Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Néprajztudomány - Andrásfalvy Bertalan: Mit jelenthet a néphagyomány a jövő műveltségében

A NÉPHAGYOMÁNY A JÖVŐ MŰVELTSÉGÉBEN 247 ség tagjainak. A széles értelemben vett népköltészet különböző műfajait mind úgy értelmezhetjük, mint a szükséges kötődéseket megteremtő, erősítő művészi eszköztárat. Igen messzire vezetne most a legegyszerűbb közösségtől, a családtól kezdve e kötődéseket előmozdító és megteremtő „költői módszerek" végigkísérése: a szülő, gyermek, vér- és műrokonság, korosztályok, szomszédság, lakóhely, faluközösség, néprajzi (kulturális) csoport, táj, nemzeti közösség stb. kötelékeit egy adott néprajzi csoport művészi hagyományaiban, szokásaiban, megfogalmazott értékrendjében bemutatni. Ezért a közepes nagyságrendű közösségek közül kiragadom a falu, a kistáj, a szülőföld és közösségéhez kötő formákat és „módszereket", egyszóval a szokásokat. Hogyan kötötte a néphagyomány az egyént ezekhez, milyen ismeretek és élmények művészi formájával, s az így kapott ismeretek és élmények helyett mit tudott adni a néphagyomány művészi formáit kiszorító iskolázás és írásbeliség, a történelem-, a földrajz-, a természetrajz- és az irodalomoktatáson keresztül? Először vegyük vizsgálat alá a történelmi tudatot, mely egyszerre köt múlthoz, lakóhelyhez és emberi közösséghez. Az írásbeliség, az iskolázás elterjedése előtt a történelmi tudatot nem adhatta az események időrendi sorrendjét adó történelem (történelmi feljegyzések, könyvek, naplók stb.). A szájhagyomány egészen más történelmi tudatot közvetített, vitt tovább nemzedékről nemzedékre, a mondák, történeti énekek, népdalok, helynevek, mondások és családtörténeti hagyományok útján. Az így az emlékezetben megőrzött események köre szűkebb volt az országnál, a közvetlen környezet, a sokszor bejárt, ismert szülőföld látóhatárán ritkán lépett túl és azon belül sem kötődött évszámokhoz, megnevezhető korszakokhoz vagy időrendhez. Ehelyett viszont minden dombnak, hegynek, romnak, útnak, pataknak, szigetnek, határrésznek vagy dűlőnek nemcsak neve volt, hanem nevét magyarázó története, jól vagy csak vázlatosan megfogalmazott költői képe, helye az ősökről szóló családi hagyományban, ha másként nem, mint bizonyos családi események színtere, egykor a család által birtokolt, használt helyek neve. Az elmúlt századok nagyobb sorscsapásai, a török-tatár- és rácjárások, a kuruc kor, a szabadságharc, a betyárvilág és az első háború eseményei a szűkebb haza, a szülőföld, a falu vagy éppen az ősök egyedi esetein, eseményein, sorsán keresztül álltak össze történeti tudattá. Ez a történelem nem törődik a lényegtelennel (ami nem jelent kötődést!), csak a rendkívülivel s azt költői túlzással teszi mélyen a lélekbe vésődő, érzelmi telítettségű képpé. A helynevekhez kapcsolódó magyarázatok a történelmi tudaton túl elmélyítették, megelevenítették a táj ismeretét, mintegy elsajátították, otthonossá tették mindenki számára. A történeti események helyhez kötése elmélyítette, elősegítette az emlékezetben való rögzítést - ezért járnak az iskolába ma is tanulmányi kirándulásokkal a történeti események színterére, nézik meg a tanult korszak nagyjainak arcképét, lakóházát, eszközeit. Az események költői megfogalmazása - lehet a történész számára túlzott, hamis és felesleges, mégis, ez a költői túlzás élteti igazán az emlékezetet. Számomra is a török korról maradandó emlékeket nem a történelemkönyvek adták először, hanem Gárdonyi Géza regénye, az Egri csillagok. Egert számomra ez a regény tette ismertté, tette érdeklődésem tárgyává, nem földrajztanulmányaim. Eger így lett történelem- és hazaszemléletem egyik gyújtópontjává, hősei szívetmelegítő példaképekké. így tettek a mondák is és a szülőföld minden részletét megnevező szájhagyomány. Ezt a történelem- és földrajztanítást már csak azért sem tudja pótolni az iskolai történelem és földrajz, mert egységes, országos tanterv szerint készültek és bennük ritka hely kap említést, mint történeti esemény színtere. Az ország településeinek nagy többsége e könyvekben nem is kap említést a történeti események kapcsán, s a földrajzórákon sem tárgyalják részletesen mindenki szülőföldjét, így nem kap támpontokat szűkebb hazájában az érzelmi, és eszméket adó ismeretanyag rögzítésére. Nyilván van hazánkban több olyan hely, város, falu, várrom, ahol a helyismeret és történelmi hagyomány költői, műköltői megfogalmazást kapott, ezeknek felhasználása a történelmi tudat kialakításában fontos, de ha a gyermek szűkebb hazájához nem kaphat ilyen kötést, költői megfogalmazású ismeretanyagot, akkor a legelső és legfontosabb kötődés hiányzik, melyhez a többit kapcsolni lehet. Az országjárások olyan helyekről, falvakból, melyekről nincs költői érzelmet is megfogó történelmi-helyismereti anyag, épp az elvágyódást, az elidegenedést is elősegíthetik. Megtetézi ezt az, hogy minél kisebb településről jön a fiatal, annál nagyobb ellentétet lát a főváros és vidék közt. Budapesten minden van, minden fényesebb, szebb szülőhazájához képest, melyet már csak azért sem szerethet meg, mert nem ismer. Szükség van tehát a szűkebb szülőföld történetiföldrajzi ismeretére, s lehetőség szerint költői megfogalmazásban is, ahogy az egykor a néphagyományban élt. Amíg ilyenek nem születnek - a szülőföldről szóló versek, novellák, regények, filmek -, meg kellene próbálni legalább a néphagyomány törmelékeit összegyűjteni az élő emlékezetből és kigyűjteni adattárakból, levéltárakból és útleírásokból a szülőföldről szóló leírásokat, adatokat, említéseket. Ez a felfedező, kutató és gyűjtőmunka már maga is kötést adó élmény a benne dolgozó idősnek és fiatalnak egyaránt. Nemcsak az elért eredmények, hanem a hozzá vezető út adja meg a honismereti (szakköri) munka értelmét. Ugyanezt a kötést erősíthetik a helyi irodalmi hagyományok gyűj-