Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

AZ ISMERETLEN BATTHYÁNY III. 161 április 11-én — Magyarországot íüggetlen királysággá nyilvánította, nemcsak de jure, hanem de facto is, de sajnos ez a függetlenség igen rövid ideig tartott. A harag - amelyet az osztrák kormány azzal váltott ki, hogy konokul ragaszkodott a jogi korlátozásokhoz, és az elnyomáshoz, és csökönyösen ellenállt mindenféle reformnak - akkor érte el csúcspontját, amikor az 1848-as események bekövetkeztek, a nyilvánosság nagy meglepetésére magának Bécsnek falain belül, forradalom tört ki. A forradalom úgy haladt a birodalom nagy városain keresztül, mint egy puskaporral telt, meggyújtott vonat. Lombardia már felkelt és Károly Albert a csapatokat a Minciónál vonta össze. Tirol kivételével minden osztrák tartomány lángba borult. A nehézkes kormányzó gépezet hirtelen leállt. Az öreg diplomaták, akik oly soká tartották mozgásban a kerekeit, kénytelenek voltak a kellő időben szökésben keresni menedéket. A megdöbbenés és megrökönyödés (consternation) bizonyos körökben olyan nagy volt, hogy biztonsággal megállapítható: az osztrák kormány nem létezett többé. Azok a személyek, akik feltehetőleg rögtön az események után vették kézbe az ország irányítását, megígérték, hogy teljesítik a nép kérését egy alkotmány közzétételével, de vonakodtak teljesíteni ezt az ígéretet, abban a hiú reményben, hogy a dolgok hamarosan megváltoznak. Ilyen körülmények között képtelenek voltak komolyan ellenállni annak a tömegáradatnak, melynek hevessége azzal fenyegetett, hogy elsöpör minden akadályt. Az udvarnál azonban egy erőteljes párt alakult. Igen határozott politikája volt: nem forogni közszájon, a háttérben maradni, kitartóan követni azt a vezetési vonalat, amelyet elhatároztak. A körülmények összejátszása folytán a legnagyobb fontossággal bíró kérdés az volt, hogy a magyarok milyen szerepet hajlandók elfogadni. (What part the hungarians would be inclined to take.) Újból elfelejtenék a régi sérelmeket"? Felkelnének-e tömegesen, hogy a dinasztia köré seregeijenek, mint tették eddig, mikor a dinasztia veszélyben volt"? Vagy csak a maguk érdekeivel lennének elfoglalva, melyeket mindig akadályoztunk, vagy a jogaikkal, melyeket mindig megsértettünk; kihasználnák a kedvező alkalmat - nem eldobni a Habsburgokat vicc, habár kellemetlen is lehet - hanem elérhető közelségbe kerülni természetes jogaik birtoklásához és lehetetlenné tenni uralkodóiknak azt, hogy megszegjék ünnepélyes ígéreteiket és kötelezettségeiket"? Az előbbi dolog első pillantásra a kettejük lovagiasságának tűnhet csak, de lehetséges, hogy az lett volna a biztonságosabb és megfontoltabb dolog. Azzal, hogy Magyarország az uralkodó személyének és a királyi családnak védelmet és menedéket nyújtott volna, lehetővé tette volna számára, hogy vezető szerepet játsszon e viharos időszak egyezkedéseiben (transactions), és magának követelhetett volna egy olyan pozíciót, mely bizonyára a legnagyobb tiszteletet keltette volna. A másik út nyilvánvalóbb és udvarhűbb volt (frank and loyal), s ezt fogadta el az országgyűlés. Az országgyűlés vezető tagjai úgy látták, hogy eljött az idő a reformok megvalósítására, melyeket oly határozottan követeltek, és eljött az ideje, hogy meghatározzák a nemzet és a kormány feladatait külön-külön. Nem ragaszkodtak hozzá, hogy fenntartsák a kapcsolatot Ausztriával, de azt elhatározták, hogy a kapcsolatnak szigorúan törvényesnek és alkotmányosnak kell lennie - két független ország kapcsolatának -, nem tartomány és központi kormány kapcsolatának, hanem nagyjából olyannak, mint ami régebben létezett Anglia és Hannover között, s amely Svédország és Norvégia között van. A skandináv államok közötti kapcsolat olyan, amelyet végül sikerült Ausztria és Magyarország között létrehozni. Miután Ausztria felismerte, hogy mi az ilyen kapcsolat elvi alapja; ezt kellett volna alkalmaznia bizonyos módosításokkal a birodalom örökös tagállamaira is. Ezen alapelv szerint Ausztriának végre kellett volna hajtania azt a feladatot, melyet úgy tűnik, neki jelöltek ki. Meg kellett volna alapítania az intézményeken alapuló államok szővétségét, hiszen ezeket az intézményeket a közjó legkövetkezetesebb formáinak tartják. Az osztrák birodalom heterogén államait különböző népfajok lakják, de mindegyikben van túlsúlyban lévő népfaj, s minden állam kialakította magának a saját törvényeit, szokásait és történelmi hagyományait. Ha ezek az államok a centralizált rendszer lazításával nagyobb cselekvési szabadságot kaptak volna, Ausztria egész biztosan sohasem került volna ilyen siralmas állapotba. Az uralkodóiknak rá kellett volna jönniük, hogy sokkal nagyobb hatalmuk és befolyásuk lenne, mint amekkora egy központosított és egységesített birodalomban lehetett. Ha az örökös államok (hereditariy states) szabad kezet kaptak volna saját ügyeik intézésében, minden államnak lett volna saját országgyűlése, lettek volna közös vagy központi országgyűlések és közös vagy birodalmi végrehajtó szervek. Ezekre a végrehajtó szervekre - melyek az uralkodó nevében cselekszenek - hárult volna a külügy és a a közös pénzügyek intézése. A hadsereg és felszerelése (separate state) annak az államnak a rendelkezése alatt áll, mely ezekkel ellátta a sereget. Eleget kellett volna tennie azoknak a feladatoknak, melyeket minden alkotmányos kormánynak el kell látnia, függetlenül attól, hogy az központi kormány, államszövetség kormánya vagy királyságé, ahol a manipulátor az autonóm működés bizonyos fokát élvezi. Habár a kormány formái változhatnak, az in ultimo analysi (elv?) alapján fogják alakítani azokat.