Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)
Néprajztudomány - Bánó István: Verses imádságok dr. Berze Nagy János hagyatékából
142 BÁNÓ ISTVÁN értékű közlésüket lehetővé tévő legfontosabb adataikat rögzíti. Most, hogy néhány, viszonylag régebben lejegyzett variáns közreadásával gazdagíthatjuk a néphagyományok gyűjtésének ezt a nálunk — a legújabb időkig — kissé elhanyagolt területét, néhány adalékot szeretnék magam is szolgáltatni — megfigyeléseim és tapasztalataim alapján — ezeknek a népi imádságoknak az elterjedéséről, sajátos szerepéről. Ezeknek a számos jel alapján Európa-szerte ismertnek látszó imádságoknak magyarországi elterjedésével kapcsolatban Dr. Berze Nagy János, utal arra, hogy ,,Az imádság hasonló szövegét tudtommal egész Heves-megyében s a Tisza mentén mindenütt ismetik" ß Hasonló értelemben tudnám hozzátenni, hogy gyermekkoromban a Baranya megyei Kaposszekcsőn és környékén, a Tolna megyei Döbröközön és környékén rendszeres imádságként mondtak el esténként hasonló verses imákat a régi paraszti hagyományokat legjobban megőrző családokban. Özv. Horvát Istvánné leánya is arra emlékszik, hogy minden este imádkoztak ezt az imádságot édesanyja életében. A Baranyai Magyar Néyhagyományokban közölt két verses imádságot 12—13 éves gyermekek elmondása alapján jegyezték le. Mindez ezeknek az imádságoknak rendszeres elmondására vall, amelyben a gyermekek is aktívan részt vettek. Az egyház tilalma ellenére egyes népi rétegekben tovább éltek ezek a népi imádságok. Az imádságokban szereplő ígéretnek a valós voltát pedig ugyanolyan, személyhez kötött argumentumokkal igazolták, mint a babonás történetekét: személy szerint neveztek meg az ismerősök, rokonok, szülők, nagyszülők közül olyan ájtatos embereket, főleg öregkorban meghalt férfiakat, nőket, akik — bár az adott időpontban semmi bajuk nem volt — előre megmondták haláluk napját, óráját, percét és testileg-lelkileg felkészülve várták halálukat. Erdélyi Zsuzsanna ( 1d ) felveti a népi imádságok eredetének, hagyományozódásának a kérdéseit és kísérletet tesz tipologizálásukra is. Tipológiai eljárásának a helyességét látszik igazolni, hogy az alábbi három imádság könnyen elhelyezhető az általa javasolt tipológiai keretben: az I. számú imádság a „Mágikus jellegű szövegek", a II. és III. számú imádság a „Szenvedéstörténet mozzanatait íélidézö szövegek" közé sorolható. Az eredet és hagyományozódás, elterjedtség problémáinak a megvilágítására jó szolgálatot tehet az a tény, hogy a mágikus jellegű imádságok a legelső. 802. 1. terjedtebbek. Ezeknek van legtöbb változata,- a motívumok közül viszont az ,,Én leiekßzem én ágyamba" motívum a legelterjedtebb. Ha ennek a motívumnak az elterjedtségét megvizsgáljuk, elgondolkoztató eredményhez jutunk: Erdélyi Zsuzsanna által közölt 137 imádság közül ez a motívum teljes sértetlenségében megvan a következő 19 imádságban: 21., 23., 24., 27., 30., 33., 34., 36., 37., 38., 58., 64., 65., 70., 75., 80., 86., 87. számúakban. Torzult vagy töredékes változata megvan négy imádságban. (22., 44., 71., 78.) Közülük az egyik csak annyiban különbözik az előbbitől, hogy nem az ágyba való befekvésről van szó, hanem: „Én kimének én ágyambu " (44. sz.) Az „ágyból való kimenés" új motívumnak magjává válik, amikor a házból való kimenéssel párosul (71. sz.). Ez a motívum is nagyon sok imádságban megvan: az 53., 56., 79., 96., 97., 103., 109., 111., 112. számúakban. Azt is megfigyelhetjük, hogy e motívumok előfordulási határa érintkezik a „Középkori egyházi irodalmat visszhangzó szövegek" határával; azokban ugyanis nem található meg egyikük sem. Ezzel a futó megjegyzéssel arra szeretnék rámutatni, hogy a részletezőbb rendszerezés további lehetőségei rejlenek a motívumok elemzésében. Az elemzett motívum az imádságok szerepére is rávilágíthat; ezeket az imádságokat főleg esti imádságként mondták el lefekvés előtt, erre egyébként több adatközlő is utal. Más motívumok elemzése is kecsegtethetne hasonló eredménnyel: így pl. az imádságok elmondásáért járó jutalom („Aki ezt az imádságot... elmondja") motívuma. A másik probléma, amelyre szeretnék rámutatni, az az általunk közölt III. sz. imádságnak az Erdélyi Zsuzsanna kötetében közölt 42. számú (azonos az Új írás 86. lapján találhatóval) imával való szinte szószerinti azonossága. Ez az azonosság annál meglepőbb, mert mindkét adatközlő szóbeli hagyományozásra hivatkozik. („Az én édesanyám tanított rája, még kislánykoromtú szokva tudom ..." Hegyet hágék... 103. lap. ill. az általunk közölt III. sz. imádságról: „Bérmakeresztanyjától tanulta 7 éves korában.") A kutatás nagyon érdekes további feladata lenne — és ilyen feladatokat különösen ez a népköltési műfaj vet fel — a variálódás mellett a megőrzés, feltehetőleg a tudatos megőrzés (szakrális szövegek!) problémája. Az alábbiakban betűhíven közöljük a 3 verses imádságot a hagyatékban talált, minden valószínűség szerint közlésre szánt kéziratból, megtartva a kéziratban található következetlenségeket is, amelyek a kiejtési sajátosságok megőrzése terén mutatkoznak.
