Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 23 (1978) (Pécs, 1979)
Néprajztudomány - Cseh István: Társadalomnéprajzi vizsgálatok a szlavóniai magyarok körében
298 CSEH ISTVÁN Édösanyám nem lőhetők ibolya Mönyecskének is kell lönni valaha Mönyecskének szépön beszél tyuhaj az ura De még szöbb, ha legény a lá°nyt karolja. 32 A következőt pedig menyasszonykikérés után énekelték, amikor a kelengyét rakták a kocsira: Kocsira lá°dá°m, kocsira Kocsira á°gyam, kocsira Magam is felülök. Jaj édösanyá°m, főnevelő dajká°m De hamar elvisznek. 33 Ehelyett újabban már a másfelé is ismert Este viszik a menyasszony ágyát kezdetű dalt éneklik. Harasztiban pedig a hangulat tetőzésekor került elő gyakran a következő nóta: Zöld a zöld a repce Barna kis menyecske Üjjön, üjjön az ölembe! Nem ülök én az ölébe, Mer nincs szá°zas a zsebjébe. De van szá°zas a zsebömbe Barna kis menyecske, Üjjön, üjjön az ölembe ! 3/l Ezek a dalok egyben bizonyságul szolgálnak arra, hogy a folklór már korán befogadott külső, polgárosult hatásokat, tehát a táj elzártságának viszonylagosságát is jelzik. A muzsikások régebben cigányok voltak egy közeli cigány faluból, ők húzták a talp alá valót. Később már falubeli magyarok szolgáltatták a zenét. Az utóbbi időben jó hírük van a kórógyi zenészeknek (szintén magyarok), ezért a szomszéd falvakba is gyakran hívják őket. Amennyire együtt tudott ünnepelni, vagy nagyobb családi örömök (lakodalom, keresztelő stb.) alkalmával örülni és mulatni a rokonság, ugyanúgy egységes volt a különféle erkölcsi vétkek elítélésében is. Az iszákos férfi vagy a kicsapongó, házasságtörő asszony egyformán a család és a rokonság szégyene volt. Erkölcsi botlásaikkal, melyek között talán a házasságtörés számított a legsúlyosabbnak, az egyházközösség előtt kellett elszámolniuk. A presbitériális jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy az 1810-es években szigorú büntetéseket mértek az említett erkölcsi szabályok megsértőire és ezek emlékét az emlékezet is mindmáig megőrizte. A férfiakat megpálcázták a deresen, és ha ez sem használt, akkor feljelentették a városi hatóságnál. A nőket kalodába zárták a templom elé, és aki elment arra, annak meg kellett mondania, hogy miért van ott; vagy a falu 32 Tóbi Julis, Kórógy. 33 Tóbi Julis, Kórógy. 34 Ferencz (Mikó) Éva, Haraszti. közepén lévő szégyenkőre állították, az arra járók pedig leköpdösték. Az ítéletet a pap hirdette ki a templomba, a család nagy szégyenére. 3 " 1 A házasságtörés megítélése az egyházra tartozott éppúgy, mint a büntetés kiszabása. Az elválasztás viszont — miután a lelkészi békítés eredménytelen maradt — a bíróság dolga volt. A presbitériális jegyzőkönyvek elég gyakran tesznek említést házasságtörésről és annak büntetéséről. Érdekes, hogy a visszaemlékezők szerint mégis sokkal kevesebb volt és ugyanígy a válás sem volt ilyen gyakori, mint manapság. A másodszori házasságkötés alkalmával már nem tartottak mindig lakodalmat. Legfeljebb akkor, ha erre azért került sor, mert az előző férj vagy feleség meghalt. Válást követően nem volt lakodalom. Gyermekvárás — gyermektisztelet Sokat elárul magáról egy társadalom — vagy itt egy ennél szűkebb népcsoport — azzal, ahogyan fogadja az újszülöttet. Életmódjáról, sőt belső értékrendjéről tesz bizonyságot, amikor az érkező gyermekkel szemben magatartását megválasztja, kialakítja. A szlavóniai magyarság egésze erre a kérdésre — amint erről az előzőekben már szóltunk — a századforduló idején, de lehet, hogy már korábban sem adott egyforma választ. Következetesen kemény születéskorlátozó gyakorlatával Haraszti különösen elvált a másik három falutól. Egykés falu volt és alkalomadtán ma is így emlegetik a külső megítélők. 36 A magzatelhajtást leginkább saját maguk végezték az asszonyok, de néha segítséget is igénybe vettek. Zsítíü-пек nevezték azt a növényt, aminek a gyökerét erre felhasználták. „Felhúzták a fődből, megpucóták, akkó hattok egypár nap azt szá°ranni. A gyuíaszálnál vastagabb vót. Amikó megszáPratt, akkó köttek a végire jó erős házi cérnát, amit magunk fontunk. Azt rákötték a lábikra, a boncikra (combjukra), a gyökeret meg feldugta az asszony a méhibe. És akkor ott tartotta két-három napig, és akkor az megindította nála. Az elhajtotta a magzatot. Meg vótak olyan asszonyok, akik kikenték." Helybeli szegény, jobbára cigányasszonyokra emlékeznek, akik fizetség ellenébe hajlandók voltak segíteni. Kaptak érte mindenfélét, amire szükségük volt: zsírt, lisztet, ruhafélét stb. 35 1856. után a bíráskodás az állami szervek feladata lett. 36 A tanulmánynak nem feladata az egyikével, mint szociológiai jelenséggel foglalkozni, de a téma kifejtése kapcsán elkerülni sem volt mód.
