Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Történettudomány - Szakály Ferenc: Schreiber Farkas pécsi bíró (1527–1542)

SZAKÁLY FERENC aljai Szaniszló (1541—1543) pécsi püspökök is lemondtak mindazokról a járadékokról, amelyek a szóban forgó házhely után őket megillették volna

86

. Mindezek után kényszerítő erővel tolakszik elő két megválaszolásra váró kérdés: Mi rejlik Schreiber gyors és váratlan pálfordulása mögött? Hogyan lehetséges, hogy az 1529-ben gyakorlatilag tönkrement Schreiber négy esztendő múltán ismét városa élére állhatott, mégpedig nem is csak korábbi tekintélye és érdemei, hanem — minden jel szerint — ismét vagyoni helyzete alapján? Az első kérdés hátteréhez még tudnunk kell, hogy Szapoíyai nemcsak hogy nem favorizálta városai német polgárságát, hanem onnan, ahonnan nem menekültek el idejében — így pl. Budáról és Kassáról — egyenesen elűzte őket

87

. Ami a második kérdés összefüggéseit illeti; hogy Schreiber 1533 után is tetemes tőkével rendelkezett, azt igazolni is tudjuk. Az 1526-os pécsi dúlás, az 1529-es óriási veszteségek, az 1543-as menekülés után Schreiber 1550-ben még mindig nem kevesebb, mint 1118 forintot követelhetett tartozásként az 1549-ben elhunyt Várday Pál esztergomi érsek hagyatékából

88

. E kérdésekkel egyszersmind mondandónk lényegéhez érkeztünk. A válaszadás során ugyanis remélhetőleg némi halvány fénysugár vetül magukra a középkorvégi Pécs jelentőségét meghatározó gazdasági öszefüggésekre is. Mindennek érdekében azonban már a régió és a régión túli körzetek gazdasági kapcsolatainak rejtettebb, finomabb szálaiból is fel kell fejtenünk néhányat. Ezek felé tájékozódva a fentiekből két mozzanat érdemel megkülönböztetett figyelmet; egyrészt a Schreibernek Szapoíyai által adott kiváltságok, másrészt ismétcsak Boltos Márton Cserni Jován átcsábítását célzó Duna—Tisza-közi küldetése. A neki adott kiváltságokból kitetszőleg Schreiber Farkas elsődlegesen szarvasmarha-kereskedelemmel foglalkozott, feltehetőleg abból szerezte éppen nem lebecsülhető vagyonát. A felvásárolt marhákat részben pécsi mészárszékeiben (a többesszám itt önmagában is árulkodó!) mérette ki, részben pedig továbbadta azokat. (A privilégiumban megadott 240 darab, természetesen, csak közvetve jellemezheti az általa folytatott szarvasmarha-kereskedelem volumenét, hiszen a szám csak a harmincadmentes állatokra vonatkozik.) Mivel magának a sűrűn lakott Dél-Dunántúlnak a szarvasmarha tenyésztése ekkor még jelentéktelen volt, Schreiber is nyilvánvalóan ott szerezte be állatait, ahonnan a környék élőállat-szükségletét hagyományosan fedezték, azaz a Duna—Tisza-közéről, különösen Szeged környékéről. Ez a kapcsolat magyarázza egyszersmind 86 Erről lásd a Függelék IV—

V. alatt közölt okleveleket. 87 Kubinyi A. (1974) 560—561. 1. 88 Augsburg, 1550. szept. 2. Ferdinánd király. E. T. E. V. Bpest, 1912. 404—405. 1. Boltos 1527-es misszióját is. Ö éppen azért vállalkozhatott a Cseminek szánt, nagymennyiségű ajándék Szegedre szállítására, mert a Duna—Tiszaközén, kereskedelmi kapcsolatai, révén, jó személyi kapcsolatokkal és helyismerettel rendelkezett, s azért kellett arra vállalkoznia, hogy a tenyésztő területek és az állatok közvetítésével foglalkozó lakóhelye közti kapcsolatok, az ellenkező pártállás következtében, meg ne szakadjanak. Boltos Pécs—Báta—Szeged és visszafelé Szeged— Kalocsa—Pécs útja nem más, mint a Tiszántúlról (részben Havasalföldről) induló, Szegeden, a dunai réveken, Pécsen és Kanizsán keresztül haladó nagy külkereskedelmi útvonal egyik szakasza. Az út végpontja Velence volt és a lagunaváros élőállat ellátása az 1540- és 1550-es években jelentős részben ezen az úton történt. Akkor — Magyarország középső részének török katonai megszállása idején — az úton folyó marhahajtás, illetve import szervezése-lebonyolítása nem a pécsi s nem is a szegedi, hanem főként a kálmáncsehi kereskedők feladata volt, akik a pettaui (ma: Ptuj, Jugoszlávia) és a velencei kereskedők faktoraként s valószínűleg jórészt azok tőkéjével működtek

89

. Az eddig ismert adatok azt sejtették, hogy ez a külkereskedelmi útvonal inkább csak az 1540-es években vált nagyobb jelentőségűvé, mivel korábban még a Szegedről induló csordákat is inkább Székesfehérváron keresztül — vagyis: nagy kerülővel — hajtották Velencébe

90

. A fenti halvány jelek viszont már önmagukban is sejtetik, hogy szeged—pécs—kanizsai úton már 1526 előtt, majd 1526 és 1541 között is felettébb élénk forgalom bonyolódott. Az útvonalon fekvő városok közti korai kapcsolatok világos bizonyítéka egy 1497-es adat; Szilágyi László szegedi polgár özvegye a férje után maradt 1 váradi házát, 2 szegedi házát és 1 szegedi mészárszékét és 1 pécsi házát és 1 pécsi szőlejét tolnai nemes Ispán Péternek kívánta áruba bocsátani, ami ellen a székesfehérvári keresztes konvent előtt a szegedi származású Bodó Mihály pesti és Tatár Mihály váradi polgár tiltakozást jelentett be

91

. Szilágyi ingatlanai aligha véletlenül helyezkedtek el a fent említett útvonal három csomópontján: a híres marhatenyésztő körzetek központjaként nyilvántartott Váradon és Szegeden, s a marhakereskedelem dél-dunántúli transit-centrumában, Pécsett. Azt ugyanis, hogy Pécs valóban az ezen az úton folyó marhakereskedelem egyik központja volt, azt már közvetlen, egyértelmű adatok is igazolják. 1543 elején Werbőczy Imre, Mekcsey István és 89 Szakoly F.: A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XVI. század derekán. Évk. : Smm 4 (1973) 51—112. 1. és az abban idézett irodalom. 90 Kardos T. : Velencei vonatkozású gazdaságtörténeti adatok a Jagelló-korból, 1502—1518. Századok 85 (1951) 434—442. 1. 91 Ipolyi A.—Nagy I.—Véghelyi D..- Hazai okmánytár. Codex patrius diplomaticus, V. Győr, 1873. 388. 1.