelműen, a csökkenés arányában, mivel a felsorolt dűlők közül többnek is csökkent a területe és csak kevesebbnek növekedett. Nézzük a következőkben meg részletesebben azokat a dűlőket, amelyeknél az átlag alatti birtokok átlaga csökkent! A Berek esetében a birtokosok száma nőtt, és nőtt a dűlő területe is. Az átlagos birtoknagyság csökkent a területen. A birtokosok számának növekedése tehát itt jelentősebb tényező volt, mint a terület növekedése, és ez csökkenést eredményezett az átlagterületek méretében. Ez az átlagterület-csökkenés a terület nagyobb és kisebb gazdaságrészeit egyaránt érintette. A Kövestetőn a birtokosok száma nem változott. Nőtt viszont a dűlő területe és vele együtt 2713,5 •-ölről 3077 D-ölre az átlag feletti és az átlag alatti területek különbsége. Ez a növekedés egyértelműen az átlagosnál nagyobb területek növekedéséből adódott, mert ezek területe nőtt 3216 D-ölről 3559 D-ölre, míg az átlag alatti gazdaságrészek területe ez idő alatt 502,5 D-ölről 482 D-ölre csökkent. A falu Cseresnyág nevű határrészén a két időpont között megnövekedett a dűlő területe. A birtokosok száma szintén növekedett. Mivel ez utóbbi kisebb méretű volt az előző tényezőnél, az átlagos legnagyobb és legkisebb birtokrészek átlagai közti terület is növekedett, 2425,5 D-ölről 2870,9 D-ölre. A növekedés az előző dűlőhöz hasonlóan úgy valósult meg, hogy az átlag alatti gazdaságok területe az átlagként számolt 779,4 D-ölről 678,2 D-ölre fogyatkozott. Az életképesebb, nagyobb, átlagfeletti birtokrészekkel dolgozó nagyobb gazdaságok viszont 3204,9 D-ölről 3549,1 D-ölre növelték átlagterületeiket. A gyarapodás tehát ez utóbbiak növekedéséből adódott a kisebb területű gazdaságok rovására. Kenderföldön a vizsgált időszakban a dűlő területe minimális mértékben csökkent. Csökkent az itt birtokrészeket művelő gazdák száma is. Ez utóbbiak erőteljesebb csökkenése eredményezhette, hogy az át-