Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

170 FÜZES MIKLÓS szorgalmasan propagált -, hogy a hadsereg óhajtotta ezt a nyilatkozatot. Igaz, hogy Kossuth hajlamos volt engedni az illúzióinak, de valóban nagyon erősek lehettek ezek az illúziók, ha ő azt képzelte, hogy ezt a dolgot megbeszélte a hadsereggel; hisz mindössze annyi történt, hogy megszólaltatott néhány vezető tisztet. Illúziói ellenére tisztában volt azzal, hogy Görgey, s azok többsége, akikkel beszélt, idegenkedtek ettől az intézkedéstől - egyrészt, mert ezt meg is mondták neki egész egyszerűen-, másrészt tartózkodtak attól, hogy ezzel kapcsolatban határozott véleményt nyilvánítsanak. Úgy látszik, Klapka és Damjanich helyeselte csak az intézkedést a harctéri tisztek közül. Amikor április 7-én Gödöllőre érkezett, megkérte Görgeyt, hogy mondja el őszintén a véleményét a tervezett intézkedéssel kapcsolatban. Görgey határozottan azt javasolta, hogy ne íolytassa, mivel ez minden bizonnyal rossz hatást tesz a hadseregre. Aztán kimentek az erkélyre, hogy megnézzék a 3. hadtest (Damjanich) parádés elvonulását a kastély előtt. Ez a hadtest az előző napon nagyon kitüntette magát Isaszegnél. Damjanich, ki igen kedélyes ember volt, kedvét lelte abban a reggeli menetelésben, s talán egy pohárral többet is ivott, s igen jó hangulatban volt. Észrevéve Kossuthot, hangos éljen-í s hurrát kiáltott Magyarország kormányzójára. A csapat természetesen követte vezére példáját, s teli torokból folytatták az éljenzést, amint elhaladtak a kastély előtt, de azt sem tudták, miért éljeneznek. Visszatérve az erkélyről a szobába, ahol előzőleg beszélgettek, Kossuth kihúzta magát, kezét Görgey vállára tette, és azt mondta-, meg is teszszük (S). Görgey szokásos, jól ismert közönyösségével állt ott, jeges csend lett, s több szó nem esett erről. A beosztott tisztek között nem egynek a véleményét kikérték, amennyire én tudom, s túlzás lenne azt állítani, hogy a híres nyilatkozatot a központi hadsereg lelkesedéssel üdvözölte volna, s az erdélyi sereg enyhén szólva közönyösen és elégedetlen mormogással fogadta. Az erdélyi nemességet tönkretette az úrbériség eltörlése, s sokan estek áldozatul a vlach (román FM) parasztok kegyetlen vérengzésének. Bem csapatait ezek a nemesek töltötték meg, akik bátran harcoltak az alkotmányos szabadságért, de semmiképp nem voltak hajlandók Kossuth nagyravágyó terveit támogatni, s még kevésbé részt venni demokratikus irányzataiban. * * * Magyarország kormányzójaként Kossuth nehéz feladatnak találta a kabinet megalakítását (T), de még nehezebb feladat is várt rá. Meg kellett őriznie fölényét mind a minisztériumban, mind az országgyűlésen. Eddig a Képviselőházban ült és cselekvő részt vállalt a vitákban. Ez összeegyeztethetetlen volt magas méltóságával, melyre emelték, s mely alig volt kevesebb a királyénál.

50 Kossuth ösztönösen érezte, ha lemond képviselői helyéről, ez azt jelenti, hogy le kell mondania arról a csodálatos befolyásról, melyet a közgondolkodásra gyakorolt. Ezt csodálatos éke s szólásával érte el, - melyet gyakran volt alkalma (kimutatni) megmutania a Házban, a viták alkalmával - és mágikus vonzerejével, melynek csak kevesen tudtak ellenállni. Annák ellenére, hogy hódolattal adózták neki, s a hízelgő suttogások a fülébe jutották, tudatában volt annak, hogy hatalmas riválisai vannak ebben a nemzetgyűlésben, - s ez jobban kielégítette kínzó becsvágyát, mint remélni merte (U). Ebben a tanácstalanságban Szemere magára vállalta a közvetítő szerepét a kormányzó és a nemzetgyűlés között. Ez kényes feladat volt - s könnyen elképzelhető -, hogy a viták elnyújtásához és vég nélküli tárgyalásokhoz vezetett. A Szemere és a képviselők közti utolsó megbeszélésen végre elhatározták, hogy a kormányzónak joga van elnapolni, sőt még akár berekeszteni (prorogne) is az ülést, de nem oszlathatja fel: ezt a jogát a nemzetgyűlés magának tartja fenn. Egy ilyen jog fenntartása nemcsak arra irányul, hogy megkösse a kormányt, hanem két ellenséges hatalmat hoz létre az államban, melyek előbb-utóbb szükségszerűen összeütköznek. Ez felesleges elővigyázatosság volt, hiszen egy forradalmi kormány vezetője - amikor meg van győződve saját erejéről, és bízhat a nyilvánosság támogatásában - még sohasem hátrált meg a nemzetgyűlés szavazása előtt. Kossuth jogosan utasította vissza a javasolt feltételt, s a további megbeszélések és tárgyalások után tudtára adta a nemzetgyűlésnek, hogy ha továbbra is ragaszkodna ezekhez a feltételekhez, lemond hivataláról. Ez a kormányzói eskü letétele előtti napon történt, s mivel a nemzetgyűlés még mindig makacsul ragaszkodott döntéséhez, Kossuth elég gyenge volt ahhoz, hogy elfogadja azt, amelyet előzőleg erélyesen elutasított. Csupán azt a jogot tartotta fenn magának, hogy személyesen megjelenhessen a nemzetgyűlésben, amikor rendkívüli körülmények szükségessé teszik a jelenlétét. Alig állt helyre a béke a kormány és a nemzetgyűlés között, amikor nézeteltérés robbant ki a kormányban. Amikor a miniszterek elfoglalták helyüket a Házban, a testület elnöke (Szemere) felolvasott egy dokumentumot, melyet ő „miniszteri program"-nák nevezett, de kollégáinak tudomása sem volt róla. Ez a kissé túl híres program azzal kezdődött, hogy kijelentette, hogy a minisztériumnak forradalmi minisztériumnak kell lennie a béke visszaállításáig - ez olyan tény, melyet felesleges volt megállapítani -, de Szemere hozzátette, hogy ez republikánus minisztérium, és minden erőfeszítését arra kell irányítania, hogy megakadályozza a monarchia visszaállítását. Elmondta azt is, hogy a minisztérium a demokráciához való ragaszkodást vallja, és teljesen elismeri a nép korlátlan uralmának