Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)
Művészettörténet - Aknai, Tamás: A képző- és építőművészeti szintézis néhány tudománytörténeti problémája
KÉPZŐ- ÉS ÉPlTOMÜVÉSZETI SZINTÉZIS 283 tősége (Altmann), a terek és tömegek összefüggéseinek analitikus vizsgálata (Tatlin, Gabo, Pevsner) már a húszas évek közepén sem úgy összegeződik azonban, mint a normatív célú anyagi kultúra tárgy terem tő aktusainak sorozata, hanem mint a „második természet" elvesztett területeinek visszaszerzésére irányuló kísérlet. Moholy-Nagy, Kemény Alfréd, F. Leger korabeli véleménye legalábbis hasonlót közöl velünk. 52 Szélesebb összefüggésekbe ágyazva mindez speciális művészi-alkotói feladatokkal kapcsolódik össze, mint amilyen a szocialista város építésének, a közösségi élet termelő vagy reprezentatív funkcióit betöltő építészet és művészet problémája. A. Pasternak 1931-ben még pozitív adatokkal nem szolgálhat a városépítést illetően. 53 Az iparosodás következtében meggyorsuló agglomerációs növekedésnek olyan formát, mely az új feladat vállalásán alapuló és az új kommunista tartalmat kifejező város lett volna — s ami nem lehetett volna összehasonlítható sem a régi Oroszország, sem a kapitalista országok városaival sem —, nem születhetett ekkor meg. Az új történelmi példa A történelmi helyzet megváltozása a művészeti megrendelések rendszerének átalakulását is hozta. Szükségszerűen kezdődtek meg az experimentális kutatások, immár nemcsak a formák kialakításának adekvát irányában, hanem a minőségi meghatározások érdekében is. A város és falu különbségeinek megszüntetésétől, a „mit" és a „hogyan" elemzésétől, azaz meghatározott infrastrukturális tényezők feltárásától a szocialista lakásviszonyok megjavításáért is tettek azok az építészbrigádok, melyek a teljesen analógia nélküli, tradíciótól független terét akarták a szocialista termelésnek és fogyasztásnak meghatározni. Olyan építészek és várostervezők tartoztak ezek közé, mint Afanaszjev, Ginsburg, Leonidov, Munis, Paszternák, Szavinov, Zunblat, Orlovszki. Az orosz szakszervezetek 1931-ig százmillió rubelt használtak fel olyan közösségi tevékenységformák terének kialakításához, melyben a testkultúrának és a szellemi kondíció megtartásának egyaránt lehetősége volt, vagyis, amelyben tornaterem, könyvtár, filmvetítésre és színházi előadásra, vitára alkalmas terem is volt. A részletes elemzésnek ki kell majd térnie az 1926—30-ig épített munkásklubok í ormai-tartalmi megoldásainak ismertetésére. 5/l Ezekben a klubokban a materiális és szellemi igényeknek olyan összhangját kívánták létrehozni, mely a használati tárgyaktól kezdve az építészeti keretig a technológiai bázisú civilizáció képletét teremti meg. Következetesen kívánták érvényesíteni a formák fejlődésének, vagy kifejlesztésének azt az útját, melyet hajón, repülőgépen, sportszereken vagy autókarosszérián meg lehetett figyelni, létre akarták hozni az ezeknek megfelelő berendezési kultúrát, bútort, asztalt, széket stb. H. Poelzig állítását, hogy az „iparművészettől az építészetig nincs tovább út" (1906) meg akarták cáfolni. H. Häring 1927-es cikkében 55 említi, hogy a gótika és az empire is egységes stíluskövetelmények alapján teremtette meg legnagyobb teljesítményeiben az egységet. Lehetőnek tartotta, hogy a tömegtermelés korában a kor technikai színvonalán álló, és ilyen módon a kor anyagi kultúrájában gyökerező, használati értékkel rendelkező tárgyakat termeljenek. E. Mendelsohn Synthese című írásában (1928) a kor formai követelményének, az „új építésének" perspektíváját a megismerés adott állapotának és a technika végességének korlátai mögött nem képes összeegyeztetni a „végtelen élet", az örök társadalmiság perspektívájával, és expreszszív kiáltásában csak az egyéni megoldások hite hangzik. 56 Mies van der Rohe Riezlernek, a Die Form szerkesztőjének írt egyik levelében (1927) összefoglalja a stuttgarti Weissenhofi lakótelep építése során szerzett tapasztalatait. Ebben a levélben arról beszél Rohe, hogy miképpen lehetséges, és miképpen nem., élettel megtölteni az új lakótelepeket. A levél hidat ver H. Muthesius és V. der Veidé véleménye közé, kibékíti kettőjük ellentétes vélekedését, melyet az 1914-es kölni Werkbund kiállítás hívott életre. Velde ugyanis a Mendelsohntól ismert álláspont híve volt, az alkotó individualizmus nevében mondta el proklamációit, míg Muthesius szerint az építészet célja a kollektív koncentráció és tipizálás segítségével tölthető csak be. 57 Rohe későbbi, saját gyakorlaton keresztül kiérlelt megoldása már az élő belső és élő külső kapcsolatát helyezi előtérbe, nincs a formáitság ellen, de nem végső célként fogja fel azt. Az alkotás szellemi előfeltételeiről szólva említi, hogy a művészetben minden „hogyan" egy „mit"-kérdést hordoz, és hogy a formák, vizuálisan érzékelhető megoldások hatásának intenzitása csak intenzív belső élet és belső mozgás burkolata lehet. „A formátlan nem rosszabb, mint a túlformált" — mondja. 58 A mozgásnak és alakulásnak emberi attribútumként való felfogása lépett az elrendezést, berendezést, felépítést meghatározó hierarchikus komponálási sémák helyére. Ezeknek a tényezőknek a tudása segített a skolasztikus „ignoratio motu" meghaladásában, a mozgás allegorikus jegyeinek eltüntetésében, és az alakító gondolkodást itt is a modern biológia, fizika humán vonatkozásainak felismerése felé vezette. 59
