Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)
Néprajztudomány - Sarosácz, György: Bogdánt anyja házasítja (Ballada)
198 SAROSÁCZ GYÖRGY „Siromaku svasta je od koristi! Samo ne znam gdje cu prenociti?" Progovara Bogdanova majka: „U mojemu dvoru gospodskome, Na krevetu, u bijelom duseku. Za mojim ces stolom vecerati, U bijelo cu te obuci odijelo, Cujte, braco, bijelo cu mu obuci odijelo! Sto obidjes sela i pasnjake, Ne bi li mi znao náci snajku?" Progovara prosjacina stara: ,,Ja bas znadem, kako ne bi znao, Pod Mecekom, pod zelenom górom, Ima jedno selo umiljeno. Ova pjesma od lijepe Mare sirotice, I u selu ljepotica Mara, Nije ljepsu vidla ni Baranja, Cujte, braco, ljepsu vidla ni Baranja! Siroce je, nije u imanju, Sve je svoje roditelje izgubila, Otac pao Turcinu u ropstvo, Majku su joj Turci zbog ljepote odneli, Osta Mara svojim bratom sama, I njeg su mladog Turci u Tursku odneli, Nije bratac jos za vojsku bio, Sam je sedmo ljeto zavrsio, Cujte, braco, samo sedmo ljeto zavrsio ! Osta Mara tuzna rasplakana, Sto od roda néma sad nikoga, Vec mora radit kod drugoga, Jos malena, od dvanaest godina. Primila ju jedna dobra strina, Da joj Mara dara sprema, I ujna ju к sebi primamila, Da joj rano volove hrani, Cujte, braco, da joj volove hrani! Kazu ljudi, da je Mara dobre cudi, Kad se smije, ко da sunce grije, Kad govori, ко da zvona zvone, Crne oci nitko nije vidio, Kazu ljudi, uvijek su joj oci zaplakane, Sve zbog brata i Milice marne, Tako Mara ostala je sama, Jos malena, od dvanaest godina. Kazu ljudi, da je dobre cudi, Sretan bio, ko f bude ozenio! Sreca Mara kuda se okrene, Ili кора ili dvore mete, Na sve strane Mari ruke léte." Progovara Bogdan momcetina: ,,Mila mamo to je cura fina!" Pitala ga ostarjela majka: ,,Gdje si je Bogdane vidio?" ,,U Pecvaru, u dvoru gospodskome, Izvoru je dosla po hladnu vodicu, Da umije stricevu djecicu". Za vecerom majka zapovijeda: „Sutra Pero konje mi upregni, Rano rani i kola opremi, ,,A szegénynek minden hasznos, Csak nem tudom, hol alszom?" Megszólal Bogdán anyja: ,,Az én urasági udvaromban, Az ágyon, a fehér matracon. Az asztalomnál vacsorázol, Fehér ruhába öltöztetlek, Halljátok testvérek, fehér ruhába öltöztetem. Te járod a falukat és legelőket, Nem tudnád megtalálni a menyemet?" Megszólal az öreg koldus: „Éppen tudom, hogyne tudnám! Mecsek töviben, a zöld hegy alatt, Van egy kedves falu, Ez a dal szép, szegény Maráról, Mára a falu szépsége, Szebbet nem látott Baranya sem, Halljátok testvérek, szebbet nem látott Baranya. Szegény, hozománya nincs, Mindkét szülőt elvesztette, Apja török rabságába esett. Anyját mert szépség volt, a törökök elvitték, Mára egyedül maradt fivérével, Öt fiatalon a törökök Törökországba vitték, A fivér katonának se való volt, Alig töltötte be hetedik évét, Halljátok testvérek, csak hetedik évét, Mára zokogó bánatban maradt, Mert rokona nem maradt, S másnál kell dolgoznia, Még kicsi, tizenkét éves korától. Magához vette egy jó nénike, Hogy Mára neki ajándékot készítsen, A nagynéni magához csalta, Hogy a kicsi ökreit etesse, Halljátok testvérek, ökreit etesse. Mondják az emberek, hogy Mára jó lelkű, Amikor nevet, mintha a nap sütne, Amikor beszél, mintha harangok szólnának, Bogár szemeket senki nem látott, Mondják az emberek, fivére és Milica Anyja miatt a szemei mindig könnyesek. így egyedül maradt Mára, Még kicsi, tizenkét éves korától. Azt mondják az emberek, hogy jó kedélyű, Boldog lesz, aki feleségül veszi. Amerre Mára fordul, szerencse kíséri, Vagy kapál, vagy az udvarokat söpri, Mára mindenütt ott van." Megszólal Bogdán vénlegény: „Édesanyám, ez igen dolgos leány!" Kérdezte megöregedett anyja: „Hol láttad őt Bogdán?" „Pécsváradon az urasági udvarban, A forráshoz jött hideg vízért, Hogy megmosdassa nagybácsi gyermekeit". A vacsoránál az anya parancsol : „Péter lovaimat holnap fogd be, Korán etess és kocsit moss,
