Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 23 (1978) (Pécs, 1979)

Néprajztudomány - Komlósi Sándorné: Szigetvár-vidéki fehérhímzések

SZIGETVAR-VIDÉKI FEHÉRHÍMZÉSEK 303 Fehérhímzéses textiliák Kutatásaink során talált és megvizsgált fehérhímzéses fejrevaló kendők, nyakbavaló kendők, jegykendők, zsoltárkendők, női és férfi ingek hófehér alapon hófehér DMC-fonallal vannak hímezve. A Szigetvár-vidéki hímzések mind az ünnepi viselet tartozékai voltak. A fejre való kendő („keszkenyő") anyaga nagyon finom tapintású, vékony, sűrű szövésű gyári moll. Mérete általában 80x80 cm négyzet alakú, melyet átlósan félbe hajtottak, s úgy tettek a fejükre (feltehetően főkötőre). A kendőt az áll alatt megkötötték, de inkább megtüzték, ha erősen keményített volt, hogy ne törjön. A széleminta gyönyörű keretet adott az arcnak, s a két sarka meg szépen rásimult a mellre, vállra. Általában a kendő két oldalát és egy sarkát hímezték ki, de előfordult, hogy mind a négy oldalát, a két sarkát, esetleg más-más mintával. Ezért gyakran a kendő egyik felét a színén, másik felét a fonákán hímezték, hogy így is, úgy is viselhesse tulajdonosa. A fejrevaló kendők széle mindig cakkos volt, melyet lyuksor minta szegélyezett 2 sorban, mely közül általában az egyik pókos kötésű volt. A kendő oldalain végig futott a sorminta, lapos hímzéssel, lyukhímzéssel, vagy vagdalásos áttört mintával díszítve. A saroknál kiszélesedik a minta, a középtengelynél megállítja a sort, a cserépből, gyökérből kihajtatva az ágat: szárat, levelet, virágot hármas egységben foglalva 3-szor ismételve, míg a végső ágon néha megjelenik a gyümölcs, vagy virág. Nyakravaló kendő, illetve vállkendő: anyaga moll, de gyakran keményebb vászon, gyolcs, sifon. Mérete: 150x150, 140x140 cm, négyszögletű, ritkán háromszögletű, azaz átlósan kettévágták a négyszöget, így két kendőjük lett abból az egy anyagból. A nyakravaló kendőnek általában mind a négy oldala hímzett, és a két sarka, ebből is egyik igen díszes, a másik szerényebb. Mivel gyakori az is, hogy csak két oldala hímzett és egyik sarka, ezért később ezeket a kendőket nem tudták felhasználni térítőnek. A vállkendő is hosszú sávmintával és sarokmintával díszített, melyet lyuk- és laposhímzéssel varrtak ki a leggyakrabban. A kendők széle régebben mindig cakkos huroköltéssel szegett volt. Később horgolt, vagy kötött csipkével díszítették, de soha sem varrtak a kendők szélére húzott fodrot, mint Zalában, vagy Baranyában Hosszúhetény, Bogád környékén. A vállkendők kompozíciója megegyezett a fejrevaló kendők szerkesztési elveivel. (Sorminta, saroktérben virágos ág elhelyezése.) Az öltéstechnika is azonos, a motívumkincs úgyszintén. Nem tudtuk meg az adatközlőinktől teljes biztonsággal, — így nem állíthatjuk, — hogy ezt az ünnepi viseletet kiegészítő két ruhadarabot: a fejrevaló kendőt és nyakravaló kendőt viselték-e egyszerre. Nagypénteken és gyászban mindenesetre igen. Ebben megegyezik minden adatközlőnk. A jegykendő anyaga sifon, mérete á

1 tálában 20x20 cm cakkos szélű, virágmintás. Készült fehér hímzéssel, de színessel is. A menyasszony ajándékozta a vőlegénynek az eljegyzéskor, ő meg „moringot" kapott (jegypénzt), s azon vett bútort, vagy ami kellett. A zsoltárkendő formája azonos a jegykendőével. Leggyakrabban hófehér volt. Ezt a kendőt lányok asszonyok templomba menetkor vitték magukkal a zsoltárkönyv fölött, vagy a zsoltár kemény táblája alá tették, de úgy, hogy a hímzés jól látszódjék. Virágot, vagy rozmaringot, levendulát fogtak mellé. A női ingek anyaga durvább háziszőttes, csak két ujja készült finomabb gyolcsból. Egyenes szabású, bevarrott ujjú, „vállfótos" (vállfoltos), „pálhás". Eleje nyitott, nyaknál egy kis gomb, vagy fűző fogja össze. Gallérnélküli a nyak. Ujja bőre szabott, gazdagon ráncolt. Hímzés általában a női ingen nincs, csak a kézelőjén. A kézelőknek, akár női, akár férfi ingen találhatók, közös vonásuk: az aprólékos virágmotívumok játékos elrendezése, tömör térkitöltése. Fehér fonallal laposhímzéssel kivarrva, jól aláöltve. A férfi ingek anyaga és szabása hasonlít a női ingekéhez, azzal az eltéréssel, hogy többnyire galléruk is van és nem csak a kézelője, hanem az eleje, — a mell közepén a gombolás mellett — is hímzett. Hölbling Miksa 1845-ben kinyomtatott munkájában említi meg a magyar férfiak viseletével kapcsolatban azt, hogy „a férfiak szeretik ingükön a fehér hímzést."

3 A talált kézimunkák nyomán felötlik bennünk a kérdés, vajon hogyan viselték ezeket őseink. Milyen volt az akkori ünnepi viselet? Hogyan hordták a kendőket? Ezekről faggattuk adatközlőinket. Hogyan viselték a hímzett íejrevaló kendőt és mikor? Eltérőek a vélemények. Özv. Németh Imréné 70 éves merenyei lakos szerint a fejkendőt kontyra tették. Özv. Sár Jánosné Kiss Lidi néni 88 éves kispeterdi lakos édesanyja a színes kontyra tilánglit, azaz boltban vett tüll kendőt tett. Szerinte a századfordulón a viseletben hímzés már csak az ing kézelőjén volt, s ők már a fejükre „selöm kendőt" kötöttek. Viszont egy generációval előbb Lica néni nagyanyja nem is ismerte a színes konty viseletét, hanem a fejére kis fehér főkötőt tett, 3 Hölbling Miksa: „Baranya vármegyének orvosi helyirata." Pécs. 1845.