Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - †Zentai, János: Baranya magyar főkötői

240 ZENTAI tározott tudomásom van). Ez díszítésre alkalmas volt, készíthettek belőle virágokat, „pőnyegek"et. Azután nem lehetetlen ezzel együtt az üveggyöngyök használata, mely a csillogást is megadta. E kis kitérő után, visszatérve a f őkötőhöz, egy kisebb forma változatról kell megemlékezni. Az asszonyok hétköznap is hordtak főkötőt. Általában a már megkopott, fakultabb egyedek szolgáltak erre a célra. De készítettek külön hordozó főkötőket is. Ez nagyjából ugyanaz, mint az ünnepi, csak kevésbé díszes, kisebb a szalagcsokra. Egyébként minden menyecske, aki adott magára valamit, lakodalomba mindig új főkötőben jelent meg. Szóljunk még a jászos főkötőről is. Ez nem volt általános. Gyászban többnyire nem viseltek főkötőt, csak fejkendőt. De voltak helyek (pl. Drávaiványi), ahol erre a célra egyszerű főkötőt készítettek. Csak a tok készült el, éspedig sima fehér vászonnal bevonva. (Itt fehérben gyászoltak!) Esetleg kis fehér pántlika is kerül rá; ha nagyon bánatos halott volt a gyászolt, még a kis szalag is elmaradt. Aki már egyszer jászos fékötőt hordott, az — függetlenül korától —pirosat többet nem tett fel. (Ez drávaiványi adat.)

3 A főkötővel (5. 6. 7. kép) kapcsolatban megemlékezünk egy másik ruhadarabról is, amely bár nem része ennek, de velejárója; némely főkötő fajtánál használatos, önmagában sohasem szerepel. Ez rendszerint egy olyan ruhadarab, mely kevésbé díszes, mint a főkötő, legtöbbször csak egy lepel, mely befedi azt. 3 Jászos főkötőkről Kiss Géza is megemlékszik. L. Kiss Géza—Keresztes Kálmán: Ormánsági tájszótár (gyász címszó alatt, p. 196). JÁNOS Ormánsági viszonylatban találkoztunk már vele a legrégibb ismert feljegyzésekben. Jeremiásnál (Hoffmann T. közlése 520.) „... patyolat által vető . . . ezt fökötön fellyül sátor formára készítve viselték". Kiss Géza is megemlékezik róla (1931. 28.), de már akkor is csak mint régi emlékről: „már ezelőtt 50 esztendővel kiment teljesen a divatból s ma már csak öregebb ormánysági férfiáink és nőink élő emlékezete szól róla." Nála hátravető a neve. (8, kép). „35 éves korig fátyol, 35-ön túl gyolcs az anyaga." Vizsgálatunk időpontjában már a fejkendő — fejeruha, féruha — vette át a szerepét. Ez is általában fátyolanyag — tüáng (tüll anglé) — időseknél házi szőttes vagy gyolcs. Mindig fehér, sarkaiban újabban kevés színes hímzés. Ünnepélyes alkalmakkor, leginkább templomba, ezt kötötték a főkötő fölé (9. kép). Helyenként a főkötőket eleve úgy készítették, hogy számoltak a bekötéssel. Pl. lakodalomba nem tettek kendőt a főkötő fölé, azért erre a célra rözgős fékötöt 9. kép 5—6. kép 7—8. kép