Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Történettudomány - Madas József: Pécs régi temetkezési helyei

PÉCS RÉGI TEMETKEZÉSI HELYEI 79 fogva a sürgős szükség indokából a temetkezés - a megkezdett újabb temetőben azon ideig, míg a talajvizek ott ismét fel nem szaporodnak, megengedtetik .. . Végül - minthogy a tapasztalatok szerint a temető vizennyősségének egyedül az «z oka, hogy a Canalis azért, mert a megyeri malom megvétele kormányhatóságilag mind ez ideig jóvá nem hagyatott, nem rendezhető - ennél fogva Radocsay Mátyás bizottsági tag úr részéről e tekintetben tett indokolt felszólalás folytán felkéretik polgármester úr, hogy Budapestre rándulván a nagym. m. kir. Belügyminisztériumnál ezen ügy elintézését szorgalmazván a jóváhagyás kinyerése után pedig a város tanácsa a szükséges intézkedések azonnali megtételével megbízatik." Az eddigiekben idézett közgyűlési határozatok szóhasználata félreértésekre adhat okot. Ugyanis a „régibb sírkert" megjelölés alatt az a téglalap alakú terület értendő, melynek dé|i határvonala a Temető utcával párhuzamos. Az „új sírkert" megnevezés pedig ettől délre, a vasúti töltésig terjedp területet illeti, azt, amely a -(-135 méteres tengerszint alatti területen terül el. Mint kitűnik fentiekből a magas talajvízszintet a megyeri malom duzzasztógátja hatásának tudják be. Éppen ezért a város a megyeri malmot tulajdonjogilag megszerezni kívánta, hogy a gátat megszüntesse. Hogy ez az elképzelés mikor keletkezett, és mivel indokolták, az nem derült ki. Tudni kell, hogy a megyeri malom már a törökök kivonulásakor létezett. Gátja a ma Pécsi-víznek nevezett, régebben Nagy Canálisnak hívott gyűjtőmedre zárta le ott, ahol a Bálics felőli vizeket levezető vízárok a Nagy Canálisba betorkollik. A balokányi temető talajvízszintjére gyakorolt hatása lemérhető abból, hogy távolsága a temetőtől mintegy három kilométer volt és szintje 1314 méterrel lehetett mélyebben, mint a temetőé. A szeptember 26-iki közgyűlés tudomásul vette, hogy a belügyminiszter engedélyezte a megyeri malom megvételét, tehát rendelkezett. „A tanács intézkedjék, hogy a szerződés értelmében a tulajdonjog a város közönség javára bekebeleztessék. A mérnöki hivatal utasíttatik, hogy a vízesetet gátló megyeri malomfő leverését és a jelenlegi beiszapolt csatornyának kitisztítását nyilvános árlejtés útján mielőbb elvégeztesse. A város bikái a malom épületeiben helyezendők el." Még egy rövidebb, vitás időszak következett. A város megvásárolt bizonyos magasabban fekvő területeket temető céljára, de ezt Károly Ignác (plébános) és társai a belügyminiszternél megfellebbezték. Ezért az 1882. május 10-én tartott közgyűlés ismét felvetette a kérdést: „A közegészségügyi bizottság adjon véleményt, vájjon szükséges-e a mostani temető felhagyása. Ha igen, javasoljon új helyet." A végeredmény az lett, hogy a vasúti töltés déli oldalán nyitottak meg egy kisebb területet, amely csak 1889-ig volt elegendő. Ezt követően ettől délnyugatra csatlakozott az új rész, mely a mai köztemető használatba vételéig, 1904-ig volt a budai külvárosi temető. Itt épült meg az új, nagyobb halottas ház is, mely később járványkórházként szolgált. Az eddigiekből kitűnik, hogy a budai külvárosi temetőkről igen sok ismeret maradt fenn. Pedig itt csak a lényegesebb részek kerültek ismertetésre. Éppen ellenkező a helyzet a szigeti külvárosi keresztény és zsidó temetőknél, melyekről alig maradt adat. Az új szigeti külvárosi temetőnek két sajátossága volt, mely a többi temetőtől megkülönböztette. Az egyik a nem katolikusok részére elkülönített temetőrész, a másik pedig, hogy a szigeti külvárosi városi közlegelő közepén feküdt. Nem derült ki, hogy eddig hol temették a nem katolikusokat. Talán akaratlan válasz az anyakönyvnek 1795. május 11-iki bejegyzése, mely szerint „Sepultus est Stephanus Füstös Calvinista extra Caemeterium . .." Mivel ekkor az elkülönített temetőrész már megvolt, nyilván ott történt a temetkezés és csak a régi beidegzettség íratta a plébánossal ebben a formában. Hogyan történt a másvallásúak temetkezése, azt megőrizte a székesegyházi plébániának egy anyakönyvi bejegyzése. „1804. Apr. 8. Fridericus Czimmermann olim in Regimine Vigiliarum Magister Annor. 43. Lutheranus, Sepultus in Coemetcrio Acatholicus in sub Urbio Szigethano, sine pulsu Campanorum, et sine Sacerdote, sed juxta Ritum Rituális Strigoniensis in silentio absq. Cantore." Vagyis Czimmermann Frigyes a sereg egykori őrmester, 43 éves, lutheránus, eltemetve a nem katolikusok szigeti külvárosi temetőjében, harangkongatás nélkül, pap nélkül, ám az esztergomi szabályok szertartása szerint csendben, kántor nélkül. A temetőnek a közlegclőn történt kijelölése sorozatosan vetette fel a halottak iránti kegyelet és tisztelet biztosításának nehézségeit, ami azelőtt ismeretlen volt. A régi temetők tulajdonképpen védett területen voltak. Lakótelkek, legrosszabb esetben szőlők vették körül azokat. Tehát embereken kívül legfeljebb aprójószág juthatott be oda. A számos állatokat, sertéseket reggel kihajtották a közlegelőre. Egész nap ott voltak, sőt sokszor még éjszaka is. Sőt, majd mint kiderül, a temetőben is volt legelnivaló. Itt azonban a temetőt a bejutás ellen csak az árok védte. Hogy ez az árok milyen volt, arra vonatkozó adat nem került elő. De amikor a budai külvárosi új Mindenszentek temető árkolását végezték, a jelentésben benne volt. hogy az árok mélysége másfél láb, vagyis majdnem egy fél méter volt. Elkészítése ölenként 5 krajcárba került. Ez átszámítva a későbbi váltókrajcárra 12 és fél krajcárnak felel meg. Az árok nem is volt tartós. A csapadék, az átmászkálás hamar ellaposította. így az árok kérdése állandó téma maradt, különösen akkor, ha a budai külvárosihoz volt hasonló. 1824. április 7-én jelentette a tanácsnak Spiesz János polgármester, hogy az 1823. december 1-én kapott tanácsülési megbízatás szerint eljárt. A szigeti