Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 26 (1981) (Pécs, 1982)

Régészet - Maráz Borbála: A szkítakori őslakosság La Tene-kori továbbélése Kelet-Magyarországon (Régészeti adatok a Kárpát-medencei kelta–szkíta kapcsolatok kérdéséhez)

100 MARÄZ BORBÁLA 2. kép: Békéssámson - Erdőháti halom, 39. sír. Fig. 2: Békéssámson-Erdőháti halom. Grave 39 hát 40-45 sírós temetőben a 22 ismert sír közül nyolcban (a temetőnek majdnem egyharmad részében!) tapasztaltunk szkítakori hagyományt. A 19. (3. kép) és a 27. sírban került elő zsugorított helyzetű csontváz, kelta ékszerekkel ellátva. Az utóbbinak farkasfog-díszű, üreges bronzlemez-lábperecei voltak, a 19. számú (a temetőben az egyik leggazdagabb) sírban pedig 11 aranyozott bronzfibula, 2 bronz- és 1 vaskarperec, üreges bronzlemezlábperec, vasfibula, üveg- és borostyángyöngyök, valamint egy korongolt urna és állatcsont került elő. 5 hamvasztásos és 1 nyújtott csontvázas sírban a LTtípusú mellékletekkel együtt egy-egy szkítakori edényt: grafitos felületű fülesbögrét (II. tábla 1-3, V. tábla 4) és behúzott peremű tálakat (II. tábla 4, V. tábla 3) is találunk. Figyelmet érdemel a 23. és 31. sírokból származó két kézzel formált, turbántekercses hasú fülesbögre (II. t. 7, III. t. 7, V. t. 5, VI. t. 1), amilyeneket nem ismerünk szkítakori temetőkből, sokkal inkább az azt megelőző, későbronzkori és koravaskori keletmagyarországi urnamezős-gávai leletanyagból. Talán ezen edény'.ípusok LaTène-kori előfordulása kapcsán is gondolhatunk arra, hogy az alföldi szkítakori népesség kultúrájának igen jelentős összetevőjének kell tekintenünk a kelet-magyarországi gavai kultúrát és az azt követő népcsoportokat. Nehézséget okoz a probléma eldöntésénél az, hogy a szkítakor leletanyagát csak temetőkből ismerjük, amelyekben szinte törvényszerűen a „vezérlelet"-nek tekintett 4 edénytípus (fülesbögre, behúzott peremű tál, Villanova-urna és bütyök-bordadíszes hordóformájú edény) fordul elő; mellettük mindössze néhány fémtárgy, gyöngy és agyagpecsétlő található a