Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Régészet - Ecsedy István: Ásatások Zók-Várhegyen (1977–1982)

ÁSATÁSOK ZÖK-VÁRHEGYEN (1977-1982) 83 réz felszínéről leszedett salak tehát nem igazi tégelysalak, hanem kohósalak. (A szó szoros értelmében vett tégelysalak részben a tégely anyagával keveredett rézmaradvány, ami a tégely belső vagy vagy külső oldalán megtapadva visszamarad, ezért természetszerűen magas a réztartalma, míg a kohósalak - sikeres munkaműveletek esetében - alacsony réztartalmú.) Az általunk talált hab-szerű, rendkívül könnyű, rezet alig tartalmazó salak az ilymódon az öntőtégelyben megolvasztott réz felszínéről kerülhetett a földre, majd a hulladékba.

33 (Ld. : I. és II. táblázat.) A mész felhasználásának nyomait az öntés következő szakaszában is megfigyelhetjük. Az öntőformák belső oldalát a tégelyekhez hasonlóan, de sokkal vékonyabb rétegben ugyanezzel az anyaggal vonták be, részben a hőszigetelés biztosítása érdekében, részben azért, hogy az öntvény felülete simább és az agyagformától könnyebben elválasztható legyen. Figyelemre méltó, hogy az öntőformákat szintén hálós bekarcolásokkal látták el, amelyek viszont sokkal enyhébbek, mint azok, amelyek a tégelyek belsejét borítják. Ezt az eljárást különösen jól mutatják a kultúra jól ismert tőreinek Sarvasról származó öntőformái,

34 továbbá a Nagyárpád-Dióstető lelőhelyen a Somogyvár-Vinkovci kultúra egyik hulladékgödrében talált öntőformatöredék (Bandi Gábor feltárása).

35 A telep általunk kutatott részén nem került elő egyetlen agyag fújtatócső- vagy -töredékek sem, ami azért is különös, mert a fémolvasztás nem képzelhető el fújtatok használata nélkül.

36 Valószínű, hogy az olvasztókemence készítése során eleve gondoskodtak a megfelelően elhelyezett nyílásokról, olymódon kialakítva ezeket a kemence falában és belsejében, hogy a fújtatok csövének külön agyagtölcsérrel való megvédése fölöslegessé vált. Maga az olvasztókemence agyagból tapasztott, vastagfalú, viszonylag kisméretű tűzhely lehetett, megfelelő nyílással az öntőtégely számára. Az 1977/36. gödörben talált, rendkívül erősen átégett, felületükön mésznyomokat mutató paticsok egy része feltehetően az olvasztókemencéből származik valószínű, hogy annak belső oldalát szintén mésszel vonták be.

37 A fémeszközök készítésének legfontosabb, egyben legkockázatosabb szakasza a folyékony fém formába öntése. Ennek a műveletnek a sikeres elvégzéséhez a megfelelően elkészített öntőformák gondos előkészítésére és elhelyezésére volt szükség. Az egyes öntőformák leírásánál már említettük, 33 Tylecote (1962) 36; Tylecote (1976) 6—7, 16, 19, Tables 7, 13—14, 17. A réz finomítása hasonló lehetett a Theophilos által leírt művelethez. Ld. : Forbes (1950) 311—312; Schmidt (1945) 141—142, Fig. 81 A. 34 Dimitrijevic (1919) T. XLIII. 35 Bandi (1981) 21—27. Köszönettel tartozom Bandi Gábornak, amiért engedélyezte számomra ennek a leletnek a közlését. hogy ezek anyaga sajátos, az edények és más agyagtárgyak anyagától eltérő, mivel kvarchomokkal kevert anyagból készült. A formák hőálló képességéj nek maximális biztosítására annál is inkább szükség t volt, mert az öntés sikere érdekében az elkészített formákat alaposan elő kellett hevíteni. Fontos volt az agyagforma belső oldalán a lehető legsimább felület biztosítása is. A finomabb homokkal, vagy kisebb mértékben soványított anyagú formák esetében, különösen azok legelső használatát megelőzően : a kormolást alkalmazták, vagyis az öntőformát és természetesen a nyéllyuk kiöntéséhez szükséges hengeres magot erősen kormozó anyag - olaj vagy zsiradék - lángja fölé tartották. A felületbe beégetett koromfoltok ezt az eljárást jelzik.

38 A „fekecselési nek" ezen a módján kívül jelentős szerepe volt a mészbevonatnak, amit fentebb már említettünk. Elkerülhetetlen volt ez az eljárás akkor, ha az öntőforma durva szemcséjű, porózus anyagból készült. Ha : ennek a belső bevonatnak az elkészítése nem volt megfelelő, akkor olyan öntési hiba állt elő, amelyet a Majs mellett talált balta mindkét oldalán látha1 tunk: a hiányos bevonat miatt szabálytalan foltban [ kéreg-szerű megvastagodás keletkezett, amelyen az öntőforma belsejének bekarcolt mintája is kivehető (IX. t. 4.). 1 Az egyetlen település és annak környéke ellátására dolgozó, tehát nem faluról falura vándorló fémi műves számára föltétlenül ésszerű megoldás volt az öntőformákat nem kőből, hanem agyagból készíteni.

39 Ezek a formák nyilvánvalóan nem voltak tartósak, de pótlásuk lényegesen rövidebb időt vett igénybe, mint a kőből készült öntőformáké, a típusok - vagy inkább változatok - választéka hosszú időn át biztosítható volt. Az egyes öntőformák elkészítésének és újrakészítésének feltétele a fából kifaragott „mintasorozat" lehetett, hiszen közvetlenül a kész fémbalta alapján nem készíthető olyan agyag öntőforma, amely a mintával azonos méretű eszköz öntését lehetővé teszi. Az agyagforma ugyanis tudvalevőleg zsugorodik égetés közben, annak a mintának tehát, amelynek alapján az agyag öntőforma készült, arányosan nagyobbnak kellett lennie, mint a leendő rézeszköznek. Nagyon valószínű, hogy a rendelkezésre álló faminta alapján akkor is újra elkészítették az öntőforma mindkét részét, ha csak az egyik oldal negatívja ment tönkre, mégpedig azért, hogy a teljesen azonos összetételt, ilymódon az azonos arányú zsugorodást biztosíthassák. Ezen az alapon föltehető, hogy a szóbanforgó korszak viszonylag kis műhelyeiben, csak alkalmanként dolgozó 36 Tylecote (1916) 16—18. 37 Branigan (1974) 70; Tylecote (1976) 16—17. Ld.: Forbes (1950) 125: „In the case of acid, siliceous gangue a basic lining of the furnace will be chosen and renewed after the furnace has worked for some time". 38 Tylecote (1976) 33. Az öntőtégelyek készítési módjáról Id.: Plinius Nat. Hist. 33. 69. 39 Forbes (1950) 133; Branigan (1974) 80—82.