Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)
Művészettörténet - Láncz Sándor: Az Európai Iskola művészeiről
326 LANCZ SÁNDOR Major Máté: Vilt Tiborról. Magyar Építőművészet 1965.5. Művészet különszáma, 1977.10. Néray Katalin: Vilt Tibor. Művészet, 1974.8. Nyugtalan, szüntelenül kereső és megújuló művészete a római iskolából indult, de rövid idő múltán túl tudott lépni ennek a körnek klasszicizáló formavilágán. Gerevich Tibor már ekkor kiemelte Vilt elméletalkotó hajlamát, lázas stíluskeresését és zsenialitását. Vilt műveiben a mozgást kívánja megragadni, a formákkal éreztetni az akciót, s a lelkiállapotot a formával kívánja kifejezni. „Hiszem, hogy vannak vidám, szomorú, türelmetlen formák s vannak alvó vagy éppen ébredező formák, sőt például - a félelemnek is megvan a maga félreérthetetlen szobrászi formája. A mozgásból eljutni a formákig, a formacsoportokig, eljutni egészen az alak személyiségéig, ezt akarom ! Érzem, hogy mindennek az alapja a mozgás. Nem az alak egyszerű értelemben vett mozgására gondolok. Nem a mestrovici indulatoskodásra . . . Álló figurában is lehet a már múló és eljövendő lelki s fizikai mozgásnak egymásbatüremlését ábrázolni. Ezeknek a drámaian feszült pillanatoknak ki nem mondható tartalmát akarom szoborba gyúrni. Éreztetni a mozgás okozta, de térbe láncolt formát, ahogyan terének kereteiből kitörni nem tud. Az alaknak ez a disszonáns feszültsége és kényszerű önmagába térése adja meg a szobornak harmóniáját." 5 » Ugyanakkor Vilt érdeklődésével nem valami távoli, örök idea felé fordult, hanem mindig az itt és most, az adott történelmi helyzet felvetette kérdésekre reagált. Műveivel talán ő áll legközelebb az avantgárdé megújulást hirdető szelleméhez: hajlamos arra, hogy minden elért eredményét kétségbevonja, lebontsa és túllépjen rajta. A harmincas évek során alkotott műveiben - így a kontraposztba állított Gondolkodóban (1936), az Istenes Szent János alakjában (1936), valamint ólomból készült kisplasztikáiban - a szerkezet és a pszichikum összefüggéséig jutott el. Vilt éltető princípiuma az anyag: mindig ebben gondolkodik. Ezt látjuk 1944-ben készült Magány című szobrán, mely új korszakot nyit meg művészetében. Az alak tartása még kiegyensúlyozott, a kontraposzt klaszszikus elvei szerint megoldott, de a felületet már erősen megbontotta a mintázó ujj. Az expresszivitás korábban nem tapasztalt hevét és lendületét mutatja: gondolat és forma szerves egységét a felületen kívül a kissé megdöntött fej vonásai, a fájdalmas, ferdére húzott száj, a sovány, beesett arc, és a kétségbeesett szemek is jelzik. A felszabadulás szabad teret nyitott Vilt kiapadhatatlan vitalitása előtt. A Közmunkatanács képzőművészeti referenseként számba vette az elpusztult Vilt Tibor: Fej, 1948., bronz, 34 cm (JPM 68.926) köztéri szobrokat, javaslatot készített az eltávolítandó, mert szellemében új világunkkal ellenséges művekről, Dózsa-szobrot tervezett Ceglédre (ez csak a hetvenes években realizálódott), az Európai Iskolán kívül is egy sor kiállításon vett részt - forrongó zsenialitása életelemébe került, pezseg, forr, él és másokat éltet. Művészetében ugyanakkor még az elmúlt időszak élményei jelentkeznek. A Háború után II. (1945) aszimmetrikus alakjában a tragédia borzalma és feszültsége tér vissza a magasra emelt kéz, a roggyant láb, a test megfeszülő tartásába, a tépett, rongyolt felületben. A fájdalom és elhagyatottság revelálódik a Gyermekiéj háború után (1946) című műben: a geometrikus formákból épített, konstruktívan szerkesztett fej felülete indulatosan mintázott - s egyben előképe a korszak végén készült Féríiíejnek (1948) és az Ecsettel mintázott tejnek (1949) ; ezekből pedig egyenes út vezet a már korszakunk után készült Anatómiához (1950). A Búcsú (Figura székkel, 1946) - melyet Kállai Ernő Don Quijote-nak nevez, 59 Szerb Antalra em58 idézi Oltványi-Artinger Imre: Vilt Tibor. Magyar Művészet, 1938.5.311.1. 59 Kállai Ernő: Két szobrász. Alkotás, 1947. november-december, 8.1.
