Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)
Régészet - Gedai, István: XI. századi kincslelet Nagyharsányból
XI. SZÁZADI KINCSLELET NAGYHARÁNYBÓL 89 miatt — csak fenntartással kezelhetjük, ám ezek — II. Henrik (985—995), II. Boleslav (967—999), Sobeslav, Jaromir (1003, 1004—1012), II. vagy III. Ottó (973—1002) — is ugyanarra a korszakra utalnak, mint a hivatalos kibocsátású pénzek. VII. Konstantinos és II. Romanos bizánci solidusai nem befolyásoló tényezők. A legfiatalabb veret Bruno püspök denára. Mivel az összes többi pénz ezt az egyet megelőzi, feltételezhető, hogy az első veretei között kell szerepeljen ez a típus. Végső megállapításként a lelet elrejtésének idejét 1010 körűire tehetjük. A lelet legkiemelkedőbb típusa kétségtelenül a Dbg. 1706/a dénár. Hosszú időn keresztül csak irodalomból — Dannenberg 1. sz. jegyzet alatt idézett műve — volt ismeretes. A kiváló minőségű, tiszta éremképű példányt Dannenberg modern hamisítványnak tartotta. Néhány évvel ezelőtt azonban Berghaus egy délskandináviai leletből ismertetett egy ilyen típusú dénárt 4 , ami XI. századi származását bizonyította. A veret kibocsátóját és pontos korát azonban ennyi adatból természetesen nem lehetett meghatározni, lényegében Berghaus is nyitva hagyta a kérdést, bajor utánveretet vél feltételezhetőnek. A nagyharsányi éremlelet 40 db Dbg. 1706/a megkövetelte a típus beható vizsgálatát; különösen ha figyelembe vesszük, hogy a negyven példány mindössze két verőtővel készült, s ez annak gondolatát vetheti fel, hogy a verőhely és elrejtési idő nem lehetett túl messze. Az éremképek és feliratok részletes elemzését más alkalommal már elvégeztük 5 , ezért itt csak utalásszerűén foglaljuk össze. X— XI. századi pénzeken gyakran találunk lándzsaábrázolást. A lándzsa — „lancea Sancti Mauricii", „lancea sacra" — hatalmi jelvénye volt a németrómai császárnak, akit a keresztény uralkodók világi fejének tartottak, attól függetlenül, hogy ezekkel az uralkodókkal volt-e hűbérúr-vazallus viszony, avagy sem. Ugyancsak lándzsát — zászlós lándzsát — használtak hűbér átadásakor is, pontosabban ezzel adták át a hűbért a tartományúrnak. A német területeken kívül jelentős szerepe volt a lándzsának a lengyeleknél — Otto császár a birodalom patríciusává avatta Boleslávot és a szent lándzsa másolatát adta neki —, cseheknél — több ábrázolás is bizonyítja —, végül a magyaroknál. A magyar lándzsának, mint uralkodói jelvénynek eredete bizonytalan. Egy kétségbevont hitelű krónika — Ademarus Cabannenses — szerint Géza a quedlinburgi követ járáskor kapott 4 Berghaus, P.: Beiträge zur deutschen Münzkunde des 11. Jahrhunderts. Hamburger Beiträge zur Numismatik. Heft 6/7. 1952—53. II. 61—62. 5 Gedai, I.: István király denára. Numizmatikai Közlöny. LXX—LXXI. (1971—1972) 23—32. volna lándzsát a császártól. De ha elvetjük is e krónika szerinti eredetet, nem vethetjük el azt a tényt, hogy a magyar király uralkodói jelvénye volt. A koronázási paláston Istvánt lándzsával ábrázolták, s Aba Sámuel aranyozott királyi lándzsája — „lancea deaurata", „lancea regis" (!) — a szuverenitás kifejezője volt. Ugyanis amikor Abát leverték, Péter király hűbérurának ismerte el Henrik császárt, aki Aba lándzsáját a pápának küldte el. Tehát nem adta vissza Péternek hűbéri függés kifejezőjeként, hanem a szuverén magyar királyság megszűnését jelentően küldte Rómába. A lándzsa-ábrázolás tehát nem utal egyértelműen a kibocsátó személyére, az lehetett a németrómai császárság bármely tartományában, Csehvagy Lengyelországban, de Magyarországon is. A felirat azonban már szűkíti a kört. „Lancea regis" feliratot csak rex használhatott. Ez kizárja a császárság tartományurait, de még a cseh és lengyel uralkodókat is, akik e korban csak dux-nak, vagy princeps-nek nevezték, mert ennek nevezhették magukat. Ennek alapján tehát vagy a német, vagy a magyar király vereté lehet a Dbg. 1706/a dénár. Ha azonban a német király vereté lenne, akkor valószínűbb lenne a szent lándzsa ábrázolása és nem zászlóslándzsa, s a felirat is inkább a „lancea sacra" felé utalna. A magyar király lándzsáját viszont írott források említették „lancea regis"-nek. Természetesen ez az érv azonban nem tekinthető döntő bizonyítéknak. Az érem hátlapja karoling templomot ábrázol, amelyet ezidőben bajor területen használtak. Míg azonban a bajor véreteken egyszerű, zárt oromháromszög van, a Dbg. 1706/a dénáron az orom két oldala kihajlik, s a középső rész is ívelt. Ennek megfogalmazása a X. századi magyar tarsolylemezek mintájára emlékeztet; valószínűtlen tehát, hogy bajor területen keletkezett volna ez az ottani stílustól teljesen eltérő veret. Végleg eldönti azonban származását a felirat. A nagyharsányi lelet 40 példánya bebizonyította, hogy a REGIA CIVITAS felirat nem egy példány esetlegessége, hanem következetes, tudatos. Akkor pedig csak ott készülhetett, ahol a többi más típusú REGIA CIVITAS feliratú pénz; István magyar király pénzverő városában. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a Dbg. 1706/a. verőtövét jellegzetes magyar technikával készítették, poncolták. Talán érvként lehetne felhozni a magyar származtatás ellen, hogy nagyon eltér a CNH I. 1. István-verettől. Igaz. Ám az is igaz, hogy ezek a betűk teljesen megegyeznek az ún. Gizella kereszt betűivel, amely — Gerevich Tibor szerint 6 — 1008 körül készült a magyar király udvarában. 6 Gerevich, T.: Magyarország románkori emlékei. Bpest. 1938. 238. CCLIII. t.
