Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)

Művészettörténet - Kemény Katalin: Arc – maszk – ikon

368 KEMÉNY KATALIN ektüposz között, annál mélyebb a kettő közötti létegység. A létegységet a képben rejlő erő a dünamisz tartja össze, s ennek megnyilatkozott neve kharitosz — szeretet. Az ikon valóságának mértéke és fedezete a fentiek szerint az őskép idézésének hatalma. Ez indokolja a kánon mondatát: „az ikonnak keresztény lelke van". Bevezetőnkben hivatkoztunk arra, hogy minden más szakrális művészettől eltérően, a keresztény művészet egyetlen tartalma a transzfiguráció. A transzfiguráció a testet, a formát, az értelmet túlhaladó ősi eidosz megnyilatkozása testben, formában, értelemben. És idéztük Vajdát, aki a dolgok ősképét keresi, a kezdetet. Őskép azonban nincs, vagy inkább így: az ős nem kép. Csak az ősöknek van képe, akik a testté válásban az életbe lépnek. A kezdet túl az objektum, túl a szubjektum fogalmán, de még a fogalmon is túl, nem kép, nem nevezhető sem aminek, sem akinek, még létezőnek is csak azért nevezi a hagyomány, mert a dadogó nyelv így próbálja érzékelhetővé tenni létezésünk forrását, azt a kimeríthetetlen mélységet (Böhme szavával: Un grund), ami se nem létező, se nem nem-létező. Bizonyos értelemben transzfiguráció a természet örök körforgása is. És ez a gondolat egyrészt Nietzsche „örök visszatérésének", másrészt a távolkeleti szellemiséggel való találkozás (többnyire félreértésének) hatására szá9. Plasztikus fej, 1937. papír, ceruza 28x23 cm Jn Szabó Lajosné tol. Düsseldorf (215. kép) 8. Feszület maszkkal, 1937. papír, tempera, kollázs 44x30 cm Jn Dr. Rácz István tul. (XIII. kép) mos modern gondolkodóra, művészre rávetette inkább árnyát, mint fényét. Ezek az átalakulásban főleg a szétbomlásra helyezik a hangsúlyt, s a bomlás végtelenségig fokozható káoszában nem találhatnak kivezető fonalat. Ebben a látásmódban az átalakulás pusztán természeti folyamat, amit valóban lehet, mondjuk a „fötusznál kezdeni", de aminek vajmi kevés köze ahhoz a transzfigurációhoz, amikor a teremtő szellem a vizeket megborzongatva beleheli magát az emberbe és saját képét megformálja. Ennek ellenére az ősképről lehet azért szólni, muzsikálni, rajzolni, de nem múlt időben, mivel a teremtés és teremtődés, ami éppen a megjelenés, az állandó jelenben történik. A jelen akkor teljes, amikor a szellem a maga teljében az időben ölt formát, és a testetöltésben megtörténik a transzfiguráció. Az ikon Krisztus és a szentek képében ezt az időbeli történést kívánja állandó jelenné tenni, a kép közvetítésével, a vele való azonosulásban időtlenné. A modern ember arca kettős. Ahogy Rudolf Kassner írja, egy emberarc és egy maszk, az én. A modern maszk nem a primer emberarc, amely takarná az esetleges én-t; ez a maszk az emberarccal összenőtt, felvette a tulajdonságokat és az emberarcot elhomályosította, s ahogy ismét Kassner mondja, nemsokára teljesen feladjuk az emberarcot (az isteni hasonlóságra teremtett arcot) az esetleges én javára, „amiből borzalom, remény-