Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 24 (1979) (Pécs, 1980)

Néprajztudomány - Mándoki László: Szóbeli rejtvényeink gyűjtés- és kutatástörténete

312 MÄNDOKI LÁSZLÓ den felhozott tulajdonságait, mellyek többnyire tsak közönségesen érdekeltetnek, semmire másra, hanem tsak egy dologra lehessen alkalmaztatni. Hlyen р. o. a mai Mese.« Összegezésül megállapíthatjuk, hogy korai folyóirataink szinte kimeríthetetlen tárházai a találós kérdéseknek, mind a bennük közölt népi anyag, mind pedig a belőlük népünkhöz eljutott mű-talányok miatt fontos folklorisztikai források. Éppen olyan gondot kell fordítanunk ezekre, mint a vásári ponyvák kutatására, a folklór és irodalom kölcsönhatásában — bár eddig nemigen tekintették ezeket népi olvasmányoknak — nagy szerepük van. Külön tanulmányt igényelne korai, reformkori folyóirataink folklorisztikai feldolgozása, én azonban csak a találós kérdések tekintetében tettem meg az első lépéseket. Az összefüggések kétségtelen meglétének bizonyítását elvégeztem, az öszszefüggések mennyiségi és minőségi elemzése azonban további kutatásokat követel. Készülő katalógusomban felhasználom az egyes folyóiratokból kigyűjtött analógiákat, azonban külön katalógust lehetne szerkeszteni a mű-talányokból is — ez viszont már nem néprajzi, folklorisztikai feladat. E folyóiratok készítették elő a tudatos gyűjtések kibontakozását, felkeltették az érdeklődést népköltészetünk értékei iránt, orientálták értelmiségünket. Nem véletlen, hogy amikor e folyóiratokban kezd megcsappanni a „népi" és mű-talányok száma, illetve szerkesztő, vagy címváltozással teljesen eltűnnek (mint a Szép-Literatúrai Ajándék a' Tudományos Gyűjteményhez esetében: utódja, a Koszorú, Szép-Literatúrai Ajándék... már nem közölt rejtett szavakat!), másutt találkozunk velük — a tankönyvekben! Tankönyveink találós kérdései Már Török felfigyelt arra, hogy a tankönyvek tartalmaznak találós kérdéseket: „ .. . Edvi Illés Pál iskolai kézi könyvében hasonlókép találunk néhányra." (1872:500) Edvi Illés 1837-ben megnyitotta a sort: Első oktatásra szolgáló kézikönyvének 51—54. lapjain („Értelem-gyakorlások" címen) 37 szöveget ad Találós kérdések, 15 mű-talányt pedig Találós Mesék, (Rejtvények) megjelöléssel. A Második, megjavított és bővített kiadás (1838) csak annyiban különbözik, hogy a találós kérdések száma 39 (14—17. lapok). Matics Imre már 50 találós kérdést közölt müvében (Népszerű Olvasókönyv, mulattató, szív- s észképző, mindenféle iratnemeket ismertető, bármelly vallásbeli serdültebb ifjúság számára; 1854: 49—56), Erdélyi Indali Péter pedig egész sor tankönyvében biztosított helyet e műfaj számára: [10] Talányok, rejtélyek — 1857: 92—93; [25] Magyar nép-talányok — 1859a: 103—104; [25 szöveg] A finn-nép talányaiból — 1859a: 105—106; [2] Talányok (rejtélyek) — 1859b: 158; [25] Magyar néptalányok — 1859b: 160—161; [25] Finn néptalányok — 1859b: 161—162; [5] Talányok — 1862: 30—31; [l] Betűs talány — 1862: 31—32; Í2] Talány — 1862: 72, 75; [1] Tagrejtély — 1862: 73; [3] Talányok 1876: 26; [1] Betűs talány - 1876: 26-27. Találós kérdések, Talányok, Rejtélyek, Rejtett szók stb. cím alatt igen sok (bár igen sokszor ismétlődő, egymás munkáiból átvett) szöveget találunk a következő munkában: Szvorényi 1855, Riedl 1864, Gáspár—Kovácsi 1865a, 1865b; s ezek a tankönyvek éppen úgy sok-sok kiadást értek meg, mint a már említettek, vagy Trautwein általam feldolgozott ötödik kiadása (1855) . . . A tankönyvek által közvetített találósokkal egész napjainkig számolni kell — helyesen jegyzi meg Voigt (1971: 202—203), hogy „iskoláskorúak is képesek ilyen aránylag nagyobb repertoár megőrzésére. Ebben bizonyára szerepe van az iskolai oktatásnak is, ahol különböző tankönyvek közölnek találós kérdéseket is." A népi olvasmányok szerepét több szerző is elemezte: Dégh az AaTh 301 mesetípus magyarországi elterjedtségét és népszerűségét vezette vissza ponyvanyomtatványokra (1949: 49), Ortutay általában értekezett az iskolai nevelés szerepéről parasztságunk kultúrájában (1962), Voigt pedig elméleti összegezést adott e kérdéskörről (1974) — hogy csak a legfontosabb munkákat említsem. (Pogány már említett kötetét — 1959 — sajnos mindmáig nem követte az ígért £o!ytatás. 1978-as könyve élvezetes olvasmány, de nem a várt, tudományos igényű összegezés .. .) Magam is leszögeztem már, hogy „az olvasókönyvek hatására folklórunkba került és ott továbbélő, alakuló anyag ismerete, elemzése, elhatárolása nélkül minden megállapítás tudományos hitelének egyik pillére hiányzik." (Mándoki 1974: 207) Találósaink vizsgálatánál különösen fontos a népi olvasmányok szerepének feltárása: mind a ponyvanyomtatványok alap- és töltelékanyaga, mind az olvasókönyvek találósai integráló szerepűek — általánossá teszik az egyes vidékeken gyűjtött anyagot, mű-talányokat juttatnak a szóhagyományozott anyagba. A népköltészetnek a magyar nyelv és irodalom keretében történő oktatása során tantervi feladat, hogy a pedagógusok a tankönyvekben közölt példák mellé gyűjtessenek találós kérdéseket a tanulókkal. Ezek a „gyűjtések" legtöbbször kimerülnek régi naptárak, tankönyvek, népszerű kiadványok szövegeinek kimásolásában — vigyáznunk kell tehát, mert ez az anyag is részben rögződik a tanulók tudatában, s él tovább, sőt, „hagyományozódik" ...