Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 26 (1981) (Pécs, 1982)

Természettudományok - Horvatovich Sándor: Hazán faunájára új és ritka bogárfajok a Dél- és Nyugat-Dunántúlról (Coleoptera)

HAZÁNK FAUNÁJÁRA ÚJ ÉS RITKA BOGÄRFAJOK IV. 23 a medvehagymásban nedves moha és avar rostálás, 1980. IV. 1. (H&S) : 3. A mostani adatokon kívül csak egyetlen hazai előfordulását találhatjuk a szakirodalomban: Bátorliget, a száraz tölgyes avarjában rostálva, (Székessy, 1953). Új a Dél-Dunántúl faunájára. A Pselaphídae család mind európai, mind hazai viszonylatban a gyengén feldolgozott családokhoz tartozik, így mindkét területen még sok újdonság várható. A Reichenbachia antennata Aubé Közép-Európa déli részétől a Déli Kárpátokig elterjedt, elsősorban hegyvidéki faj. Areájának nyugati felén elterjedésének északi határa Tirolra esik. A magyarországi adatok mind alacsony tengerszintfeletti magasságú sík vidékre vonatkoznak, azonban e területek faunája a környező hegyvidék faunájának befolyása alatt áll. (Kaszab&Székessy, 1953, Horvatovich, 1981.) Mindkét sík területen (Drávasík, illetve Bátorliget) a csapadék és hőmérsékletviszonyok eltérnek a Kárpátmedence belsejében uralkodóktól és inkább a hegyvidékiekhez állanak közelebb. Mindkét terület közelében olyan hegyvidék található, amelynek faunája jelentős mértékben tartalmaz endemikus fajokat, illetve nagyon sok érdekes színezőelemet. A két terület közül a Drávasík élővilága alig ismert, így állatföldrajzi kapcsolatairól is csak gyérek ismereteink. Az újabb gyűjtések alapján annyi már biztosan megállapítható, hogy a Drávasík déli és nyugati kapcsolatú hegyvidéki ökológiai igényű bogárfajokban az ország többi tájához képest - rendkívül gazdag (lásd még a dolgozatban szereplő többi drávasíki faj jellemzését). Staphylinidae Olophrum assimile Payk. - Barcsi ősborókás Tájvédelmi Körzet: Darány, avar rostálás, 1979. X. 23. (H) ; Drávasík : Kidobszai-erdő, tölgyes avar és moha rostálás, 1980. IV. 1. (H&S). Hazánkból csak szórványos elterjedési adatait ismerjük. Összefoglaló faunisztikai cikkében Székessy (1939) a következő hazai adatokat sorolja fel: Budapest, Győr, Gyoma, Szigetvár, Zalatapolca. Mivel dolgozata csak bizonyos hazai faunisztikai irodalmat vett figyelembe, nem említi a Kaufmann Ernő (1914) által közölt mecseki adatot. A Mecsekből származó régi példány sem a TTM, sem a JPM anyagában jelenleg sincs, így az előfordulás újabb példányokkal bizonyítandó. Minden hazai lelőhelye - az újabbakat is beleértve - folyók ártereire, vagy erősen mocsaras jellegű területre vonatkozik. Észak és Közép-Európában elterjedt, de sehol sem gyakori, mindenütt szórványos elterjedésú. Újabb hazai adatai elsősorban nedves erdők avarjából és árterek mocsaraiból várhatók. O. austriacum Scheerp. - Drávasík: Kisdobszaierdő, a medvehagymásban avarból és mohából rostálva, 1980. IV. 1. (H&S). Ez a drávasíki lelőhely a faj harmadik hazai adata. Csak a közelmúltban mutatták ki Magyarországból (Dunántúl: Pinnye és Darány, Horvatovich, 1981). Az O. austriacum Scheerp. fajt alig több, mint 50 éve írták le Németország és Ausztria területéről (Scheerpeltz, 1929). A típuspéldányok mind a Duna és mellékfolyói árterületeiről származnak. Más lelőhelyet azóta sem közöltek. A típuspéldányok lelőhelyei, valamint a három hazai elterjedési adat lehetővé teszi azt a következtetést, hogy a Drávasík és a hazánktól nyugatra eső sok endemikus fajjal rendelkező területek között viszonylag szoros állatföldrajzi kapcsolat van. Az újabb lelőhelyek elsősorban a Hanság és a Drávasík közötti, az országhatár közelében húzódó területsávról várhatók, amely ma még koleopterológiai szempontból teljesen kikutatlan. Megarthrus aífinis Mill. - Pellérdi-tavak, a tóparton lótrágyából rostálva, 1980. V. 4. (H). Kaufmann fauna jegyzéke a lelőhely pontos megnevezése nélkül tartalmazza a Mecsek-hegység területéről. Székessy (1938) a kárpát-medencei faunisztikai adatokat összefoglaló cikksorozatában csak 9 lelőhelyet sorol fel: Budafok, Budapest, Kalocsa, Kecskemét, Sóly, Esztergom, Balatonederics, Simontornya, Mohács. Közép-Európa nagy részében és a Mediterráneum területén elterjedt faj, de sehol sem fordul elő tömegben és az elterjedési területén belül az egyes lelőhelyek nagy távolságra esnek egymástól. A legtöbb elterjedési adat - úgy a hazaiak, mint a többi - folyók ártereire, vagy nagy területű mocsarak biotóra esik. A viszonylag nagyon kevés elterjedési adathoz az is valószínűleg hozzájárult, hogy a Staphilinidae család fajai faunisztikai szempontból csak nagyon gyengén vannak feldolgozva mind hazai, mind európai viszonylatban. Mocsaraink intenzívebb kutatása a jövőben lényegesen több adatát mutatná ki hazánkból. Acidota cruentata Mannh. - Barcsi Ősborókás Tájvédelmi Körzet: Középrigóc, a 9-es halastó kiszáradt keleti részén aljzat rostálás, 1979. XI. 10. (H&S) : 2. Üj a Dél-Dunántúl faunájára. A TTM bogárgyűjteményének Acidota anyaga teljes egészében meg van határozva (det. Székessy V. és Tóth László). Ennek alapján a faj hazai elterjedése mindössze négy területre korlátozódik: Budapest: Budai-hegység (közel 100 példány Csiki és Gurányi gyűjtése), Bakony-hegység: Bakonypölöske (Lenczi Rudolf gyűjtése). Velencei-hegység: Nadap (Kaszab Zoltán gyűjtése) és Újszeged, a Tisza ártere (Erdős József gyűjtése). Észak- és Közép-Európában van a fő elterjedési területe. A barcsi és az új szegedi lelőhely sík vidékre, nagy folyók (Tisza és Dráva) árterére esik. Ezek annak bizonyítékai, hogy a folyók árterén hideg és nedvességkedvelő fajok tudnak meghonosodni. A Barcsi Tájvédelmi Körzetben levő új lelőhely savanyú