Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 26 (1981) (Pécs, 1982)

Természettudományok - Horvatovich Sándor: Hazán faunájára új és ritka bogárfajok a Dél- és Nyugat-Dunántúlról (Coleoptera)

24 HORVATOVICH SÄNDOR homoktalajon van, nagy kiterjedésű mocsaras terület, ahol egyéb nedvesség és hidegkedvelő fajok fordulnak elő nagy számban (Horvatovich, 1976, 1980, 1981). Histeridae Acritus homeopathicus Wollaston - Barcsi ősborókás Tájvédelmi Körzet: Középrigóc, a Nagyberek köz-elében hangyaboly (Formica sp.) rostálás, 1978. VII. 1. (H&S): 2; Drávasík: Kisdobszai-erdő, korhadt fából rostálva, 1980. IV. 17. (H). Új a Dél-Dunántúl faunájára. A Budapesti TTM bogárgyűjteményének teljes Histeridae anyaga fel van dolgozva. Itt mindössze két hazai lelőhely szerepel: Budapest és Bátorliget (Székessy, 1953, Mazur, 1980). Elterjedésének teljes területén nagyon ritka és az egyes lelőhelyek legtöbbször többszáz kilométer távolságra esnek egymástól. A négy magyarországi adatból három olyan mocsaras, síkvidéki, a Kárpát-medence szélén elhelyezkedő területre esik, amelyek egyéb ritka „montán" jellegű bogárfajokban gazdagok. Rendkívüli ritkasága rejtett életmódjával és különleges ökológiai igényeivel magyarázható: járulékos hangyavendég. A hangyavendég-bogarak nagyon kevés hazai lelőhelyadata felhívja a figyelmet arra, hogy ez az ökológiai szempontból nagyon érdekes csoport kutatása jelenleg hazánkban a környező országokhoz képest - elhanyagolt. Cantharidae Cantharis sudetica Letzn. - Mecsek-hegység : Melegmányi-völgy, a medvehagymásban fűhálózva, 1980. V. 28. (H). Kaufmann Ernő faunajegyzékében (1914) még nincs felsorolva, de a faunafüzetben (Kaszab, 1955) már egyetlen példány alapján (Kaufmann Ernő gyűjtése) a közelebbi lelőhelyadatok nélkül meg van említve a mecseki előfordulás. A Kárpát-medencében élő lágybőrű bogarak faunisztikai adatait összefoglaló tanulmány (Horvatovich, 1969) a már ismert lelőhelyein kívül (Kőszegi-hegység, Mecsek-hegység) újabb lelőhelyeket tartalmaz: Bükk-hegység, Dobogókő, Dömös és Kaposvár. Fő elterjedési területe Közép-Európa nyugati felének hegyvidékein van (Dél-Németország, Ausztria, Csehország). Ezekben a hegységekben 1000 m t. sz. f.-i magasságon is túlhatol. A most gyűjtött mecseki példány jelentősége több szempontból értékes. Egyrészt annak bizonyítéka, hogy 1904 óta - amikor Kaufmann Ernő a fajt a Mecsekben gyűjtötte - a C. sudetica Letzn. nem pusztult ki a területről. Másrészt most már tudjuk a faj Mecseken belüli pontos lelőhelyét, biotópját. A Melegmányi-völgy északnyugati nyitottságú, rendkívül árnyékos, a nyári száraz periódusok alkalmával is nedves talajú és párás levegőjű tölgy, a benne folyó patak állandó vízfolyás. A Mecsekben a hidegkedvelő, a szárazságot nem, vagy nagyon nehezen tűrő ún. „montán" jellegű fajok (pl. Leistus piceus Fről., Horvatovich, 1979) elterjedése az ilyen mély völgyekre korlátozódik magasság inverziót mutatva. A C. sudetica Letzn. esetében a mecseki populáció reliktum jellegű, mert kislétszámú és a legközelebbitól - számára kedvezőtlen biotópokkal - nagy területek szigetelik el. Elateridae Athous austriacus Desbr. - Vendvidék: Szakonyfalu, az erdészház környékén fűhálózva, 1978. VII. 17. (H&S): 3; Bükk-hegység: Miskolc-tapolca, fűhálózva, 1971. VI. 6. (leg.: Szarukán István). Eddig Magyarországról csupán egyetlen lelőhelyét ismertük az irodalom alapján: Kőszegi-hegység (Csiki, 1941). Szako^falu környékén a t. sz. f.-i magasság a legmagasabb helyeken sem haladja meg a 350 m-t, a gyűjtés pedig a mélyebb völgyekben történt. A környező országokban (Ausztria és Csehszlovákia) a faj elsősorban 1000 m-nél magasabb t. sz. f.-i területeken él. Mindhárom hazai lelőhely a környező magasabb hegységek (Alpok és az Északi Kárpátok) kisugárzó hatását mutatja. Agriotes obscurus L. - őrség: Farkasfa, fűhálóval, 1978. VII. 12. (H&S), Szakonyfalu, avar rostálás az erdészház közelében, 1978. IV. 6. (H) ; Drávasík: Kisdobsza-erdő, a cserjékről kopogtatva, 1980. V. 8. (H). (det. Szarukán István). A faunisztikai irodalom alapján a pontos hazai elterjedést lehetetlen megállapítani, mert az A. obscurus L. név alatt a valóságban a legtöbbször A. brevis Cand. példányokat kell érteni. Ennek oka az, hogy az alapvető munka (Reitter, 1911), amely alapján a pattanóbogarakat meghatározták, csak az A. obscurus L. nevet hozza. Ennek a könyvnek a határozókulcsát használva mindkét faj példányai esetében csak az A. obscurus L. névhez lehet jutni. Reitter könyvében az életmódjáról (p. 222) annyi áll, hogy „Auf Aeckern u. Wegen, gemein". Alapvető, Összefoglaló, a hazai irodalmat kritikai szemmel tárgyaló munka nem jelent még meg pattanóbogarainkról. Az Állathatározó (Kaszab, 1969) a pattanóbogarakat viszonylag nagy részletességgel tárgyalja. Benne a szántóföldeken valóban nagyon gyakori A. brevis Cand. nincs felvéve, ellenben az A. obscurus L. fajnál az életmódra vonatkoztatva a következő megjegyzés szerepel: „Szántóföldeken közönséges (= sötét mezei pattanó)". Az alapvető határozási munkákban elkövetett hibák a faunisztikai, sőt a népszerűsítő irodalomban is újra jelentkeznek, amint a példánk is mutatja. Az Agriotes obscurus L.-nak az Állathatározóban (Kaszab, 1969) használt magyar neve is (sötét mezei pattanó) helytelen. A két faj között jelentős különbség van ökológiai igényeikben és ennek megfelelően a hazai elterjedésükben is. Az A. obscurus L. hideg- és nedvesség-