Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 22 (1977) (Pécs, 1978)
Művészettörténet - Tóth Antal: Nagy István képek a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében
NAGY ISTVÄN KÉPEK A JPM GYŰJTEMÉNYÉBEN 363 ki az emberekből, különösképpen a harcterek első vonalaiban. Az ő katonái meggyötört, kiszolgáltatott, a körülöttük folyó eseményeket döbbenettel látó és átélő emberek. Még a kitüntetését mellén viselő, könnyed pózban tetszelgő, ülő tisztje tekintetében is rémület és fájdalom tükröződik. A Dési Huber István által „vizuális rettenet"-nek nevezett szociális töltésű Nagy István-i realizmus első állomására a háborús portrésorozat. Nagy Istvánt tévesen besorolták az első világháborúban működött hadifestők közé. Egyetlen olyan kiállításon nem szerepelt, amelyet a Sajtóhadiszállás, a háború információs és propagandaszervezefe rendezett, de többször láthatók voltak képei a hadbavonult művészek jótékony célú kiállításain. 26 A háborús katonaportrékat a művész édesanyjáról készült képek „Édesanyám" (30. sz.), (37. sz.), „Imádkozó öregasszony" (31. sz.) ellenpontozzák. A róla készült képek valóságos ciklust alkotnak, noha ő nem olyan központi figurája Nagy István művészetének, mint saját anyja Nagy Balogh Jánosénak. Az otthonról Európa távoli tájaira, nagyvárosaiba, majd a háború forgatagába elszármazott művész anyjához való ragaszkodása Ady Endrének „Édes"-hez való szeretetteljes kötődéséhez hasonlít. Nagy Istvánnak édesanyját ábrázoló képei az 26 Sajátos dolog, hogy egy téves információ milyen mélyen megköt a szakma tudatában. Azt, hogy Nagy István hadifestő volt, Pap Gábor oltotta be a köztudatba a művészről írt kismonográfiájában. Átveszi tőle Solymár István az 1967. évi emlékkiállítás bevezetőjébe. Valójában nem volt az. A Császári és Királyi Sajtóhadiszállás 1916., 1917. és 1918. évi kiállításain nem vett részt, de szerepelt a Műcsarnokban 1914-ben rendezett „Háborús kiállításon" (Berán Lajos, Csillag István, Czigány Dezső, Egry József, Fémes Beck Vilmos, Vedres Márk és Zsákodi Csiszér János társaságában). Művészet, 1914. 451—52. 1. Népfölkelőként vonult be, a 24-es székely honvéd gyalogezredben szolgált. Megjárta az olasz, a galíciai ез erdélyi frontot. A harctéren mint festő, „parancsnokának művészetszerető gondoskodása folytán, aki a népfölkelő festőnek módott adott a munkára", tudott dolgozni. Krónika, Művészet. 1916. 67—68. 1. Ugyanerről Varga Nándor Lajos, Nagy István bajtársa így emlékszik meg: „— Életem a múlt világháborúig nem nagyon érdekes. A háborúban Márton Lajossal meg azóta elhunyt kitűnő festővel, Nagy Istvánnal voltunk együtt. Jó kis banda volt ez a három festő. Egy Ágoston nevű ezredesünk volt, aki szerette a festőket és kompozíciós feladatokkal bízott meg bennünket. Márton „Az ezredtörzs menekülése Bobulincénél", Nagy István a „Gránátvető", én „A tarnopoli géppuskaroham" címmel festettem meg a kiadott munkát. Nagy Istvánnak ment a legnehezebben. Küszködött, kínlódott vele hetekig. A végin elhagytuk valahol mindhárom képet." Lóránt László: Paletta, Jelen kiadása. Budapest, 1944? 176. 1. Egy székely festőművész kiállítása; Pesti Napló, 1916. november. Rozsondai Győző: Nagy István; FFogarasi Hírlap 1918. 39. sz. Dési Huber István: Nagy István, a festő (1873— 1937). Korunk 1937. 5. sz. örökkévaló, változatlan emberi bensőségesség jelképévé magasodnak. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy éppen édesanyja 1919-ben rajzolt portréján éri el művészete legjobb kvalitásait. Nagy István életművét végigkíséri az önarckép. Az első ismert 1902-ből származik. Egységes minőséget és stílust nem találunk az önarcképek sorában. Mindenkor az adott időszak egyéb tárgyú képein realizálódó szemléleti és festői jegyek fedezhetők fel ezeken. A múzeumban található „Önarckép" (46. sz.) — talán kissé romantikus önszemlélésből fakadóan — a leggyakoribb típushoz tartozik; a művész hátraszegezett fejjel, kissé lefelé és előre tekint rajta. A Nagy Istvánról ismert néhány fényképen is ilyen dacosan hátraszegezett fejűnek és mélyreható tekintetűnek látjuk. Szegényes, de gondos törődés jellemzi öltözékét, tartását pedig Solymár István szép szavaival : „ ... a megszenvedett önbizalom komolysága ... őszintén, túlságmentesen, emberi és mesteri egyszerűséggel." 27 Sötét-világos felületek ellentétére épített kompozíciója az 1967-es emlékkiállításon bemutatott „Merengő katona" portréjával mutat közvetlen rokonságot. Zsíros, pasztózus festésmódja ritkaságszámba megy. A múzeum gyűjteményében őrzött „Székely favágó" (48. sz.) című olajfestmény is ebbe a körbe tartozik, igaz, hogy ezen a sötét-világos kompozíciós elv helyett a felfokozott, tüzes színek jutnak érvényre. Az „Önarckép" (46. sz.) hátoldalán feltehetőleg ugyanennek az önarcképnek két, teljesen vázlatos megközelítő felvetése látható. Különössége a vázlatmivoltában van: Nagy István munkamódszeréről ad információt. Ennek lényege, hogy széles, már-már egészen festői felületet képező kontúrokkal viszi fel a művész elsőnek az arc főtengelyeit, tömegének arányait, helyét, s erre helyezi rá a világosabb színeket. A végső kontúrokat, a „Merengő katona", az „Önarckép" (46. sz.) és a „Székely favágó" (48. sz.) esetében utólag festi rá a képre. Nagy István művészetének a 20-as évekkel kezdődő, tehát érett időszaka jól és jó minőségű alkotásokkal van képviselve a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében. Az e korszakot reprezentáló, a Kürtös-gyűjteményből eredő képek is jobb kvalitásúak, mint a korábbiak — összefüggésben azzal, hogy az 1920-as évtized Nagy István érett és minőségileg kiegyensúlyozottan magas színvonalú időszaka. Másrészt a más gyűjtőktől vásárolt és kapott képek a gyűjteménynek ebben a részében éreztetik hatásukat. Bár mennyiség tekintetében még ebben a gyűjteményi egységben is a Kürtöstől vásárolt képek vannak túlsúlyban, de jelentősen megváltozott a Kürtöstől és egyéb gyűjtőktől származó képek aránya (60%—40%). A festő úgynevezett alföldi korszakából származó 27 Dr. Solymár István: Nagy István és Erdély. (Nagjr István művészete kötetben). 16. 1.