Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 24 (1979) (Pécs, 1980)

Természettudományok - Uherkovich Ákos: A Dél- és Nyugat-Dunántúl tűlevelűeken élő nagylepkéi (Lepidoptera)

88 UHERKOVICH ÄKOS Ökológiai-állatföldrajzi viszonyok Varga (1963, 1964a, 1964b) állatföldrajzi tanulmányai a fenyőn élő nagylepkéket jórészt a boreális elterjedési alaptípusba sorolják. Jellemző rájuk, hogy Európa (illetve Eurázsia) északi részein általánosan elterjedtek és nagy részük gyakori is. Dél felé haladva areájuk fokozatosan feldarabolódik és montán jelleget vesznek fel. Egyes fajoknak vannak mediterrán fenyőféléken élő ökológiai alfajai, ezek areája policentrikus lehet (pl. Dendrolimus pini L., Hylaea íasciaria L., Lymantria monacha L.). Areájuk antropogén hatásokra megnagyobbodhat, elsősorban Közép- és Dél-Európában. a) A fajok egy része hazánkban megtartotta „boreális" jellegét: elterjedésük a nyugati határszélre korlátozódik, s legfeljebb az Északi Középhegységben fordulnak elő még ezen kívül. Utóbbi részek a Carpathicum hazánkba lenyúló részei, illetve exklávéja (Északborsodi Karszt, Zemplénihegység, Bükk-fennsík). Ilyen tipikushoz közelálló boreális elterjedési alaptípust a lucon élő nagylepkék mutatnak: Panthea coenobita Esp., Thera stragulata Hbn., Th. obeliscata Hbn., Macaria signaria Hbn., Eupithecia lanceata Hbn. b) A fajok másik része fenyőtelepítésekkel együtt országszerte elterjedt. Ezek eredetileg is inkább policentrikus, nálunk elsősorban csak erdei fenyőn élő fajok. Mesterséges erdeifenyő-állományokban igen erősen elszaporodhatnak és alkalmilag károkat is okozhatnak: Dendrolimus pini L., Lymantria monacha L., Hyloicus pinastri L., Panolis ilammea Den. & Schiff., Bupalus piniarius L., Hylaea íasciaria L. (11 /b ábra). c) A fentiekhez hasonló, de inkább atlanto-mediterrán areájú: Eupithecia tantillaria Bsd., E. indigata Hbn. d) Némely faj másodlagos tápnövénye segítségével megtelepedhet számára idegennek látszó területen is, pl. a Thera uariata Hbn. (fő tápnövénye a lucfenyő) az erdeifenyő közvetítésével elterjedt dél felé, s az Eupithecia lariciata Frr. (fő tápnövénye a vörösfenyő) valószínűleg a boróka segítségével szintén eljutott a Dél-Dunántúlra (Darány, Pécs). e) A csak borókán élő fajok hazai elterjedésében szabályosság alig van. Közülük kettő országszerte előfordul (Thera juniperata L., Eupithecia sobrinata Hbn.), a másik kettő csak az utóbbi évtizedekben vált ismertté hazánkban és ez idáig csak néhány lelőhelyüket ismerjük. 11. ábra. Az összes fenyő félén élő faj, boróka nélkül (a) és az erdeifenyőn élő fajok (b) területi eloszlása a Dél- és Nyugat-Dunántúlon. Abb. 11. Die Verbreitung der an Nadelhölzern (ausgenommen den Wacholder) lebenden (a) und an Föhren lebenden (b) Arten im südlichen und westlichen Transdanubien.