Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 22 (1977) (Pécs, 1978)

Művészettörténet - Tóth Antal: Nagy István képek a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében

362 TÓTH ANTAL (18. sz.), „Útszéli keresztfa" (19. sz.) piciny méretű rajzokon észlelhető. Amilyen messzire nyúlt vissza Nagy István, oly gyorsan és természetesen zárkózott fel kora aktuális képzőművészeti problémáit boncolgató Nagybánya utáni szintéziskeresőkhöz. Az ő munkáikkal rokonul jónéhány, a 10-es évek elejéről származó alkotása. így a fiumei képek is, melyeken egyszerre érvényesül a formák összefogására, tömbösítésére irányuló törekvés és az atmoszférikus jelenségek fokozott megfigyelése, az ebből származó tónus- és valőrárnyaltság. Jóllehet ismert és többször publikált életrajzi adaléka Nagy Istvánnak, hogy járt az Adria partján. Fiúméban, de csak két, biztosan ehhez az útjához kapcsolható képe ismeretes.

23 A múzeumban őrzött féltucat kikötői kép: „Fiumei táj" (9. sz.), „Fiume (Hajók)" (10. sz.), „Fiume (Kikötőnegyed)" (11. sz.) „Fuvarosok" (12. sz.), „Fiume (Mólónál)" (13. sz.), „Balaton". (14. sz.) biztos alapot nyújt ahhoz, hogy felmérjük, mit alkotott Nagy István ottjártakor. A „Tatya éjjel"(5. sz.), „Tanya fákkal" (8. sz.) és „„Váróteremben" (7. sz.) című szénrajzoktól egyenes út vezet a fiumei képsorozatig. Igaz, hogy azok a transzcendens, szürke tónusaival szemben itt a tónusgazdaság, az atmoszférikus jelenségekhez történő igazodásból következik. Ezeknek a rajzoknak különös értéke, hogy a fiatal Egry József bruggei-festményeivel rokon szemléleti és stílusjegyeket mutat. Munkájuk rokonsága, közelállása sem szükségszerűen személyes ismeretségből fakad, bár ennek lehetősége is fennállott. A tengerparti képeket kiegészítő vázlatok, „Korcsmai asztalnál" (15. sz.), „Rágyújtó férfi" (16. sz.), talán valóban az egyik kikötői kocsmában időző Nagy István „gyorsjegyzetei", mozdulat-tanulmányai. A különösségük, hogy a szó szoros értelmében tanulmányrajzok a „Borozás Fiumében" című olajfestményhez.

24 Páratlan Nagy István festői gyakorlatában, hogy rajza-képe vázlat és kép 23 Az ismeretlen Nagy István című kiállítás katalógusában : 54. sz. : Tengerpart, 1912 p. kréta, 32X47,5 cm J. j. 1.: Nagy István, 1912 Dr. Juhász László tulajdona, Baja 3. sz. : Brozás Fiúméban, 1913 o. v. 28,3X21,3 cm J. j. 1. Lakatos Gyula tulajdona, Budapest és valószínűleg közéjük tartozik: 53. sz.: Kisváros, 1911 p. szén, kréta, 30X43 cm J. j. 1. Nagy István 1911 Moldován István tulajdona, Budapest Katalógusból ismert: A losonci Műkiállítás résztvevőinek névsora s a kiállított tárgyak megnevezése 1911. április 16—26. 143. sz.: Nagy István: Részlet az olasz Fiuméből (olajfestmény) Wolf József tulajdona. 24 Lásd a 22. számot. viszonyban állna egymással. Egész életművében éppen az a tipikus vonás, hogy egy-egy témáját végtelen számú variációban festi-rajzolja meg, de minden keze alól kikerült munkája esztétikai és festői szempontból teljes és befejezett. Nagy István művészete az 1910-es évek első felébes a tájképek vonatkozásában különösen megizmosodott. A vele kortárs szakirodalom és napi sajtó — romantikus történetekkel megtűzdelve — adta elő, hogy a művész egészen az 1914. évi — első jelentős — bemutatkozásáig visszavonult Erdély bércei közé. A „Falu a he§y lábánál" (23. sz.), „Faluvége" (24. sz.), „Ház kerítéssel" (25. sz.), „Temető" (27. sz.), a különösen kiemelkedő szépségű „Tájkép" (28. sz.) és a „Fenyőtörzsek" (29. sz.), valóban erdélyi tárgyúak s bizonyságai Nagy István egyénivé formálódó művészetének. Nagy Istvánnak az ekkor rajzolt tájképeire már jellemző a szűk tér ki vágás, a motívumhoz való közeihaj olás, a látvány szépségeinek kutatásával párhuzamosan a jelenség struktúrájának érzékelése és éreztetése. Másik esetben viszont kiszélesedik a láthatár képein a völgyben meghúzódó falu, hatalmas hegykoszorú öleli körül. Staffázsalakként gyakran szerepel emberfigura is e képeken, de ritkaságszámba megy a „Tehenek pásztorral" (26. sz.) című rajz a hegytető vonala fölé sziulettban magasodó botos-kalapos pásztorával és a fenyőfák félbehagyott eltüntető átfedésével. A háború alatt alkotott tájképei, „Lovas felvonulás" (33. sz.), „Tábori távbeszélő" (41. sz.), „Galíciai táj" (42., 43. sz.), „Házcsoport" (44. sz.), „Magányos fa" (36. sz.) hasonló tájszemlélet gyümölcsei. A végtelen dombokon kanyarogva vonuló trénen, a mocsaras patak szélébe tűzdelt távíróoszlopokon s a képfelület egészén látható ideges, gyors, olykor a papírt felkaparó kézjegyeken kívül nem utal semmi ezeken a képeken a háborúra. Tájképek Nagy István-i módra. Ha ezeket a képeket összevetjük egy jóval későbbi Nagy Istvánról szóló megemlékezéssel, láthatjuk, hogy milyen konzekvens a motívumok kiválasztásában. A 30-as években kelt Miskolci Ferenc leírása akár ezekre a rajzokra is vonatkoztatható: „Egy kiránduláson a Dunán, a Móricz szigetnél festegettünk vele. Ő nem a látványos, csillogóvizű Dunát ült le festeni, hanem a Duna belső kis ágában egy elhagyott pocsolyás részt választott ki magának, ősi, csonkult, öreg, rokkant fákkal, amelyre mi reá sem gondoltunk."

25 E tájképeknél több feszültség érződik a katonaportrékon, melyek hatalmas tömegéből a Janus Pannonius Múzeum az „Ülő tiszt" (38. sz.), „Katonafej" (39. sz.), (40. sz.) kisebb rajzokat birtokolja. Nagy István nem látványos kompozíciókban fogalmazta meg a háború jeleneteit, hanem apró portrék és jobbára katonaportrék során szólaltatja meg azt a megdöbbenést és rettenetet, amit a háború váltott 25 Miskolczy Ferenc i. m. 19. 1.