Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány II. A Blackwell által összeállított jellemrajzok

AZ ISMERETLEN BATTHYÁNY II. 165 noknak; az olyan esztelen fiataloknak, akik csak a gyönyört és az izgalmakat keresték; a vidám és nemes gavalléroknak, akik lelkesen tanulmányozták a háború tudományát, és vérüket ontották a haza védelmében; néhány olyan tisztnek, akik hivatásos katonák voltak; s egy csomó olyan embernek, akik csak kalandorok, kalandvadászok voltak, s csak kicsit jobbak, mint a Chevalirs d'Industrie. Néhány kivételtől eltekintve, valamennyien idejük nagy részét hazárdjátékra, asszonyokra, táncmulatságokra és lakomákra pazarolták. És ebben a heterogén társaságban a tisztek még annyira sem osztoztak a nemzet hazafias érzelmeiben vagy a becsület és dicsőség érzéseiben, amely a katonákat általában jellemzi; hogy folyton az Ausztriával kötendő békéről beszélgettek. Jelentős az a tény is, hogy bár Görgei serege jórészt magyarokból állt, a beszélgetés nyelve a német volt ezek között a gáláns vezérkari tisztek között, és német nyelven folyt a katonai ügyek megbeszélése is. A homály ellenére - melybe az ügyeket szándékosan burkolták - bepillantást nyerhetünk abba, hogy mitörtént seregünk főhadiszállásán. Jól ismert tény, hogy Görgei önként visszautasította a babért és pályájának legragyogóbb szakaszában mindent vezérkari főnökére, Bayer ezredesre hagyott, ki miután megvált a birodalmi szolgálattól, hogy a svájci liberálisokhoz csatlakozzék a Senderbund (?) ellenében, mindent a magyar ügyre tett föl. Bayer ezredest nem kedvelték a hadseregben, pedig kétségtelenül nagy érdemekkel bíró és igen jól képzett tiszt volt, aki jól látta el feladatát. Az orosz intervenció idején Görgei sokat vitázott Bayerrel, aki akkoriban katonai, sőt politikai tanácsadója volt. Hogy a csapatok elhelyezésére vonatkozó tanácsait megfogadta-e Görgei, és ha igen, vajon szó szerint ragaszkodott-e hozzájuk, ezt lehetetlen megmondani, de az kétségtelen, hogy Görgei nagymértékben vezérkari tisztjének köszönhette a hadműveletek sikereit (14). Nyilvánvaló, hogy a főparancsnok kötelessége összeegyeztetni a különböző hadosztályok hadműveleteit a megadott stratégiai célpont elérése érdekében. Görgei szinte mindig a generálisaira hagyta, hogy saját belátásuk szerint cselekedjenek, vagy a legáltalánosabb utasításokat adta, melyek igen bizonytalanok, határozatlanok voltak. Az ellenséggel váratlanul találkoztak és gyorsan támadták meg a főparancsnok bármiféle rendelkezése nélkül. A hadbiztosságnak az a szokása, hogy hadjárat idején kémek segítségével szerez információkat megvetendő volt, és sokkal jobban is szervezhették volna. Szerencséjére, Görgeinek volt a legjobb hadsereg a keze alatt, és a legjobb tisztek. Tábornokai közül Aulich, Vetter, Damjanich, Klapka, Kmetty, Guyon, Nagy Sándor, Leiningen, Pöltenberg csodálatosan segítették; és ők általában saját terveiket követték, s kétségtelen, hogy joggal kértek részt a megszerzett dicsőségből. Nem kétséges, hogy ilyen körülmények között helytelen volt, hogy ellenséges érzéseket táplált azok iránt, akik nem udvaroltak neki. Nem tartózkodott attól sem, hogy megszégyenítse őket majdhogynem nyilvánosan; hiszen az a becsmérlő hang, melyen ő beszélt, nem volt titok; s nem kétséges az sem, hogy néha szándékosan tette ki ezeket az embereket veszélynek, sőt a biztos legyőzetésnek is. Ha Görgei tudta volna, hogyan használja ki a sikereket, melyeket bátor csapatai és ügyes tábornokai értek el, akkor lehetne szólni a védelmében is. De még ezt az érdemet sem tulajdoníthatjuk neki, hiszen győzelmei csak meddő harcoknak tekinthetők, melyekben bátor emberek ezreit áldozta fel, bármiféle eredmény nélkül. Ha Ausztria zsoldjában állott volna sem cselekedett volna másként. Viselkedése kényszerhelyzetbe hozta csodálóit - ha ugyan még vannak - melyből csak úgy szabadulhatnak, ha feláldozzák Görgei emberi egyéniségét, jellemét vagy tábornoki becsületét, hírnevét. Ez utóbbit ha nézzük s elfogadjuk, hogy katonai tehetség volt, akkor ez szükségszerűen magába foglalja, hogy áruló volt pályája kezdetétől végéig. Nos, és személy szerint nem hiszem, hogy áruló volt a szó szokásos értelmében. Azzal szeretném zárni, még akkor is ha bizonyítékok híjján vonom le a következtetést, hogy hírneve bitorolt hírnév volt (másoktól vette el, T. M.) melyhez nem volt semmi joga. Mindeddig, a bizonyítékokat számlálva úgy találjuk, hogy túlságosan terjedelmesek ahhoz, hogy azt mondhassuk: igen, biztosan így történt. Ha végigkövetjük Görgeit hadműveletei közben, azt látjuk, hogy szinte mindig olyan baklövéseket követett el, melyek megbocsáthatatlanok, amelyekért ő - ha egy állandó v. tényleges vagy pusztán egy erélyes kormány szolgálatában áll - még a hadseregből is eltávolították volna. Attól kezdve, hogy seregünk fő-