Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)
Néprajztudomány - Zentai, Tünde: A kísértet és a visszajáró halott epikus megjelenítése Ormánságban
298 ZENTAI TÜNDE ben helyesnek látja közös főcsoportba venni a halottakat és kísérteteket „The Dead" címszóval (EO—E799.) c . Lauri Simonsuuri finn mondakatalógusában különválasztja a reájuk vonatkozó típusokat és motívumokat (B. Gespensterspuk: 1_600.; С Der Tod. Die Toten. Kalma: 1— 700.) 7 Az International Society for Folk-Narrative Research 1963-as budapesti értekezletén elfogadott útmutató monda rendszerezési tervezetben külön főcsoportokat képeznek a B. „Halál és halottak", C. „Kísértetjárás, elátkozott helyek". 8 A román mondakutatásban Tony Brill például elválaszthatatlannak ítélte meg a fenti mitikus alakokra vonatkozó hiedelemmondákat, a katalógusban közös főcsoportot alkotott számukra. (B. „Moartea—Mortii" : 13079—13144. Két alcsoportja: 1. Spiritele mortilor; 2. Fantomele.) 9 Az egyes főcsoportok részletes kidolgozása folyamán ismét felszínre kerültek a differenciálási nehézségek. A német mondakatalógus elsőként elkészült csoportja a: „X. Der Tod und die Toten" 10 előszavában Von Ingeborg Müller és Lutz Röhr ich a szerkesztés mechanizmusáról írva kitérnek a fenti csoportok elhatárolási problémáira. Arra a megállapításra jutnak, hogy mindazokat a történeteket a kísértetek csoportjába kell, illetve csak azokat a mondákat lehet oda felvenni, amelyek halotti háttér nélküli helyhez kötött és más démoni kísértetekről, kísértetállatokról, kísértetjárta helyekről, kísérteties jelenségekről, -látomásokról szólnak. 11 1970-re elkészült a magyar hiedelemmondakatalógus B. csoportja „Halál és halottak" címen. Bevezetőjében Korner Tamás kifejti, hogy a csoport körvonalazása szempontjából a legnagyobb gondot a kísértetekről (C. csoport) és a szellemekről (D. csoport) szóló mondák elkülönítése jelentette. A kísértetekről megállapítja, hogy: „. . . nem emberi, hanem túlvilági lények; míg a halottak — jóllehet viselkedésük néha korántsem emberi jellegű — egykor élő emberek voltak és a történetek cselekménybeli fordulópontját legtöbbször éppen a két, a halál előtti és utáni állapot közötti különbség, vagy éppen logikus ok-okozati kapcsolat jelenti." 12 A „Halál és halottak" és „Kísértetek" csoportok azonban nemcsak egymással mutatnak szoros összefüggést, hanem az előbbinek vannak vonatkozásai, amelyek révén kapcsolódik a „Természetfeletti (mágikus) javakkal és erővel rendelkező emberek" (L.). a „Végzet" (A.) és а „Та6 Thompson, St. 1956. II. 402—517. 7 Simonsuuri, L. 1961. 45—48.; 49—67. 8 AEthn. XIII. (1964.) 131.; Dömötör T. 1964. 167.; Hand, W. 1965. 444.; Korner T. 1967. 281. 9 Brill. T. 1966. 267. 10 Müller-Röhrich, 1967. 352—397. 11 Müller-Röhrich, 1967. 346—347. 12 Korner T. 1970. 56. bu" (R.), az utóbbi pedig a „Szellemek vonulása" (D.) 13 , az „Ördög" (I.) 14 valamint az L. 15 csoportokhoz, nem is említve az adatközlők által nyilvánvalóan tévesen megnevezett jelenségeket. Már a fentiekből is kiderül, hogy a kísértetmondák elkülönítése, a kísértet alakjának megrajzolása bonyolultabb problémát jelent, mint a visszajáró halotté. Ha az eddigi publikált és kéziratos magyar szövegeket a bennük foglalt névmeghatározások figyelembevételével vizsgáljuk (a bináris oppozíció szisztémájával), azt tapasztaljuk, — vulgárisan fogalmazva, — hogy minden visszajáró halottnak nevezett lény visszajáró halott, és nem kísértet, a kísértetnek nevezett lények jelentős része viszont visszajáró halott, de nem. minden „kísértet" az. A kísértet mibenlétének magyarázata a szakirodalomban fölöttébb változatos. Maga a szó már a XVI. századtól szerepel a régi magyar irodalomban, kódexeinkben, általában primer értelmében, az etikai (vallásetikai) kísértés (tentatio) fogalmát jelölve, legkorábban a Domonkos Codexben. 16 A kísértő maga a sátán, aki Istentől eltávolít csábításával, így lesz Bornemiszánál a sátánból kísértet, illetőleg az ördögi, a sátáni attribútumként rendelődik a kísértet nomenhez. Bornemisza feljegyzése a legértékesebb XVI. századi adatunk, az általa megrajzolt kísértet képe feltűnően hasonlít a maira, még abban is, hogy kísértetnek nevezi a hazajáró halottat is „.. (hogy felesege halála vtan, aszony ember kepébe es leanzoc kepébe emetteis eleibe iuttec, . .."), ez a kísértet megjelenik ló képében 17 és „hagyigalo tsintalan ordogoc"-ként. 18 Táj szótárainkat fellapozva eltérő megfogalmazásokat kapunk, Ormánságban a kísértet hazajáró lélek fehérbe öltözött,, nagyasszony" alakjában, 19 Szeged vidékén „fantom" 20 Szamosháton beköltözik abba a szobába, ahol két geren13 Korner T. 1970. 56. Vl Az ormánsági mondákban a kísértet nem egyszer lólábbal jelenik meg. Bornemisza P. hasonló című könyvében „ördögi kísértetek"-ről beszél, sőt a kísértetet azonosítja a sátánnal. 1955. 168, 213. — Röhrich azt mondja, hogy : „ ... a népi ördögelképzelés a gyűjtőmedencéje gyakorlatilag minden túlvilági isteni és démoni lényekben való hiedelmeknek." 1966. 224—225. A kísértet lólába kétségtelenül az ördögöt idézi. Megjegyzendő, hogy az ördögön és a kísérteién kívül gyakran lólába van a visszajáró halottnak, a tüzesembernek és az emberalakú lidércnek. la Gondolunk itt azokra a mondákra, közlésekre, amelyek a kísértetet a boszorkányból származtatják. A boszorkány halála után kísértetté válik. (Sgy.), Róheim G. 1925. 10. 16 Szarvas—Simonyi. 1891. II. 316—317. 17 Bornemisza P. 1955. 213—214. ',. , 18 Bornemisza P. 1955. 168. 19 Kiss—Keresztes. 1952. 305. 20 Bálint S. 1957. I. 769.
