Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 23 (1978) (Pécs, 1979)

Néprajztudomány - Komlósi Sándorné: Szigetvár-vidéki fehérhímzések

ЧП4 KOMLÓSI SÁNDORNÉ s erre kötötte fel a hímzett fejrevaló kendőt. Nagyvátyon is emlékeznek a fejkötő viseletére. Szélesi Sándorné 89 éves úgy meséli, hogy ezt úgy csináltatták a városban, mint egy tok-kalap újy nézett ki. Bársonyból volt. Fejtetőre tették, elöl a hajat nagy cakkosra kihúzták, a fejkötőbe csak a kontyukat foglalták bele, melyet a tarkón megtűztek egy nagy tűvel. A fejkötő bársony masnival fejeződött be, színe bordó vagy fekete volt. A szalagot két oldalt előre vették, a két vállra simult. Itt már arra nem emlékeznek, hogy a fékőtőre jött-e fehér hímzett kendő. Hölbling már említett művében a női viseletről és a fejkendők használatáról a következőket olvassuk: „Fejükön az asszonyok széltében hosszú kontyot viselnek (kiemelés tőlem), mellyet ünnepeken fejér kendő födöz."

4 Ez megerősíti a merenyei adatközlők véleményét, miszerint a kendőt kontyra tették, ezt hívhatták máshol „fékötőnek" is. A hímzett kendőket 1880 táján készítették utoljára, s csak a századfordulóig használták, mert jött a színes konty viselése. Ez teljesen kiszorította a puritán, fehér fejkendőt. A nyakravaló kendőt pedig rózsás „selöm kendő"-vel cserélték fel. A Szigetvár-vidéki íehérhímzéses kendők öltéstechnikái A sárközi hímzést tartottuk eddig a leggazdagabb öltéstechnikájú munkának. A Szigetvár-vidéki fehérhímzések beható vizsgálatakor megállapíthatjuk, hogy a magyar népi hímzőöltések gazdag kelléktárát itt is felhasználták hímzőink. 20, illetve 25 féle öltésfajtát találtunk, ezek a következők: száröltés, kettős száröltés, ágöltés; lapos hímzőöltés, hamis laposöltés, előöltés, alátöltött laposhímzés; láncöltés (melyet itt nyargalásosnak mondanak) ; bimbóöltés, huroköltés, szálszorító öltés: szálvonásos létra azsúr; subrika (vagy mesterke) ; vagdalásos (áttöréses) ; lyukhímzés, (kör, csepp, levélke, szilvamag alakú), lyuk hurok öltéssel körülvarrva; szálkaöltés, csipkeöltés, azaz pókozás; cakkos hurkolás (slingelés) ; ingeken ráncolás, szegőzés (szájmedli), paszpallérozás (azaz zsinór végig vezetése, s levarrása).

5 E vidék asszonyai nagyon szépen éltek a történeti magyar hímzések kézimunka „anyanyelvével", ezért alkothattak klasszikusan szépet. 4 Hölbling i. m. 69. lap. 5 Az öltéstechnikákra vonatkozóan lásd, Ferencz Kornélia—Palotay Gertrúd: Hímzőmesterség. A MNM Néprajzi Tára hímzésgyűjteménye alapján Bp. 1940. Hegedűs Margit: Népi öltéstechnikák. Népművelési Propaganda Iroda. Bp. 1967. Motívumkincs a Szigetvár-vidéki íehérhímzéses kendőkön Ezek a múlt század utolsó negyedében készült kézimunkák nemcsak öltéstechnikájukban, hanem motívumaikban is gazdagok. A tulipánok sokféle variációban, a rózsák változatos formában, a levelek stilizált és naturális ábrázolásban, a virágok bimbós és kinyílt formákban pompáznak a vásznakon. Gyakori a virágcserép, amiből három ág indul el. Nagyon kedvelt motívuma ezeknek a kézimunkáknak a gránátalma, a szőlőfürt. Ne feledjük, ezeket a kendőket úrvacsoraosztáskor viselték! A vízfolyás általánosan ismert a hímző kultúrában. Tehát a Szigetvár-vidéki kézimunkák díszítményére a szabadrajzú növényi elemekből álló (gyökér, szár, levél, virág, gyümölcs) formák a jellemzőek. Nagyon kevés geometrikus formát alkalmaznak: pontokat, köröket a lyukhímzéseknél, egyenes és görbevonalat, a vízfolyásnak megfelelő hullámvonalat a lapos hímzés közt. Ezeket a motívumokat oly változatos formában tudták variálni, kombinálni, hogy még két egyformán megtervezett kendőt nem találtunk ezen a vidéken. Igen játékos kedvről, gazdag fantáziáról tanúskodnak a textiliák. A kendők kompozíciója Szigetvár-vidékének református (puritán) magyar paraszti falvaiban az 1880-as években élte virágkorát ez a nemesen egyszerű, motívumokban gazdag, kompozícióját tekintve klasszikusan mértéktartó varrás. A „templomos keszkenyők" funkciójával — hogy a vállat, hátat szélesen díszítse — tökéletesen harmóniában van a kendők összetett mintaszerkesztésmódja, azaz kivétel nélkül minden kendőnek legalább a két oldala csíkdíszítményes (6tól—12 cm szélességben tervezték meg a szalagmintát, mely az oldalakat kíséri), és a sarkoknál mindig kijátssza a mintát, a nagy felületet szépen kitölti. A közép tengelynél megállítja a dinamikusan folyó kis kompozíciót, majd vagy szembefordítja, vagy folytatja a sarok elhagyása után a következő oldalon ugyanazt. Törvényszerűség mutatkozik abban is, hogy a kendők széle kisebb vagy nagyobb ívben, cakkozott (még a horgolással is ezt a törvényszerűséget próbálják visszaadni), s ezen belül a hármasság is törvényszerű. A huroköltéssel készült cakkozást általában két sor lyukhímzés követi, vagy cakk, lyukhímzés és a harmadik sorban magasöltésű pontok adják meg a hármasságát a szélmintának. Ez a hármasság is kötelező: törvényszerűsége a kompozíciónak. Ezen a kötöttségen belül olyan variációról adnak számot kézimunka-